Gubcsi Lajos
Hírek A MM Élőtárlata Albumok Díjak Gálák Gubcsi Lajos életrajza - A MM Laudációk Mecenatúra MM-díjazottak Hangoskönyvtár
A MM Élőtárlata

 

Vándorúton – A Magyar Művészetért Élőtárlata

 

Árpádhalomtól Zetelakáig

 

A Magyar Művészetért Díjas festők, szobrászok, fotó-, ipar- és könyvművészek kiállítása a Kárpát-medencében.

 


 

A kiállító művészek között

 

Aknay János

 

Búza Barna                

 

Györfi Sándor            

 

Herendi Porcelánmanufaktúra:

 

Kokas Ignác

 

Kő Pál                       

 

Kubinyi Anna            

 

Makovecz Imre

 

Melocco Miklós

 

Péreli Zsuzsa

 

Schéner Mihály

 

Schrammel Imre

 

és művésztársaik alkotásaiból

 

(a mellékletben Melocco Miklós Krisztus-szobra)

 

 

 

Vándorúton - A Magyar Művészetért Élőtárlatának anyaga

 

Szobrászat:

 

Borbás Tibor:                Bartók Béla

 

Búza Barna:                  Tavaszi ölelés

 

Győrfi Sándor:              A játszma vége

                                   Főnix – Bubik István-díj

 

Herendi Porcelánmanufaktúra:

                         A Magyar Művészetért Díj

                         Árpád fejedelem-díj,

                         Mátyás király-díj,

                         Négy évszak

                         Sárkányváza

                    

Kő Pál:                         Számszeríj – Mohács, sírjel

 

Melocco Miklós           Krisztus

                     

Festészet:

Aknay János                  Kapcsolat - Hírnök

 

Czeizek György            Az első lelőtt repülőgép

 

Földi Péter                    Panelfecskék

 

Gubcsi Attila                 Gördülő kő – Czeizek György emlékére

       Az öreg sörös

       Napfényben

 

Kocsis Imre                   Mátyás király címerének meggyalázása

 

Kokas Ignác                   Váli táj I.

                                     Váli táj II.

 

Kovács Zsolt                 Napimádók

 

Lóránt János Demeter    Visszatérés

 

Makovecz Imre:            Rajzok

                                   SzigetvárI színház

                                   A fábólfaragott királyfi - díszlet

 

Schéner Mihály             Eljövel István király

                                                     Velencei karnevál

      Pipacsos rét

 

Sváby Lajos:                 Vigasztalás

 

Szkok Iván                          Tájrészlet

 

Vinczeffy László         Kozmosz

 

 

Iparművészet:

 

Kubinyi Anna:              Tömegsír

Péreli Zsuzsa:               Multiplex Madonna

Schrammel Imre:          Kerámiák

 

Könyvművészet:

 

Gubcsi Lajos:               A Magyar Művészetért Bibliofil sorozata – Ex Libris Díj

Szántó Tibor                 Biblia

 

Népművészet:

 

Páll Antal:                    Korondi alkotások

Páll Róza:                    Korondi alkotások

Zsitva Miklós              Szent György harca a sárkánnyal

 

 

Eredeti kézirat-könyvek:

Búza Barna

Gubcsi Lajos

Gyurkovics Tibor

Jókai Anna

Makovecz Imre

Nagy Gáspár

Schéner Mihály

Szakonyi Károly

Tőzsér Árpád

 

 

Az Élőtárlatnak külön, állandó helyen kiállított része a Magyar Művészetért Szoborkertjének szoborgyűjteménye, többek között Melocco Miklós, Kő Pál, Györfi Sándor, Schrammel Imre műveivel, Attila király, Szent István, Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Mária, Krisztus, a kun kapitányok szobraival, és az Árpád és fiai emlékmű, a pozsonyi csata és Árpád és fiai halálának 1100. évfordulójára.

 

 

IMRE ÁLMA

 

A nemzetjelkép

 

Kiállítás Makovecz Imre égtől a földig megrajzolt hitéről

 

 

„Elment az utolsó igaz nagy magyar – most aztán lehet igyekezni, hogy ki léphet a helyére”! – ezzel a címmel búcsúzott a Mestertől a kuratórium A Magyar Művészetért Díj közössége nevében., melyhez 1987-től alapítóként ő is tartozott, s melytől 1995-ben Életmű-díjat kapott.

Ha ilyent mondunk valakiről, az azt jelenti, hogy ő éltető erőnk. Ahogyan ugyancsak mi neveztük el őt: nemzetjelkép.

