Gubcsi Lajos
Hírek A MM Élőtárlata Albumok Díjak Gálák Gubcsi Lajos életrajza - A MM Laudációk Mecenatúra MM-díjazottak Hangoskönyvtár
FÁJ BÁR, DE BÚCSÚ!

FÁJ BÁR, DE BÚCSÚ!

Hallgatom az elsuttogott néma jeleket, értelmezem az el sem hangzottakat, megfejtem a megfejthetetlent. Ideges és nyugtalan vagyok, divatos szóval frusztrált. Már jó ideje. Itt vagy bennem és érzem, hogy milyen gyorsan távolodsz mégis. Nem akarok remegő indulatban élni, bizonytalanságban sok szép helyén és helyett, mit Neked köszönhetek, és ha akarnék, se tudnék sokáig habozni, mert mindig elővenne az, ami miatt e levelet MOST írom...
Most írom, mert már elkerülhetetlen, úgyis előjön. Már korábban is közöltem volna, ki volt nyitva a gép, de türelemre intettem magamat, hiszen ez így brutális leszámolás az élet pajzán csillogásaival, szeretett Veled. Most engedek a belső üzenő szónak, a követelőző hangnak, hogy mondjam ki végre...

Én befejezem a viszonyunkat. Úgy sejtem, hogy e mondat Neked is megkönnyebbülést okoz. Ha tévedek, elnézést. Abbahagyom, mert ingatag. És így megvisel. Lehet, hogy Te már meg is tetted. Csak tőlem vártad a kimondását, s szívesen véget érsz nélkülem.

Nem akarom bemaszatolni azt, ami oly sokszor csábított, s erőtől duzzadóan, kihívóan kacagott felém Tőled. Minden szépet elmondtam és leírtam az elmúlt év alatt is. Egyetlen szó sem volt ámítás, mindegyik mindig a helyén volt. És Te is a helyeden voltál, míg az enyém (is) voltál. Hittem a szerelmes érzéseidnek, -ben. Bevonultál az életem legbelső burkaiba, ahol pedig nincs túl sok hely. Meghatározó és fontos érzelmekre sarkalltál. Nem tudtam szabadulni Tőled, jöttél velem minden nap. Belebújtál minden szavamba. Most kivágom magamat Belőled.

Mert a válságok és ál-válságok, a sértettségek és félreértések sora - ez a mi közös, titkos sorsunk, amit nem látott senki sem - felemészti a legbiztosabb érzést is. Megtörtént. A szakítások és csalódások utáni örök újrakezdés izgalma egyszer csak zavaróvá válik. Mert miért kell mindig meginognia annak, ami lehetne - lehetett volna - állandó, erős, stabil? Miért lehetne folyton kétségbe vonni azt, amit nem érdemes, nem szabad: hogy Hozzád tartozom, s Te is hozzám. Végül kettőnk között már több adatott meg a bajból, mint amit elbír egy kapcsolat, aminek a léte, a tényleges élete és lehetősége olyan nagyon korlátozott, mert amit építünk, ki is szalad alólunk. S mit érek én, ha Te kiszaladsz, kicsúszol, kibújsz alólam? Miért akartál minden pillanatban elmúlni, akkor is, amikor éppen Magadba rántottál és újra örökkévalóságot ígértél?

Sokáig eltart még a zavartságom amiatt, hogy nem leszel már nekem. De fel kellett ismernem, hogy ez itt az a pont, ahol el kell kezdenem a teljes leválást, különben még tovább leszek nyugtalan, magamnak idegesítő és elfogadhatatlan. Hiszen azt kellene éreznem, hogy Beléd ragadtam kilátástalanul, s Te vonnál vissza Magadba, félsz, hogy az én múlásommal Te is megsemmisülsz.

