Gubcsi Lajos
Hírek A MM Élőtárlata Albumok Díjak Gálák Gubcsi Lajos életrajza - A MM Laudációk Mecenatúra MM-díjazottak Hangoskönyvtár
A-F
A részletes laudációk
Aknay János:
Nyíregyházán született 1949-ben, 1972 óta alapító tagja a szentendrei Vajda Lajos Studiónak, a galériának, elnöklete alatt a stúdió a hazai mûvészvilág fontos mûhelye lett; ide és Zebegénybe évtizedek kötik. 1988-ban elnyerte az év grafikája díjat, 1996-ban a szentendrei Pro urbe-díjat, s legalább tucatnyi más kitüntetést az országban.
Mûvészete szervesen illeszkedik a Vajda Lajos, Korniss Dezsõ, Bálint Endre, Barcsay Jenõ, Deim Pál nevével fémjelzett „szentendrei iskola” konstruktív-szürrealista világához. Visszatérõ motívumai a ház, az angyal, a bábu, a kereszt, az ablak. Valódi szuverenitását a régi magyar, székely rovásjelek emblematikusan konstruktív, szürreálisan ikonikus, majd expresszív megjelenítésével érte le. Tulajdonjegye a feszesen komponált, több részre osztott ablakszerû képmezõ, s hogy a rovásírásnál maradjunk, a rovás „S” és „A” betûje szárnyakká egyesül a képeken, s így angyalszerû lények járnak ki és be ezeken az Aknay-jegyeken, tamgákon: az „ablakokon”. 1971-tõl kiállítások végtelen sora jelzi munkásságát, 1995 óta a szentendrei Nagy Posta elõtti téren õriz bennünket az „Angyal”.
Aknayról szólva maradjunk hosszan az angyaloknál: angyalai emberi érzésekkel felruházottak, antropomorf jegyeket viselnek magukon, fõként az õrangyalok, de láthatunk mûvei között absztrakt angyalokat, s olyanokat is, akiket az arany háttér elõtt mozdulatlanul, fekete folttal ábrázol, s az idõtlenséget sugározzák, az ikonok világát idézik.
A magyar mûvészek alkotásaiban gyakran találkozunk az angyallal. Kondor Béla Az angyal megjelenik Lóthnak, a Bukás, az Ítélkezõ, az Emberpár, Korniss Dezsõ Sárkányosa, Bálint Endre Angyalok kara, Vajda Lajos Ikonos önarcképe, Makovecz Imre Angyalok címû alkotása.
Kosztolányi Dezsõ Gipszangyal-át; Dsida Jenõ Angyalok citerájánt, Chanson az õrangyalhoz címû versét; Pilinszky János Álom címû versét;; Weöres Sándor élményszerû írását A teljesség felé címû mûvében az angyalokról, Nagy László Zöld angyalát: "jött a Zöld Angyal tomboló zöld paripákkal", s ugyancsak az õ angyala, mely "gyémánt fénnyel szememet sütötte”
Aknay János azonban egy ezeknél is mélyebb rétegbõl, kislánya elvesztésébõl meríti jelképe lényegét, mint fogalmaz:
„Kislányom halála után kezdtem el festeni az angyalt, amely több mint angyal: átlényegült gyermek és olyan szellem, amely õriz, véd, figyel. Ahol az angyal megjelenik, nagyobb baj nem lehet. Része életemnek, de része a mindenségnek is: közkinccsé tudom tenni, ezáltal mindenkié lett, illetve lehet...”
S hogy a miénk is lett, azt kívánja kifejezni A Magyar Mûvészetért Díj, melyet õszinte szívvel adunk át, Sárika emlékének is ajánlva.

Cs. Szabó László író, esszéista, kritikus. 23 éve, 1984. szeptember 28-án halt meg Budapesten, 1905 november 11-én születvén élete egyenl? volt a századdal.
Családja erdélyi volt, félig székely, félig szász, erre utal el?neve: Csíkcsekefalvi. 1918-ban került Budapestre, részt vett Ady Endre temetésén. Els? írásai 1927-ben jelentek meg, a Nyugat munkatársa lett. 1935-t?l 1944-ig a Magyar Rádió irodalmi osztályának vezet?je volt, számos baloldali és zsidó írót is megszólaltattak, amíg lehetett. A német megszállás után Balatonfüreden, majd Budán bujkált.