 

Minden nagy kornak megvannak a nemzetjelképei. Árpád, Szent István és László, Mátyás király, Rákóczi Ferenc, Kossuth-Széchenyi-Petőfi, a 19. század végtelenül gazdag, mert a nemzet szellemi és politikai vezetése elkezdte saját népének anyanyelvén kifejezni magát sok évszázados elnyomás és megalázás után. Nem egyszerűen magát fejezte ki, hanem a nép vágyát a szabadságra, a megszabadulásra a gonosztól. Petőfinél még elválik a szabadság és a szerelem, a nemzet azonban éppen az ő hatására is szerelmes lett a szabadságába.

A 20. század mostoha a nemzet jelképeiben. De a legnagyobbakat útjára indította a múlt századforduló, köztük is Bartókot és Kodályt, majd Illyés Gyulát, mint új jelképeket Petőfi szellemében: ma is a nép a nemzet!

A 20. század második felében felfelé erősödő, izmosodó ívben látjuk Nagy László, Borsos Miklós, Kondor Béla, Latinovits Zoltán, Sinkovits Imre, Sütő András törékeny alkatát S egy különös úton eljutottunk egy tölgyfa törzséhez és koronájához, az égbe nyúló jurtához, a kupolák felülről világító szentélyéhez: Makovecz Imréhez. Népből származó tölgy-alkata, eltántoríthatatlan hűsége az őt nemző szülők, a szülő nemzet iránt, hihetetlen erővel feltörő és a világot bámulatba ejtő művészete, szellemi bátorsága minden helyzetben, szeretete magyarsága iránt, és megvetése az árulók iránt, kritikája az idegen szívű eszmék és jellemek iránt – ott van minden írásában, szavában, rajzában, megépített alkotásában.

Amikor 2003-ban a „Rajzok” című monumentális grafikai albumában összefoglalta álmait, akkor egy olyan világot tárt elénk, amelyben ő maga minden pillanatban benne élt, de amelyet mi nem láttunk így soha. Rajzainak egy része dedikálva A Magyar Művészetért Élőtárlatában kapott helyet. Temetése napján elhatároztuk: a jövőben „Imre álma” című vándorkiállítással emlékezünk a szellem általa képviselt erejére, rá, akit e sorok írója „atyai barátjának tekint”.

 

Makovecz Imre szelleme már örökké itt maradt, s a szellem tulajdonsága, hogy nem semmisíthető meg. A neki szentelt kiállítással megmutatjuk e szellemet a Kárpát-medence, egyszer talán az egész világ magyarságának. Eljutunk vele is oda is, mint más kiállításainkkal - a Vándorútonnal és az Élőtárlattal -, ahova csak a madár jár. A világ végére is, ami nekem jelképesen Háromkút a Gyimesek mentén, Bugac, a pusztám, és Homoródkarácsonyfalva 800 éves unitárius temploma az akkor megfestett Szent László freskókkal,. A nagy király örömmel szereti majd vele egy térben a tér mesterét látni ott is, s Imre álmában a magyar szentek mindig vele lesznek.

Budapest, 2011. Advent, Gubcsi Lajos

 

 

 

 

Balázs Péter színházi igazgató ünnepi beszéde a szolnoki bemutatón

 

Árpádhalomtól Zetelakáig. Sok éves előkészület után, a magyar művészek bámulatos összefogásának eredményeként, szeptember 27-én 12:45.-kor a Corvinus Egyetem aulájában nyílt meg, s egyben indult útjára a VÁNDORÚTON,  A MAGYAR MŰVÉSZETÉRT ÉLŐTÁRLATA, mely a tervek szerint (időben korlátlanul, sok éven keresztül) a Kárpát-medence egészében, talán majd azon túl is látható lesz.

 

Jelszavuk szerint: Oda is eljutnak, ahová a madár se jár! Oda, ahová nem tud, nem akar eljutni egy nagy, jelentős kiállítás! Ezen esetben, a Corvinuson történt ünnepi bemutatkozás után, már indult is azonnal a Felvidékre, Királyfiakarcsára, onnan a ferencesek volt csodás templomába, Révkomáromba.

 

A tavaszt Erdélyben, Marosvásárhelyen, majd a Székelyföldön, Kalotaszegen köszönti, de előtte Szentendre, Szolnok, Székesfehérvár, Szentes, a magyar honvédség bázisai lesznek a megtisztelő állomásai. Az anyag páratlan a tekintetében is, hogy integrálja a „MAGYAR MŰVÉSZETÉRT” díjjal kitüntetett festők, iparművészek, fotó- és képzőművészek, építészek, szobrászok műveit, ezredfordulós névjegyeit, és, hogy tényleg el fog jutni oda is, ahol még nem nagyon járhattak eddigelé mások. Homoródkarácsonyfalvától Gyimesbükkig.

 

És a kíváncsi közönség többek között Aknay János, Búza Barna, Györfi Sándor, a Herendi Porcelánmanufaktúra, Kokas Ignác, Kő Pál, Kubinyi Anna, Makovecz Imre, Melocco Miklós, Péreli Zsuzsa, Schéner Mihály, Schrammel Imre és művésztársaik alkotásait tekinthetik meg.

