Gubcsi Lajos
Hírek A MM Élőtárlata Albumok Díjak Gálák Gubcsi Lajos életrajza - A MM Laudációk Mecenatúra MM-díjazottak Hangoskönyvtár
Te pedig, népem, itt székelj!
"Van egy magyar népfaj, mely a legszélsőbb határszélt foglalja el keleten: a székely. Kitűnő sajátságokkal elhalmozott egy nép.
Magyarabb valamennyinél, mert se vérébe, se nyelvébe, se szokásaiba nem vegyült soha semmi idegen. És amellett megvannak benne minden nemzetnek a jó tulajdonai. Honszerető, szabadságvágyó, mint a svájci; szavatartó, hidegvérű, mint az angol, okos, vállalkozó, számító, mint a zsidó; jó katona, mint az arab; mértékletes, józan, szorgalmas, mint a porosz; magán segíteni tudó, idegentől irtózó, mint az olasz; találékony, mint a jenki; tiszta, mint a hollandi; demokrata, szabadelvű, mint a francia; és kitartó, mint az orosz; és mindenekfelett szapora, mint a zsidó és a szláv; vallási türelem dolgában pedig előtte van minden nemzetnek a világon.
Földjét a székely el nem pazarolja, kopár hegyoldalait a bánáti kanahán-iszapért be nem cseréli; rablót, zsiványbandát a székely nép maga közt meg nem tűr soha; becsületszava erősebb, mint a pecsétes írás; a nyegle szavára nem hallgat; mindenét, amire szükség van, maga állítja elő, öltönyének (pedig szép viselete van) minden darabját otthon készíti el: idegenre nem szorul. Azzal, amije van, maga kereskedik, messze földre elmegy becsületes nyereségért, s még a királyon is tud nyerni; zsidó, görög közötte meg nem él; minden férfi katonának volt nevelve egykor úgy, hogy a nők mívelték a földet. És minő földmívelés volt az! Akkora darab földön, amekkorán Magyarország akármiféle népfajából nem tudna megélni több kétszázezernél, a székely fajnak félmilliónyi ivadéka él. És tisztességesen él. A székelyt nem látod, hogy koldulni jöjjön Magyarországra, székely koldust éppen úgy nem látsz idegen ajtó előtt, mint zsidó koldust. A székelyt nem látod se rongyosan, se mezítláb. Pedig egyik falu kapuja a másikéhoz egy hajításnyira van. Minden falu be van kerítve, s kapun kell bemenni. S azok nem szétszórt rongyos házikókból állnak, hanem tisztán tartott fasoros utcákból, minők a németek lakhelyei. A XX. században már a székely nép száma a nyolcszázezer lelket meghaladta. Ha a székely faj itt volna Magyarország közepén, azóta benépesítette volna az egész országot; ha a főváros közelében volna, kezében volna az egész magyar ipar és kereskedelem.
És minő szép faj! Annyi szép, szabályos, jellemzetes arcot nem látni sehol a kerek földön, mint a székelyeknél. Minő változatosság a női szépség típusaiban!"
Jókai: A jövő század regénye"
(Fülöp G. András közösségi bejegyzéséből vettem át. Fotó: Csíkfitód, 1942)Lehet, hogy egy fekete-fehér kép erről: 1 személy, álló és szabadtéri
További hírek
MIT AD ISTEN?! - EZT ADTA SZÜLETÉSNAPOMRA. ÉS 1000 FÖLÖTT!
Gubcsi Lajos: Hall még valaki? - Az Ismeretlen Ellenségnek - Június, havi ciklus
Most látom, hogy ma megjelent legutóbbi könyvem harmadik kiadása, és szeretett olvasóim észrevehették, mert egy nagy mozdulattal át is billent az olvasottsága az 1000-es határon (az első, márciusi megjelenéstől számítva)
Hagy közöljem ez alkalommal első gyermekem, Anikó esküvői fotóját a visegrádi fellegvárban, jóval korábbi évekből.

Felvidékért - egy kiváló beszámoló a tegnapi Ex Libris Díj-átadásunkról.

 
https://felvidek.ma/2021/06/ex-libris-dijak-a-felvidekre/


 A mi Kárpát-medencénk...

