Gubcsi Lajos
Hírek A MM Élőtárlata Albumok Díjak Gálák Gubcsi Lajos életrajza - A MM Laudációk Mecenatúra MM-díjazottak Hangoskönyvtár
A trianoni árulók
Zseniális megemlékezés, több, mint írás: vallomás a lényegről. Ki is emelem magamnak is: "Mi magyarok gyászt ülünk e napon és nem tudunk megbocsájtani, a többiek öröme sem felhőtlen, mert mohóságuk következményeként olyan területeknek is gazdáivá váltak, amelyeket talán ők sem éreznek teljesen sajátjuknak.
Mostohán bánnak velük, átírják történelmüket, néprajzi viszonyaikat és közben sokan még mindig attól tartanak, hogy e tollvonásokkal véglegesített állapot talán mégsem végleges… "

Fazakas Zoltán József: 101. éve.
A legelemibb ősi hadviselési szabályokat félresöpörve a győztesek a vesztesek meghívása nélkül, szivarfüstös szobákban, áporodott szagokat terjesztő félig üres konyakospoharak mellett döntöttek a legyőzött államok új határairól.
Millió embert tették hontalanná, évezredes kötelékek finom szöveteit szaggatták szét kegyetlen tollvonásokkal.
Úriemberek álarca mögött sötét lelkű Brennusok támasztották fel a már elveszett elvet: jaj a legyőzötteknek!
Különösen akkor jaj, ha az ítélet aláírására azért mégiscsak meghívott vádlott az utolsó szó jogán konok, hideg, tiszta és érzelemmentes érvekkel csak feltárja maga igazát. Nem fellebbez. Mert álarc ide vagy oda, nem ítélőszék ez, hanem valójában frakkokba bújtatott kivégzőosztag. A civilizáció leple mögött barbárok elvtelen csoportjának süket vezetőivel áll szemben.
A szokásosnál ezért valamivel mélyebben karcolt Benárd Ágost miniszter tolla a díszesen előkészített dokumentumon, mert állva hajolt az ítélet felé, hogy kézjegyével ellássa azt.
A várt évezredes rendezés a történelem szemétdombjára került két évtized alatt.
Mert meg sem hallgatták a vádlottat. Milliók jajveszékelését és ezért az ostobaságért hamarosan gázkamrák, vérrel teli sáncok, elvtelen izmusok, atombombák hamuivá vált emberi áldozatok váltották fel az örök békét.
A trianoni palota falai között néma csendben álltak a cilinderes hóhérok, a toll sercegését félvállról vették. Számukra olyan volt, mint a közönséges ítéletvégrehajtók számára a pallos fenésének érces hangja, nem törődtek vele. A flamand származású Drasche- Lázár Alfréd rendkívüli követ már ülve írta alá… Pár percig tartott mindössze és az ezeréves Magyarország e kézjegyekkel igaztalanul és kegyetlenül szétszakíttatott. A cilinderes, zsakettes hóhérok pedig dolguk végeztével tartottak tort felette a megbánás legkisebb jele nélkül... Koccintottak, a poharak kiürültek, a szivarvégek leestek.
Áporodottság maradt azóta is.
„Multunk gonosz volt, életünk pogány,
rabsors ma sorsunk s mégsem átkozom:
jó, hogy nem ültem győztes-lakomán
s hogy egy legázolt néphez tartozom.” (Áprily Lajos: A legyőzöttek strófája)
A tollvonások megerősítették a függelékként csatolt térképeken vastag tussal kijelölt új határokat. Kíméletlenül és visszavonhatatlanul. Ekkor még nem is voltak új nevei városainknak, folyamainknak, hegyeinknek, erdeinknek. A térkép minden négyzetcentimétere magyarul, legfeljebb németül íródott. Hungáriából jutott Olaszországnak, Ausztriának, az újonnan létrejött Csehszlovákiának, Lengyelországnak, Romániának és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak. Ekkor eltört valami és azóta sem forrtak be a sebek és szűntek meg a félelmek. A békének nevezett diktátum egyik legnagyobb bűne talán éppen ez.
"Valahol aláirtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol elosztottak valamit ; valahol egy nyitott ajtót becsaptak, hogy legyen, az zárva örökre.
Ahová a magunk erejével, ezer esztendő munkájával kapaszkodtunk és
minden lépcsőfokot a magunk izmaival és eszével vágtunk a magunk