Mint a sejtem, úgy tartoztál hozzám, mikor jó volt. Mint a jég, úgy vágtál belém, ha féltékenységed miatt újra megszűnt a számomra édes folyamat, valamiért, éppen, ahogyan rögtönzött önkényed akarta. Nem akarom már az ideiglenességet. Nem, mert nem tudom várni azt, ami Belőled és Tőled vagy jön, vagy nem, és maga sem tudja, hogy akar-e. Kívánok szép életet, s mert úgy volna jobb: teljes felejtést Neked is, magamnak is. Elengedlek még ma, hogy átléphessek a jövőmbe. Köszönöm, hogy voltál, de illúzió volna azt hinni, hogy ez így folytatható, Kedves 2016.

Barátsággal, Alle Glória az én hűséges Meta Flórámnak

(a képen Edward Weston 1936-os fotója: Akt)

További hírek

Két kutya megy az úton az erdő szélén. Ugatnak.
Illetve csak az egyik. A másik nyerít.
Az egyik sántít.
A másik vidáman nyargalászik.
Az egyiknek tüske van a talpában.
A másiknak nincs.

Na, ebből se lesz semmi. Abbahagyom. Kérem a támogatást átutalni a .. számlámra
Aláírás "Mai magyar belterjes irodalom"



Amikor még nem voltak nők…

Félegyházi emlék, mert esik most

A kályhánkban bágyadtan pislákolt a tűz
A város széle szélben hideg volt a télben
S ha a sors velem csodás tréfát nem űz
Elkoptam volna a lusta, alföldi messzeségben

A sütőben tököt perzselt a kukoricacsutka
Toporogtunk körülötte vágyakkal teli szájjal
Tetején hajában párolgott a krumpli édes szaga
Az ebéd most vacsora s fordítva, nevetett nagymama

Sárban szügyig lovak hozták ki a kenyeres kocsit
S papucsban rohantunk a távoli kútra két kanna vízért
megfagyva, de sietni kellett, enni-inni ma is egy kicsit
A jég az úr télen Félegyházán, a fázás máig kísért

Ettünk, faltunk, hol zajosan, hol csöndesen, megosztva
minden falatot hárman, miket a szülők s a nagyik hagytak ránk
megfosztva magukat minden édes porciótól, egy része holnapra
"Mert másnap is nap lesz, ne falj fel mindent", ez lett a miatyánk

A város nagy volt és hatalmas a legszélső utcák végén
Ünnepnek számított a központ s ékessége, a könyvtár
A fő utca, hova ha fagyiért mehettünk mamuka pénzén
havonta egyszer, forró nyáron, szebb volt az álomnál

De semmi sem számított. Csábított a suli, a gimi és a tanár
dicsérete, a táskák háton hordott kincse, a jó kis lecke
S valahol érthetetlen szavakat suttogott a jövő: Megvár
és én vele belebeszélgettem a párnámba minden este.

Lányaink, asszonyaink...!

Pénteken volt 465 éve, azaz 1552. szeptember 15-én záródott be a teljes török ostromgyűrű Eger vára körül.

Az egri asszonyok legendává lett hősiességét a híres 16. századi német történetíró, Hieronymus Ortelius ekként örökítette meg:

„Az asszonyok is kövekkel, forró vízzel és szurokkal rohannak a falakra, az ellenségben nagy kárt tesznek, s nem is emberek ők, hanem dühös oroszlánok módjára viselkednek. Többek között egy asszony a leányával együtt ott volt a bástyán harcoló férje mellett. Amikor a férfi puskagolyótól eltalálva holtan összerogyott, nem temette el az asszony addig, amíg bosszút nem állt érte. Felkapta férje kardját és pajzsát, rövidesen három törököt levágott... Egy másik asszony követ vitt a fején, hogy az ellenségre dobja, de fejét szétlőtték. Ekkor a leánya kapta fel az édesanyja vérétől pirosló követ és a mélybe zúdította. Két török halt szörnyen, másik kettő pedig megsebesült."
Nándorfehérvár 1456-os ostroma óta nem született ekkora magyar diadal a török felett. Eger hős védői meghiúsították Szulejmán tervét, és fél évszázadra elvették a törökök kedvét attól, hogy újabb hadjáratot indítsanak Magyarország ellen. 
(idézve az origo.hu-ból)

Lányaink, asszonyaink...!