A felvidéki magyar közélet két következetes, szókimondó közéleti személyiségének, Polgár Hajnalka jogvédőnek és Oriskó Norbert újságírónak nyújtotta át az Ex Libris Díjat Budapesten az alapító, Gubcsi Lajos. Az általa elmondott méltató szavakból idézünk - a díjak átadására A Magyar Művészetért Díjrendszer székhelyét adó Makovecz-házban, egyben A Magyar Művészetért Szoborkertjében került sor.

Gubcsi Lajos: "Trianon nekem, nekünk gyásznap. Ezen semmi sem változtat. Lehajtott fővel, megrendülten gyászolunk 101 éve. De egyetértek azokkal, akik e napot egyben a nemzeti összetartozás napjává is nemesítik, hiszen nincs nagyszerűbb érzés, mint hogy a Kárpát-medence magyarsága egy és ugyanaz a nép 1100 éve, bárhol is akarja megszabni az államhatárokat az önkény. Éppen emiatt nyújtjuk most át az Ex Libris Díjat a felvidéki magyar közélet két megtörhetetlenül elszánt, bátor harcosának, magyar ügyeink meg nem alkuvó képviselőjének, a somorjai Polgár Hajnalka jogvédőnek, és a galántai - de az egész Felvidéken átszárnyaló - újságírónak, Oriskó Norbertnek.
-Polgár Hajnalka gondolataiból idézem a nekem mindent kifejező gondolatokat:
"Összességében pedig arra jutottam, hogy nekünk, „túsz” magyaroknak, egymásról tudva és egymást segítve, a tudásból származó bátorság eszközeivel kell tovább folytatnunk küzdelmeinket jogérvényesítésért, önrendelkezésért, emberi méltóságunk megőrzéséért, és gyarapodásunk érdekében."
-Oriskó Norbert munkásságát illetően pedig A természet vadvirága című új, Petőfi-könyvéből idézünk:
"Hihetetlen, példa nélküli és csodálatos életút Petőfié. A csoda ott van, hogy rövid élete során a szó szoros értelmében az emberi lét teljességét valósította meg." És ebbe enged bepillantást Oriskó Norbert könyve: az egymillió fontos betűről, amit Petőfi leírt. Ami tényleg világcsoda.

Zseniális megemlékezés, több, mint írás: vallomás a lényegről. Ki is emelem magamnak is: "Mi magyarok gyászt ülünk e napon és nem tudunk megbocsájtani, a többiek öröme sem felhőtlen, mert mohóságuk következményeként olyan területeknek is gazdáivá váltak, amelyeket talán ők sem éreznek teljesen sajátjuknak.
Mostohán bánnak velük, átírják történelmüket, néprajzi viszonyaikat és közben sokan még mindig attól tartanak, hogy e tollvonásokkal véglegesített állapot talán mégsem végleges… "