vérével öntözött irdatlan szikláb : onnan dobtak le minket.
Tudjuk : miért.
Régi zászlónk összetépve, fegyverünk csorba, -lelkünkön bilincs." (Kós Károly: Kiáltó szó)
Mi magyarok gyászt ülünk e napon és nem tudunk megbocsájtani, a többiek öröme sem felhőtlen, mert mohóságuk következményeként olyan területeknek is gazdáivá váltak, amelyeket talán ők sem éreznek teljesen sajátjuknak.
Mostohán bánnak velük, átírják történelmüket, néprajzi viszonyaikat és közben sokan még mindig attól tartanak, hogy e tollvonásokkal véglegesített állapot talán mégsem végleges…
Azt gondolom és töretlenül hiszem, hogy 101 esztendőt követően itt lenne az ideje és a lehetősége József Attila szavait megfontolni és akként cselekedni:
„A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!
... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
A mi feladatunk Kós Károly szavaival töretlenül állandó: ”Le kell vonnunk a tanulságot; szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.”
A mai nap tehát részben erről szól. A konok, töretlen megmaradás mindennapi csendes munkájáról.
Ma gyász napja van, az emlékezés napja van és ez helyes, ugyanakkor intő feladat is. Gyászolom én is elszakított falvainkat, őseim falvait Bágyot és Erdőcsinádot, városainkat, szülővárosommal Marosvásárhellyel az élen, hegyeinket, különösen a Hargitát, erdeinket, fenyveseinket, ligeteinket. De a megmaradt kis Hazát is, hisz a határ évezredes lehetőségeket szakított szét, fojtogatva a vidéket és lett túlzottan egyközpontú az ország.
Gyászolom testvéreinket, őseimet, háborúba, munkatáborba, sötét kihallgatószobákba, vérgőzős vesztőhelyre, frontok hidegségébe, vasízű sebek vörös sírkamráiba hurcolt nemzettársaimat, kitelepített testvérnépeinket, lerombolt múltunkat, ellopott temetőinket… de:
Dédapáink nem is álmodhattak azokról a lehetőségekről, légies határokról, nemzetközi szervezetekről, Európai Unióról, amelyek ma léteznek. A feladat pedig alapvetően az, hogy szavunk legyen, hogy jogunk legyen, hogy az évszázados küzdelem ne vesszen el és ha tökéletlenek is ezek az intézmények, népeink fennmaradása érdekében tökéletesítsük azokat!
Lassan őrölnek a történelem malomkövei, de ma példaértékű, hogy bizonyos jogok minimuma garantált és nem képezheti vita tárgyát, terjesszük azokat tehát ki és kérjük is őket számon. Járjunk jó példával elől és ezt követeljük meg az utódállamoktól is, példánk legyen tiszta és megalkuvást nem tűrő, mert így kérhető számon az a másik féltől, de így is lesz követendő.
„Vigyázzunk! A könny drága, és — ne lássa azt senki idegen, ami nekünk fáj.”
Igenis fáj, mert Trianon hontalanná tett milliónyi magyart, földönfutó menekültté többszázezer hazánkfiát…de „az Élet nem vár, az Élet rohan.” és nemzetünknek csak ez a Kárpát-medence adatott hazának, bölcsőnek és sírnak, életnek.
Itt élned, halnod kell. Rendületlenül.
Hazádnak, gyermekednek, szüleidnek, jövendődnek, gyermekkorod tücsökciripeléssel kísért nyáresti dallamainak, ezer évnek, nem feledve százat.
Ne felejtsük el, testvér minden minden magyar és inkább ez legyen a döntő, nem a mindenkori hatalmak által generált megosztottság és gyűlölet... Egyetlen népnél sem vagyunk alábbvalók és mi tényleg csak egymásnak vagyunk. Ha a határok meg is osztanak minket, higgyünk egymás jószándékában és magyarságában...
Nézzünk a fényképre: a Gondviselés nem ismeri a határokat, csak az általa kijelölteket…Az ember mulandó, az igazság örök.
A két költő együttes szavával az emlékezés könnyeivel sós ajkammal ma én is ezt üzenem:
„A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés”
„Kiáltó szómmal ezt kiáltom"Lehet, hogy egy kép erről: szabadtéri
További hírek

 150 ÉV - TÖRTÉNELEM. Az én emlékemből...