1935-1947 között 14 könyvet írt, 1935-ös els? kötete Rooseveltr?l az életrajz mellett a New Deal gazdaságpolitikáját is ismertette. Következ? könyvei már igazi szépirodalmi alkotások voltak, 1934-t?l Radnóti Miklóssal és József Attilával, majd Faludy Györggyel versfordítás-gy?jteményt terveztek a szabadságról és emberi méltóságról. A könyv Európai költ?k antológiája címmel jelent meg Cserépfalvinál.
Az 1939-es Magyar néz? az európai válsággal foglalkozik, Három költ? cím? 1942-es kötete Byronról, Shelleyr?l és Keatsr?l szól, Radnóti és Vas István fordításaival. A háború után esszéket írt elvesztett barátairól, Szerb Antalról, Hevesi Andrásról, Halász Gáborról, Örley Istvánról és Radnótiról. Utolsó hazai kötete a Márvány és babér (1947) az Itáliáról szóló versekb?l válogatott. 1948-ban féléves itáliai ösztöndíjat kapott, de hat hét múlva Bóka László államtitkár táviratilag hazarendelte. Már folytak a koncepciós perek, és "Csé" kint maradt.
1951-ig Rómában és Firenzében, majd haláláig Angliában élt, 1972-ig a BBC magyar osztályának bels? munkatársa volt. Az emigráns magyar irodalmat szervezte, írt az Irodalmi Újságba, az Új Látóhatárba, a Katolikus Szemlébe. Külföldön összesen 15 magyar nyelv? könyve jelent meg, különböz? országokban. Külföldön nem az emigráció, de az egész magyar kulturális közösség írója akart lenni.
1980 után évente hazalátogatott, m?vei itthon is megjelentek: Alkalom, 1982; ?rz?k, 1985 (esszék); Közel s távol, 1983 (novellák). 32 év után ismét el?adott a Képz?m?vészeti F?iskolán, els? el?adását így kezdte: "Mondtam a múlt órán, hogy..."
15 ezres könyvtárat gy?jtött össze újból, melyet a sárospataki református kollégiumra hagyott.
Búcsú a vándorévekt?l és Levelek a szám?zetésb?l cím? írásai alapján Szenci Molnár és Misztótfalusi Kis, Apáczai és Bethlen Miklós, Szepsi Csombor és Pápai Páriz utódának érezte magát: "Peregrinus öregdiáknak születtél, az maradsz holtig."- mondta magáról. Morális felel?sség és nemzeti kötelességtudat egyesült írásaiban. A magyar múlt függetlenségi és szabadelv? hagyományait ápolta, az európai gondolkodás racionális örökségét ?rizte. Célja a magyar szellemi élet beoltása volt európai m?veltséggel, a klasszikus kultúra humanizmusával, s a magyar eredményeket a világ közkincsévé tenni.
A magyar nyelvet, melynek páratlan mestere volt, élete legnagyobb, halálos szerelmének nevezte. 1936-ban Baumgartner-díjat, 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.
Bence Lajos  
Költ?, tanulmányíró, publicista, pedagógus, szerkeszt?, a szlovéniai magyarság fáklyaviv?je. Göntérházán született 1956. júl. 1-én Az általános iskolát szül?helyén, a fémipari szaktechnikumot 1975-ben Lendván végezte, a magyartanári oklevelet 1981-ben a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerezte. 1994-ben Budapesten bölcsészdoktori fokozatot nyert irodalomtudományból. 1981-1990 között középiskolai tanárként tanított Lendván, 1990-1992 között a Hidak c. nemzetiségi tévém?sor szerkeszt?je volt a Szlovén Televíziónál. 1991-1997 között a Maribori Egyetem Magyar Tanszékén tanársegéd, majd docens volt. 1997 óta a Népújság f?szerkeszt?je, s a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet igazgatója. Számos verseskötete, monográfiája és tanulmánya jelent meg itthon és külföldön. Doktori disszertációjának címe: Írott szóval a megmaradásért: szlovéniai magyarság szellemi fejl?désének 70 éve, Alsólendván jelent meg 1993-ban.