Fazakas Zoltán József: 101. éve.
A legelemibb ősi hadviselési szabályokat félresöpörve a győztesek a vesztesek meghívása nélkül, szivarfüstös szobákban, áporodott szagokat terjesztő félig üres konyakospoharak mellett döntöttek a legyőzött államok új határairól.
Millió embert tették hontalanná, évezredes kötelékek finom szöveteit szaggatták szét kegyetlen tollvonásokkal.
Úriemberek álarca mögött sötét lelkű Brennusok támasztották fel a már elveszett elvet: jaj a legyőzötteknek!
Különösen akkor jaj, ha az ítélet aláírására azért mégiscsak meghívott vádlott az utolsó szó jogán konok, hideg, tiszta és érzelemmentes érvekkel csak feltárja maga igazát. Nem fellebbez. Mert álarc ide vagy oda, nem ítélőszék ez, hanem valójában frakkokba bújtatott kivégzőosztag. A civilizáció leple mögött barbárok elvtelen csoportjának süket vezetőivel áll szemben.
A szokásosnál ezért valamivel mélyebben karcolt Benárd Ágost miniszter tolla a díszesen előkészített dokumentumon, mert állva hajolt az ítélet felé, hogy kézjegyével ellássa azt.
A várt évezredes rendezés a történelem szemétdombjára került két évtized alatt.
Mert meg sem hallgatták a vádlottat. Milliók jajveszékelését és ezért az ostobaságért hamarosan gázkamrák, vérrel teli sáncok, elvtelen izmusok, atombombák hamuivá vált emberi áldozatok váltották fel az örök békét.
A trianoni palota falai között néma csendben álltak a cilinderes hóhérok, a toll sercegését félvállról vették. Számukra olyan volt, mint a közönséges ítéletvégrehajtók számára a pallos fenésének érces hangja, nem törődtek vele. A flamand származású Drasche- Lázár Alfréd rendkívüli követ már ülve írta alá… Pár percig tartott mindössze és az ezeréves Magyarország e kézjegyekkel igaztalanul és kegyetlenül szétszakíttatott. A cilinderes, zsakettes hóhérok pedig dolguk végeztével tartottak tort felette a megbánás legkisebb jele nélkül... Koccintottak, a poharak kiürültek, a szivarvégek leestek.
Áporodottság maradt azóta is.
„Multunk gonosz volt, életünk pogány,
rabsors ma sorsunk s mégsem átkozom:
jó, hogy nem ültem győztes-lakomán
s hogy egy legázolt néphez tartozom.” (Áprily Lajos: A legyőzöttek strófája)
A tollvonások megerősítették a függelékként csatolt térképeken vastag tussal kijelölt új határokat. Kíméletlenül és visszavonhatatlanul. Ekkor még nem is voltak új nevei városainknak, folyamainknak, hegyeinknek, erdeinknek. A térkép minden négyzetcentimétere magyarul, legfeljebb németül íródott. Hungáriából jutott Olaszországnak, Ausztriának, az újonnan létrejött Csehszlovákiának, Lengyelországnak, Romániának és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak. Ekkor eltört valami és azóta sem forrtak be a sebek és szűntek meg a félelmek. A békének nevezett diktátum egyik legnagyobb bűne talán éppen ez.
"Valahol aláirtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol elosztottak valamit ; valahol egy nyitott ajtót becsaptak, hogy legyen, az zárva örökre.
Ahová a magunk erejével, ezer esztendő munkájával kapaszkodtunk és
minden lépcsőfokot a magunk izmaival és eszével vágtunk a magunk
vérével öntözött irdatlan szikláb : onnan dobtak le minket.
Tudjuk : miért.
Régi zászlónk összetépve, fegyverünk csorba, -lelkünkön bilincs." (Kós Károly: Kiáltó szó)
Mi magyarok gyászt ülünk e napon és nem tudunk megbocsájtani, a többiek öröme sem felhőtlen, mert mohóságuk következményeként olyan területeknek is gazdáivá váltak, amelyeket talán ők sem éreznek teljesen sajátjuknak.
Mostohán bánnak velük, átírják történelmüket, néprajzi viszonyaikat és közben sokan még mindig attól tartanak, hogy e tollvonásokkal véglegesített állapot talán mégsem végleges…
Azt gondolom és töretlenül hiszem, hogy 101 esztendőt követően itt lenne az ideje és a lehetősége József Attila szavait megfontolni és akként cselekedni:
„A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!
... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
A mi feladatunk Kós Károly szavaival töretlenül állandó: ”Le kell vonnunk a tanulságot; szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.”
A mai nap tehát részben erről szól. A konok, töretlen megmaradás mindennapi csendes munkájáról.
Ma gyász napja van, az emlékezés napja van és ez helyes, ugyanakkor intő feladat is. Gyászolom én is elszakított falvainkat, őseim falvait Bágyot és Erdőcsinádot, városainkat, szülővárosommal Marosvásárhellyel az élen, hegyeinket, különösen a Hargitát, erdeinket, fenyveseinket, ligeteinket. De a megmaradt kis Hazát is, hisz a határ évezredes lehetőségeket szakított szét, fojtogatva a vidéket és lett túlzottan egyközpontú az ország.
Gyászolom testvéreinket, őseimet, háborúba, munkatáborba, sötét kihallgatószobákba, vérgőzős vesztőhelyre, frontok hidegségébe, vasízű sebek vörös sírkamráiba hurcolt nemzettársaimat, kitelepített testvérnépeinket, lerombolt múltunkat, ellopott temetőinket… de:
Dédapáink nem is álmodhattak azokról a lehetőségekről, légies határokról, nemzetközi szervezetekről, Európai Unióról, amelyek ma léteznek. A feladat pedig alapvetően az, hogy szavunk legyen, hogy jogunk legyen, hogy az évszázados küzdelem ne vesszen el és ha tökéletlenek is ezek az intézmények, népeink fennmaradása érdekében tökéletesítsük azokat!
Lassan őrölnek a történelem malomkövei, de ma példaértékű, hogy bizonyos jogok minimuma garantált és nem képezheti vita tárgyát, terjesszük azokat tehát ki és kérjük is őket számon. Járjunk jó példával elől és ezt követeljük meg az utódállamoktól is, példánk legyen tiszta és megalkuvást nem tűrő, mert így kérhető számon az a másik féltől, de így is lesz követendő.
„Vigyázzunk! A könny drága, és — ne lássa azt senki idegen, ami nekünk fáj.”
Igenis fáj, mert Trianon hontalanná tett milliónyi magyart, földönfutó menekültté többszázezer hazánkfiát…de „az Élet nem vár, az Élet rohan.” és nemzetünknek csak ez a Kárpát-medence adatott hazának, bölcsőnek és sírnak, életnek.
Itt élned, halnod kell. Rendületlenül.
Hazádnak, gyermekednek, szüleidnek, jövendődnek, gyermekkorod tücsökciripeléssel kísért nyáresti dallamainak, ezer évnek, nem feledve százat.
Ne felejtsük el, testvér minden minden magyar és inkább ez legyen a döntő, nem a mindenkori hatalmak által generált megosztottság és gyűlölet... Egyetlen népnél sem vagyunk alábbvalók és mi tényleg csak egymásnak vagyunk. Ha a határok meg is osztanak minket, higgyünk egymás jószándékában és magyarságában...
Nézzünk a fényképre: a Gondviselés nem ismeri a határokat, csak az általa kijelölteket…Az ember mulandó, az igazság örök.
A két költő együttes szavával az emlékezés könnyeivel sós ajkammal ma én is ezt üzenem:
„A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés”
„Kiáltó szómmal ezt kiáltom"Lehet, hogy egy kép erről: szabadtéri