 

„A parázs most is ott lapul a fiatalok lelkében, csak le kell róluk fújni a hamut.” E szívemhez közelálló gondolatot Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató asszonytól hallottam, és azóta is nagy szeretettel melengetem a lelkem mélyén.

 

Nekünk, művészeknek ez a dolgunk, a tűz ismerete, tudása, vigyázása! S mikor eljön a pillanat, mindannyiunk számára más-más időpontban jelentkezik.

Az itt kiállító művészek, alkotók már sokszor bizonyították, hogy helyén van a szívük. Nemcsak a rajz-, és íróasztalnál, de a közösség, a nemzet életének megszámlálhatatlanul számos pillanatában tettek áldozatos hitükről tanúbizonyságot. Keveset beszéltek, ellenben sokat és bátran cselekedtek.

Ezek a művészek generációknak adtak, és adnak (mutatnak) példát, jelölték-jelölik ki számukra az irányt. És az sem véletlen, hogy most Önök itt ezen a helyen, a szolnoki repülőbázis közelében (ahonnan a magasságba, a szó szoros, és átvitt értelmében) a Mennyekbe emelkednek, még a szürke hétköznapokon is. Ezen a helyen az ő alkotásaikban gyönyörködhetünk!

 

És még valami, ami számomra mindennél beszédesebb! Alkotóik pénzzé is tehették volna művüket! Múzeumok falán is lóghatnának háborítatlanul. Befolyásos magángyűjtők szalonjaiban élvezhetnék az értő, vagy kevésbé értő figyelmet.

Mégsem ezt tették. Ezeket a műveket ők felajánlották. És ezek a művek elindultak útjukra, a magyar művészet élőtárlataként, Árpádhalomtól Zetelakáig, hogy hírt vigyenek, hogy fényt sugározzanak, hogy hitet, s reményt adjanak. „Evangélisták” Ők, olyan emberek, akiknek igazán szükségük van a szépségre, az örök értékek adta biztonságérzetre, a jövőbe vetett hitre.

S akkor nem hiányzik a téma, mert MINDEN témává válik.

Ezek a művészek, íme most, lefújták a hamut!

2011. 01 25.

 

 



További hírek
Hogy kik vívták a forradalmat? Hogy kik áldozták az életüket? Nem árt tisztán látni - íme, egy pontos adat a KSH-tól:

A forradalmi eseményekben meghalt 2700-2900 személy 60%-a fizikai dolgozó vagy annak a rokona, pl. gyermeke volt, és sokan haltak meg a szellemi foglalkozásúak, a katonák és a tanulók soraiból is. Az elhunyt fizikai dolgozók legnagyobb része ipari munkás volt, és nagyon sok közlekedési munkás áldozta fel életét a harcokban.

Tisztelet és örök megbecsülés a kétkezi munka embereinek - róluk mindig érdemtelenül kevés szó esik.

Képtalálat a következőre: „1956-os fotók”


A szabadság népe - ezen a címen jelent meg könyvem korábban az '56-os forradalomról és szabadságharcról, örök tanulságul is a Kárpát-medencében példátlan hősies harcainkról.
Gubcsi Lajos: A szabadság népe
http://mek.oszk.hu/03400/03496

Egy ragyogó, fontos, pontos mondat a nők - jelen esetben a színésznők - zaklatása, a velük kapcsolatos visszaélések kapcsán, elöljáróban azt hozzáfűzve, hogy undorító, ha férfiak ilyen erőszakhoz, hatalmaskodásokhoz folyamodnak, mint aminek hulláma most önt el mindent. Pontosabban: undorítóak az ilyen férfiak.Tehát a szép és okos mondat Törőcsik Franciska fiatal színésznőtől:
"-– Nemrég kezdtem el gondolkodni a dolgon, hiszen az ember, mint a kisgyerek, alapvetőnek tekint dolgokat, és sokszor nem gondolkodik el azok jogosságán. Én is sok mindent elfogadtam: hogy vannak, amiket a férfiaknak lehet, a nőknek nem, vagy a nőknek kötelessége, a férfiaknak nem feltétlenül.
Ha lehet ilyen nagy szavakat használni, mostanában ébredek női öntudatomra, és kezdem megkérdőjelezni ezeket a bevett szokásokat." (idézet a fidelio-ból)

Kívánom minden nőnek, hogy már ne is gondolkodjon rajta - emelkedjen ki, fel, teljes önállóságában, megvetéssel minden nőiességét, nőiségé érintő visszaéléssel szemben. (a fotó illusztráció)

 Gubcsi Lajos fényképe.


Amikor a véletlen ölbe vesz...! De jó!