A „Szíves szívtelen: versek” cím? kötete már 1981-ben nagy visszhangot váltott ki, csakúgy, mint pl. a „Létlelet : versek” cím? kötete 1989-ben, a „Rá-olvasások : válogatott és új versek” 2000-ben, vagy a Hazatérít? versek.
Alkaioszt idézi a Rá-olvasások mottója az Óda a hazatér?höz cím? vers elején:
 "hogy gyávasággal senki a föld alatt
             nyugvó el?dök h?si nevére rút
             szégyent ne hozzon..."
Ars poeticat fogalmaz meg a Szó, jel, nyelv cím? versében:
Versem a teremt?
- ama végs?
f?hajtás el?tt - a
tudomány és teremt?
a n y a n y e l v
el?tti hajt fejet.
Mert megtanultuk:
minden nép
saját nyelvén lett
tudós, s azt is,
hogy nélküled
semmi sem megy.
Ez az, amiért többek között – a szlovéniai magyarság életében els? ízben – A Magyar M?vészetért Díjat adjuk át népe költ?jének, Bence Lajosnak.
Bocskai Vince
Bocskai Vince 1949. december 16-án született Szovátán. Képz?m?vészeti tanulmányait Marosvásárhelyen kezdte meg, majd a  Ioan Andreescu  Képz?m?vészeti F?iskola szobrászati karán fejezte be, 1974-ben Kolozsvárott. Székelyföldön akkoriban egy pályakezd? m?vész -, különösen egy szobrász -, nem volt könny? helyzetben. Szül?városában vállalt rajztanári állást és sziszifuszi munkával építette fel m?teremnek is alkalmas házát, a XIX. század híres írójának, Petelei István egykori nyaralója helyén. Nagy, köztéri szobrokról akkor még csak álmodni sem lehetett. Jobbára fából, terrakottából, ólomból készített kisplasztikák  sorakoztak  m?termi állványain, polcain. De ezek a kisplasztikák már sejtetni engedték, hogy kivételes tehetség? alkotójuk. Els? kiállítását 1977-ben Székelyudvarhelyen rendezi, majd egy évvel kés?bb Marosvásárhelyen mutatja be munkáit, amit a szakma és a közönség is lelkesedéssel fogad.
Az 1989-es fordulat után a valamivel szabadabbá vált közélet, ez az ? m?vészi ambícióit is segíti. 1990-ben Mikes Kelemenr?l készített mellszobrával pályázatot nyer. Jellemz? persze, hogy ezt az els? köztéri alkotását anyagi okokból csak 1997-ben tudták felállítani a felújított zágoni Mikes-kúria udvarán.  
Budapesten el?ször 199o-ben a Bartók Galériában volt kamara kiállítása. 1992-ben szül?városának Pet?fi mellszobrot készít, amelyet a Medve tó el?tti parkban ünnepélyes küls?ségek között avatnak. A szobor testvérmását kés?bb, 1994-ben Százhalombatta f?terén is felállítják.
Els?, egész alakos köztéri szobrát Bernády Györgyr?l, az egykori marosvásárhelyi polgármesterr?l mintázza, aki az 19oo-as évek elején fölvirágoztatta a megyeszékhelyet. Tízezres tömeg el?tt avatják 1994 okt. 29-én, a Vártemplom tövében lév? téren, ahol Süt? András és Csoóri Sándor is beszédet mond. 1996-ban az Illyés Alapítvány segítségével
 és közadakozásból a szovátai Fekete Medve fogadó el?tti parkban leplezték le az I. és a II. világháborúban elesett h?sök emlékm?vét. Ugyancsak ez év végén, Székelyudvarhelyen is felavatják világháborús emlékm?vét. 1997-ben Erdély Széchenyijér?l, Mikó Imrér?l mintázott szobrát  avatják Sepsiszentgyörgyön.