Pénteken volt 465 éve, azaz 1552. szeptember 15-én záródott be a teljes török ostromgyűrű Eger vára körül.

Az egri asszonyok legendává lett hősiességét a híres 16. századi német történetíró, Hieronymus Ortelius ekként örökítette meg:

„Az asszonyok is kövekkel, forró vízzel és szurokkal rohannak a falakra, az ellenségben nagy kárt tesznek, s nem is emberek ők, hanem dühös oroszlánok módjára viselkednek. Többek között egy asszony a leányával együtt ott volt a bástyán harcoló férje mellett. Amikor a férfi puskagolyótól eltalálva holtan összerogyott, nem temette el az asszony addig, amíg bosszút nem állt érte. Felkapta férje kardját és pajzsát, rövidesen három törököt levágott... Egy másik asszony követ vitt a fején, hogy az ellenségre dobja, de fejét szétlőtték. Ekkor a leánya kapta fel az édesanyja vérétől pirosló követ és a mélybe zúdította. Két török halt szörnyen, másik kettő pedig megsebesült."
Nándorfehérvár 1456-os ostroma óta nem született ekkora magyar diadal a török felett. Eger hős védői meghiúsították Szulejmán tervét, és fél évszázadra elvették a törökök kedvét attól, hogy újabb hadjáratot indítsanak Magyarország ellen. 
(idézve az origo.hu-ból)





Ma tudtam meg, hogy mások mellett idén Szilágyi Istvánt is Prima-díjra jelölték. Köszöntjük őt, mint a mi Magyar Művészetért Díjunk tulajdonosát is. Idézem a híres kolozsvári író életrajzát.
Szilágyi István (1938–)

1938. október 10-én született Kolozsváron. Édesapja Szilágyi István tímármester, édesanyja Zemáncsek Margit. A család 1940 őszén visszatelepedett ősi lakhelyére, a szilágysági Zilahra. Ez a Meszes-alji kisváros volt gyermekkora színhelye. Apját 1942 tavaszán behívták katonának, majd szeptemberben egységét kivezényelték a Donhoz, ahol Szilágyi őrvezető az 1943. januári frontszakadást követően elpusztult. Az apa elvesztése súlyos megpróbáltatásokba sodorta a családot.

Iskoláit a zilahi Wesselényi kollégiumban kezdte, ahonnan 1952 őszén egy teherautó rakterén érkezett vissza Kolozsvárra. Beiratkozott a Vasúti Gépipari Középiskolába, mert az biztosabb megélhetést ígért. Harmadéves volt, mikor a magas színvonalú képzést biztosító iskola az akkor gyakori átszervezések következtében egyik napról a másikra megszűnt. A nagyváradi körfűtőház szerelőműhelyébe került, majd Váradról áthelyezték a szatmári fűtőházba. A Kölcsey Gimnázium esti tagozatán érettségi diplomát szerzett.

A hivatást kereső fiatalember sorscsapásként élte meg, hogy szemgyengeség miatt nem lehetett mozdonyvezető. 1958 őszén sikeresen felvételizett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem jogi karára. Miközben a szocialista jog felsőbbrendűségéről szólt az egyetemi előadás, négyszáz kilométerrel odébb kivégezték Nagy Imrét, Kolozsváron pedig folytak a harmadik Bolyai-per vádlottjainak kihallgatásai. Bár 1963 nyarán megszerezte a jogászdiplomát, az ügyészi kinevezést nem fogadta el, és soha nem vállalt olyan állást, amelynek betöltéséhez jogi végzettségre lett volna szüksége.

Időközben novellákat, karcolatokat közölt a Kolozsváron megjelenő irodalmi folyóiratban, az Utunkban. 1960-ban megnyerte a folyóirat novella-pályázatának első díját az Ahol nem történik semmi című írásával.