Véletlenül akadtam rá egy irodalmi oldalra, amely - gyönyörűen illusztrálva - több tucat versemet szerkesztett egységes folyamattá, az érzelmek mentén válogatva. Köszönöm és ajánlom kedves olvasó barátaimnak.

http://edesszomorufuzike.blogspot.hu/search/label/Gubcsi%20Lajos


 


Ott voltam, hiteles tudósítás a Magyar Művészeti Akadémia Közgyűléséről, az elnökválasztásról

Ha valaki azt állítja, hogy a Magyar Művészeti Akadémia nem demokratikus szervezet, az süppedjen kicsit mélyebbre magában. Ma volt a közgyűlés, más napirendi pontok még tartanak, de a LÉNYEG AZ ELNÖKVÁLASZTÁS VOLT.

 

Mindenki tuttira vette, hogy Marton Éva lesz az elnök. Béres Ilona laudálta őt, kapásból, ami eszébe jutott, melegen ajánlva. A híres opera énekesnő programbeszéd címén alig értékelhető blablát adott elő. Blöffnek nevezném

 

Rátóti Zoltán színészt, igazgatót Vidnyánszky Attila laudálta, melegen ajánlva, szintén improvizálva, ami eszébe jutott.  A színész szintén szabadon beszélt, mondhatnám rögtönzött.

 

Feszengtem. Ezek a hölgyek és urak nem értik, hol is vannak és mire is vállaltak jelölést? 2017-ben? De keserűen beláttam és mondtam is a mellettem ülő akadémikusnak, hogy lám, mégis le van futva (?), még a fáradságot sem veszik, legkevésbé a fő favorit, a világsztár.

 

Volt egy harmadik jelölt, nemecsek-helyzetben. Karmester, fiatalember, a nevét gondolom inkább csak a zenei szakmában ismerik. Őt egy nagyszerű énekesnő, Zádori Mária laudálta. Felkészülten, alaposan, meggyőzően, felbillentette a fátylat az ismeretlenség homálya elől. Szomorúan néztem magam elé - milyen kár, hogy nem nekik van esélyük. Az általa támogatott harmadik jelölt, a karmester volt az egyetlen, aki programbeszédet mondott. Alaposat, átgondoltat, igényeset, tisztát és világosat. Sejttette, hogy milyen lenne ő elnöknek, ha lehetne. Magamban sóhajtottam: milyen kár, hogy nem lehet. Pedig éppen ez kellene ide: az új generáció egyik jelese. Mint ő például. Éppen ő.

 

Vagyis VASHEGYI GYÖRGY.

 

Azért írom ide a nevét nagy betűkkel, mert - és íme, ez a demokrácia - a közgyűlés őt választotta meg elnöknek titkos szavazáson, óriási fölénnyel. Szívből gratulálok neki.

 

A Művészeti Akadémia székhelye, a Vigadó helyén 1849-ig a a budai várostromunk előtt és alatt az osztrákok által lebombázott Redoute állt. Ott mondta Kossuth 1848 nyarán, hogy leborul a nemzet nagysága előtt. Én ma jó érzéssel, úgy jöttem el a Vigadóból, hogy leborulok az akadémia művészei előtt. Független, szuverén döntést hoztak, az újítás és megújulás ígéretét. Nemhiába nagy művészek.

 

S ebben látom az ígéretet: képesek lesznek azt is megítélni majd munka közben, évek alatt, hogy jól döntöttek-e.

 


Nálunk van helye a cigány hősnek...!

A Magyar Művészetért Szoborkertje örömmel fogadja szobrai közé azt az emlékművet, amelyet tegnap nem engedtek elhelyezni a Nyugati pályaudvarnál. Puczi Béla marosváráshelyi cigány hősnek akartak emléktáblát állítani. Puczi a marosvásárhelyi romák egyik vezéralakja volt az 1990-es marosvárárhelyi pogrom idején, amikor a cigányok a román lincselő fenyegetések és tettek közepette, a magyarok segítségére siettek - nem csak gyors léptekkel, hanem kaszával-kapával, késsel-bottal! -, onnan idézzük máig a "ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!" kiáltást.Romániában Puczi Bélát börtönbe zárták, majd mikor Magyarországra áttelepült, 2009-ban bekövetkezett haláláig koldus sors, közöny fogadta.

Megfelelő egyeztetések alapján tisztelettel biztosítunk helyet neki olyan szobrok között, mint Szent István, Zrínyi Ilona és a kis Rákóczi, Etele hun király, Árpád és fiai, a Kun kapitányok, Aba Sámuel király, Hunyadi János, Jézus, Mária.

A bátorság nem csupán királyok, vezérek kiváltsága. A mártír sors sem csak Krisztusé. Puczi Béla, a cigány igen bátor ember volt.
(a képen Zrínyi Ilona és a kis Rákóczi Meister Évi színművésznővel, valamint Szent István A Magyar Művészetért Szoborkertjében )