 

EZ NAGYON SZÍVEN ÜTÖTT - ELHUNYT JANKOVICS MARCELL Kossuth-díjas filmrendező, a Nemzet Művésze, nagyszerű közember, ezerarcú reneszánsz alkotó.
Mi A Magyar Művészetért Díjjal, az Árpád fejedelem-díjjal köszöntük meg évtizedet átívelő, töretlenül tehetséges munkáját.
Ami legalább ilyen fontos nekem: emberileg is nagyon tiszteltem őt szókimondásáért, szellemi bátorságáért, nagy műveltségéért.
Az alábbi interjú A Magyar Művészetért Díj átadásakor készült vele a Károlyi palotában 2004-ben. A riporter Gubcsi Anikó.

 Jankovics Marcell önéletrajza új kiadásban - Kultúrpart


 A ROMÁN ÁLLAM TOLVAJTEMPÓJA

Szegény magyar kincseink.
A gyulafehérvári Batthyáneum a legnagyobb értékű ingatlan és gyűjtemény, amit az erdélyi magyar egyházak visszaigényeltek a román államtól, és 1998-ban vissza is ítélték. Viszont soha nem hajtották végre. Elrabolták és kész.
Az egyház álláspontja szerint a könyvtárat és a csillagvizsgálót Batthyány Ignác püspök végrendeletileg a római katolikus egyházra hagyta, és a végrendeletben szereplő „Erdély provincia”, ami alapján a román állam jogutódként lépett fel, az erdélyi római katolikus egyházmegyét jelenti. Ezzel szemben a román állam azt állítja, hogy a püspök nemcsak az egyházra, hanem Erdélyre is hagyta a könyvtárat, Erdély pedig ma Románia része, ezért a román államot illeti meg a tulajdonjog.
Ellopom, megtartom, hallgass, mert lövök. A román legfelső bírói szint úgy döntött, hogy az övéké, és kész.
(index.hu alapján, onnan idézve:,
https://index.hu/kulfold/2021/05/27/a-roman-allam-bekemenyitett-nem-adja-vissza-a-batthyaneumot/

 D MTI20170925055