1963-tól az Utunk belső munkatársa. A következő évben (1964) a Forrás-sorozatban megjelent első novelláskötete, Sorskovács címmel. A kor proletkultos, sablonos munkásábrázolásával szemben a kötet novelláinak friss életanyaga, érzelmi telítettsége s az élőbeszéd megjelenítő ereje újszerűen hatott. Ezekben és a következő kötetek novelláiban a lét határait feszegető küzdelem rendszerint valós helyzetekre épül.

Második novelláskötetét (Ezen a csillagon, 1966) nagyobb lélegzetű írásmű követte, az Üllő, dobszó, harang című regény (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969). Ezután jelent meg a Kriterion Könyvkiadó gondozásában a Jámbor vadak című novelláskötet (1971), majd ugyanitt készült el 1975-ben a Kő hull apadó kútba című regény első kiadása, amelyet két további kiadás követett. A regény Magyarországon öt kiadást ért meg, és időközben megjelent németül, románul, szlovákul, lengyelül és oroszul. Mindmáig Szilágyi István legnépszerűbb, legolvasottabb műve.

A nyolcvanas években az Utunk Évkönyv-sorozatában közölte Szilágyi memorialisztikus esszéit. Ezekben az években, a diktatúra szorításában írta abszurd látomását az elembertelenedő világról. Az Agancsbozót című regény megjelenését a korabeli cenzúra nem engedélyezte. A könyv 1990 nyarán jelenhetett meg, a Kriterion Tiltott könyvek szabadon sorozatában.

2001-ben a Magvető Kiadónál jelent meg nagylélegzetű történelmi regénye, a Hollóidő. A monumentális alkotás a magyar múlt négy és fél évszázaddal ezelőtti, máig üzenetes jelenét kelti életre. Márkus Béla elemző tanulmánya szerint a „képzelet, létezés és az emberi élet titkait fürkésző” mű: „a képzelet kivirágzása kánoni kopárság ellen”. 2009-ben, hetvenedik születésnapjára a Magvető kiadta Bolygó tüzek című novelláskötetét, mely negyven év rövidpróza-terméséből hoz válogatást.

Időközben, 1968-tól Szilágyi az Utunk helyettes vezetője, majd az 1989-es rendszerváltozást követően a lap örökébe lépő Helikon főszerkesztője.

1990-ben József Attila-díjjal jutalmazták. Ettől az évtől kezdődően tagja a Magyar Írószövetségnek, majd 2002-től a Magyar Művészeti Akadémiának.

2001. március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki.

2010. szeptember 16-án választották a Digitális Irodalmi Akadémia tagjává.

Gubcsi Lajos fényképe.

A Magyar Művészetért 30 éve

KRISZTUSI KORBAN
Idén 30 éves A Magyar Művészetért Díjrendszer. Ha tehetem, átfogó albumban emlékezem majd rá, róla. Ízelítőül az Előszóból, ami látszólag valami teljesen másról szól. Vagy nem.