Gyulán 1998-ban báró altorjai Boldog Apor Vilmos vértanú püspök egész alakos, nagyméret? szobrát leplezi le T?kés László, miután szentbeszédet mondott Tempfli József nagyváradi és Gyulai Endre szeged-csanádi katolikus püspök. 2000 ?szén Nagyváradon két m?vésztárssal, Gergely Istvánnal és Dóczi Andrással az olaszi református templom kertjében millenniumi oszlopot állítottak föl, T?kés László felkérésére. 2001 augusztus 5-én  Fels?csernátonban, Bod Péter református egyháztörténeti író mellszobrát helyezi el. Ugyanebben az évben avatják Székelykeresztúron államalapítási emlékm?vét. 2002 szeptemberében Kézdivásárhelyre készít emlékm?vet az 1848/49-es szabadságharc, valamint az I. és II. világháború áldozatainak, melyet az egykori - ma már m?emléknek számító - Székely Katonai Nevelde el?tti téren avatnak föl. 2002-ben elnyerte a Márton Áron püspököt ábrázoló szoborpályázatot. A m? 2004-ben elkészült Karcagon, Gy?rfi Sándor  Munkácsy –, Magyar Örökség- és Magyar M?vészetért-díjas szobrász önt?m?termében  -, ám a kolozsvári hivatali bürokrácia még a mai napig nem adott engedélyt, hogy tervezett helyén, a Szent Mihály- templom északnyugati oldalán fölállítsák.
Bocskai Vince pályája 1989 óta töretlenül ível. Legf?bb erénye: h?ség az erdélyi szellemiséghez, Erdély és a Székelyföld legjobbjainak velük azonosuló ábrázolása…
Gy?rfi Sándor írása, 2007. november

Bogdán Zsolt
Színm?vész, 1964. december 23.-án született Csíkszeredában
1990-1994-ig járt a Szentgyörgyi István Színm?vészeti F?iskolára Marosvásárhelyen
1994 szept. 1.-t?l a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja
F?bb szerepei
- Fábián Shakespeare: Vízkeresztjében,
- Az igazságos varga Mihail Bulgakov: Képmutatók cselszövésében
- Misi Kárpáti Péter: Méhednek gyümölcsében
- Ephesusi- és Siracusai Dromio Shakespeare: Tévedések vígjátékában, és a sor végtelen:
Vány bácsi, Windsori víg n?k, Bohémélet, a Woyczek f?szerepe, Dr. Faustus, Ádám, Noé, Leontes, Szicília királya, jászott a Cseresznyéskertben és a Szabin n?k elrablásában.
Idézet a Médiamix weboldaláról:
„Bogdán Zsolt? Mert egyszer?en nagyon jó. F?szerepekben, mellékszerepben egyformán jó. Jó, ha szereti a szerepét, de akkor is, ha nem tud megbarátkozni vele. Mert mindent elsöpr? szenvedéllyel játszik. Az ujjai köré csavarja közönségét. Mert ha a színpadon van, valami miatt ?t kell nézni, a legkisebb rezdülésére is figyelni kell. Mert háromszor jelölték a legjobb férfialakításért járó UNITER díjra, legutóbb a tavalyi Faustus el?adásban nyújtott teljesítményéért.”
S egy interjúvallomás ugyanonnan:
„- (a kérdés): Filmezéskor többször meg lehet ismételni egy felvételt. Színházban viszont nem lehet visszaforgatni a jelenetet. Mit csinálsz, ha bakizol színpadon?
- (a válasz): El?adáson? Rögtön látják rajtam, hogy hazudok. Ha tévedek, olyankor zavarba jövök. De nem szoktam bakizni. Ha idegen nyelven játszom, akkor el?fordul, könnyebb megbotlani a szöveggel. Magyarul mindig kivágom magam, nincs baj.
Utoljára a román színházban történt meg, hogy teljes sötétség lett az agyamban, teljesen elfelejtettem a szöveget. Ilyenkor a súgót sem hallom. Paff... kegyetlen dolog volt. De érdekes, az agyam követ... mint egy árnyék, és a legutolsó pillanatban beadja azt a szót, ami kell a továbblépéshez.”
S amit kevesen tudnak, hogy ? igazán ismeri és keresi az új, az igazán új generációt: Szombatonként a Kolozsvári Rádióban fél tízt?l jelentkez? Cifra Palota gyermekm?sorban elhangzanak az általa olya szeretettel elmondott mesék.