Ma ünnepelte alapításának 150. évfordulóját a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Gimnázium. Valójában csak PG, pégé, így ismerjük mindnyájan, hiszen 1871-es alapítása óta többféle intézményi formában létezett, s sok nevet is viselt.
De a PÉGÉ - az más. Az ugyanaz azóta, mindig is az volt, amikor még nem is volt az. Petőfi szelleme áthidalt ott minden időt, minden változatot.
Egy gyönyörű Évkönyvet is kiadtak. S mit ad Isten? Az első érdemi oldalon legfelül ismerős arc, itt van a szobámban.
Apám képe, rögtön a végzés után, 1946-ban. Mert ő is ott végzett 20 évvel előttem. Ő még tanítóképzőt, az is lett gyorsan, a Klebelsberg-féle képzés utolsó sóhajaként. Én pedig gimis voltam: PéGés alapkő a Közgázhoz később. Lehet, hogy egy kép erről: szövegMagához az élethez.Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy

ESZMÉLETLENÜL JÓ! - CSÍKI HAJNALTÓL
Amikor 2014-ben átadtam az Ex Libris Díjat Csíki Hajnal marosvásárhelyi színésznőnek itt, A Magyar Művészetért Díjrendszer budapesti gáláján, tudtam, hogy zseniálisan mond verset. A díjat alapvetően e tudásáért kapta.
Most véletlenül bukkantam egy videójára, vers: CSALÁDI KÖR.
Ki ne hagyd, eszméletlenül jó. A többit hallod magad. - Valaki, aki szabaddá vált...Versünnep 2014 Döntő - Csiki Hajnalka - YouTube

 E PERCTŐL LEGÚJABB KÖNYVEM:

GUBCSI LAJOS HANGOM KÖNYVBEN - HANGOSKÖNYV 1.
Az Ünnepi Könyvhét alkalmával jelentettem meg - hosszú munkálatok után - első hangoskönyvemet.
"Verseim évtizedek óta szólnak, közülük válogattam a 2021-es Ünnepi Könyvhétre megjelent könyvemhez. Modern könyv ez: Hangoskönyv, kiváló színészek, Juhász Károly és Schramek Géza kivételesen ihletett átéléssel.
A kiskun ember versei. A szerető, főleg a nőt és a gyermekeit szerető ember érzései, a közösségét vállaló íróé, költőé. E kettős adja ünnepi hangon szóló könyvemet, beszélő verseimet. Fiam, Gubcsi Előd öntötte audio-vizuálisan megjelent formába."

 Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy, gyermek, álló, fa és szabadtéri


Amikor három Ex Libris Díjasunk együtt lép fel - ezúttal a gyönyörű felvidéki templomban Jászón. Fábián Zoltán, Meister Évi Erdélyből, Mihályi Molnár László Felvidékről. Jó a szemnek, öröm a szívnek.Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember, köztük Meister Évi és Mihályi Molnár László, álló emberek és belső tér

 

RASSZISTA az, AKI RÁNK MONDJA.
Egyik fiam kint volt a tegnapi magyar-angol meccsen.
Emelkedett hangulatról, lelkes és kitartó szurkolói közösségről számolt be. Ha már nem is lett volna mihez drukkolni a játék alapján, akkor is folytatták: egymásért is, egymással is, ők, mint a magyar sportot szerető szurkolók.
Nem szurkálók! SZURKOLÓK.
Mindazok, akik itthon és külföldön abból akarnak élni, hogy a magyar szurkoló tábort rasszistának nevezzék, netán minket magyarokat általában is, elmehetnek saját magukat ködszurkálni.

Aki a szurkolók közül törvényt vétett, keressék meg, szankcionálják, ahogyan kell. Ennyi.
Angolok? Az angol focidrukkerekről kellene mintát vennünk? Nem már!

 A magyar tábor Feröerre is megy – mégha ezért nem is jár kedvezmény


 Az új Szent István-terem a Budai Várban.

Látható, hogy nagyon szép, csúcsteljesítmény. Gazdagságot tükröz, mint régen, mikor megépült, a Nagy-Magyarország, a Millennium idején. Amikor olyan erősek voltunk, az alkotásban is.
És most fanyalog, dühös az... ellenzék meg a sajtója, mondanám, de nem tudom, mi ez - ez tényleg ellenzék? Vagy valami amorf dühtömeg.
Fanyalog, hogy drága, meg hamis, és minek ide az ilyesmi.

Ja. Jobb volt totálisan lebombázott, összeomlott formájában, akkor, amikor nem is volt. Merjetek kicsik lenni, kedélybetegek, az nagyon jól megy.