"-Látod azt a bekerített kertet? – kérdezte Bugac környéki biokertész barátom. Nem láttam semmit. Néztem értetlenül. Kerítést csak-csak kivettem valahogyan, akácfa ágakból összedrótozott fajtát, ilyen az a tanyákon mindenütt évszázadok óta. De kertet?
-Az ott – mutatott még egyszer ugyanarra. Amit láttam, annak a kerthez semmi köze nem volt. Kiszáradt, agyontaposott, gidres-gödrös, homokos-agyagos hepehupa, porzott, taszított.
–Azt, azt – nevetett Imre. -Na jó, most nem kert. Állatok tapossák évek óta. Disznók, tehenek, juhok, kecskék, lovak. De kert volt egyszer. Zöldellt, virított. Pázsitfű tetszelgett a sorok között.
A látottak alapján én azt is el tudtam volna képzelni, hogy tankok dübörögtek rajta, traktorok dúlták fel, és átment rajta Közép-Európa minden vaddisznója. Imrével siettünk valahova.
-Azért csak gyere vissza jövő nyáron.
Így is lett. Imre megmutatta a kertet. Varázslatos volt. Üde, tiszta, hatalmas tüdőjével lehelte ki a széndioxidból kivarázsolt oxigént. Szinte egybefüggő pázsittá vált az egész, most már tényleg kert volt. Állatnak nyoma se.
-Ugye nem hiszel a szemednek?
-Ilyen gazdag ember az új gazda? Egyik évről a másikra új pázsitot telepített? És még gondozni is van ideje, pénze?
-Hozzá se nyúlt senki azóta, nincs új gazda, ugyanazé a tanya.
-Hát akkor?
-Elmondom. Lehet, hogy nem hiszed, csóválod a fejedet. De a növény emlékszik. A föld szintén. S mindketten együtt emlékeznek arra, hogy egykor, nem is olyan régen, az állattartás előtt ők ketten itt kéz a kézben jártak. Aztán eltiporták, agyontaposták őket az állatok. Tűrték szótlanul. A növény el is tűnt, elbújt szégyenében a föld alá, mintha nem is lenne. Aztán kitelepítették innen az állatokat tavaly ősz elején. És mivel emlékezett a föld is, a növény is, ismét megfogták, összefogták egymás kezét. És most láthatod, milyen az élet. Újra kezd mindent, ha szeret. Mármint ha élni szeret. A föld és a fű megfogta egymás kezét és leküzdött minden akadályt. Senki, semmi nem kellett hozzá. Csak ami van. A Nap, az eső és az örökkévalóság. Ezt mi emberek még nem tudjuk.

A könyv címe: Gubcsi Lajos: Krisztusi korban - A Magyar Művészetért 30 éve, megjelenés 2018

Képtalálat a következőre: „rét”


A Publimont egy reklámcég. Óriásplakátokat ragasztgatnak bérelt vagy talán saját felületekre is.

Simicska Lajos cége. Nem csak szócsöve, hanem a szava és a puskacsöve is egyben.

Éppen 7 éve történt.

2010-ben a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs cégének, a Zrínyi Kft-nek voltam azokban a napokban kinevezett igazgatója.

Simicskára hivatkozva megjelent ott a Publimont nevű cég két új vezetője, és - finoman, úri sejtetésekkel - Simicskára utalva előnyöket kértek a cégüknek, olcsó árakat, a szerződés megkerülését, hiszen nálunk, a mi óriásplakát helyeinkre is ragasztottak. A kedvezmény nyújtását elutasítottam. Arcukon világosan látszott,, hogy nem hagyják annyiban, az uruk nem akárki, Magyarország akkori kettes számú hatalma, a rettenthetetlen és rettegett Simicska Lajos.

Később igazuk lett, Simicska és újságíró bandái - s velük együtt más média-bandák - folyamatos, a kinyírásomat megcélzó támadások özönét indították ellenem, élükön az index-szel, a Magyar Nemzettel, a Népszabadsággal - érdekes társaság, nem? - és persze Simicska rádiójával, tévéjével, később a teljes közszolgálati médiumrendszerrel. 15 hónapos kemény küzdelemben győztek, ki is vágattak onnan az akkori, nekik engedelmes honvédelmi miniszterrel. Simicska tényleg No. 2 volt. Vele akarok én ujjat húzni? Vaze, neked - nekem - annyi! Hogy mennyi? Mi mennyi? Mi annyi?

Simicska most tovább tévelyeg. A Publimont persze az övé, és ragasztgatják a G-nap óta, hogy Orbán Viktornak és kormányának - bandájának - hova kellene eltűnnie. Most a Publimont-póráz ezt követeli meg tőlük és persze lapjaiktól, tévéjüktől. Az igazság kutyusai.

Micsoda szennyes 7 év ez így nekik? Vaú, vaú. Simicska már nem harap, csak a vaú, az maradt. Simicska-Publimont és más bandák? Ezért nyírtatok ki mindenkit, aki az utatokba került? Sekély e kéj. Milyen lefelé tartva? Szédülés?