Bogdán Zsoltot a kuratórium A Magyar M?vészetért – Bubik István-díjjal tünteti ki, s a díj maga is jelzi, hogy Bubik István el?tt is tisztelgünk: a különdíj Gy?rfi Sándor szobrászm?vész F?nix-madár cím? gyönyör? bronz alkotása, melyet most szeretettel adunk át a kolozsvári m?vésznek.
Dárday István és Szalai Györgyi filmrendez?k –
A Magyar M?vészetért Díjas filmrendez?, a kuratórium tagja, Zsigmond Dezs? méltatását olvassuk fel:
Hadd kezdjem egy személyes élménnyel. 1984-ben még létezett a Társulás Filmstúdió. Azért mondom, hogy még létezett, mert az akkori szakmai-politikai közegben hamar elfogyott körülötte a leveg?. A máig tartó irigykedés, kisszer?ség szabályosan megfojtotta ezt az alkotás demokratikus lehet?ségeit egyedüli módon megteremt? m?helyet. Mi még, akkori pályakezd?k láthattunk valamit a Társulás Filmstúdió fénykorából. Azokban a napokban, amikor átléptük a stúdió küszöbét, készült egy közös fotó a Társulás pályáján játszó els?osztályú csapatról. Dárday Istvánon és Szalai Györgyin, a stúdió alapítóin kívül Tarr Béla, Bódy Gábor, Jeles András, Gyarmathy Lívia, Zolnay Pál, Vitézy László és mások alkották a mez?nyt. Az alapítók már akkor sem ültek a trénereknek kijáró padon: az edzéseken, a taktikai értekezleteken és a dönt? mérk?zéseken mindig a pályán voltak. De szívesen fogadták a pályán kívülieket is. Neves társadalomtudósok és más m?vészeti ágak képvisel?i er?sítették a csapatot. Dárdayék a mindenféle értelemben vett sokféleséget sokszín?ségként használták: nem széttartó, hanem egységesít? er?ként. Sok pályaszélén állót, így minket is szeretettel fogadtak, lehet?séget adtak arra, amire a legjobban vágytunk: a bizonyításra, a filmkészítésre. Az alkotói szabadság maximális megtartása mellett segítettek megformálni anyagainkat, filmes csapatmunka volt ez a javából. Nagyvonalúak voltak és szerények, pedig már akkor is csillogó életm? állt mögöttük. Dokumentalista játékfilmjeikr?l  nemzetközileg jegyzett stílusirányzatot neveztek el, budapesti iskola néven. Máig egyik legnagyobb büszkeségem, hogy én is a budapesti iskola tanulója lehettem. Azé a budapesti iskoláé, amit Dárday István és Szalai Györgyi filmjei tettek fogalommá: Jutalomutazás, Filmregény, Harcmodor, Dédelgetett kedvenceink, Átváltozás, A dokumentátor, Nyugatról keletre, avagy A média diszkrét bája, és sorolhatnám még. A nemzetközi hírnevet hozó játékfilmek mellett azonban az életm? szerves részei a dokumentumfilmek is, Nevelésügyi sorozat, A rongyoshercegn?, Falurombolás, stb. – amelyek megalapozták a dokumentarista játékfilmek elkészítési módszerét is. Alkotóink persze önmagukat hazudtolnák meg, ha nem léptek volna ki a saját maguk készítette skatulyából: a klasszikus budapesti iskolába tartozó filmek, az 1974-ben készült Jutalomutazástól az 1983-as Átváltozásig tartanak és magukban foglalják más rendez?k más alkotásait is. Szalai Györgyi és Dárday István legutóbbi filmje már csak annyiban fogant a dokumentarizmus igézetében, hogy naplóból készítették, Márai Sándor naplójából. A címe: Az emigráns – Minden másképp van. Látszólag reménytelen vállalkozás egy naplóból filmet készíteni, nekik mégis sikerült, nem is akárhogyan! A címe azonban önmagukra  is érvényes. Mert Dárday István és Szalai Györgyi itt Magyarországon bels? szellemi emigránsként készítették filmjeiket, formálták a magyar filmet, segítették az új filmes generációkat. Hogy bebizonyodhassék az, ami szabadsággal teli tiszta lényükb?l mindig is sugárzott: mindig minden másképp van.   
Ekler Dezs?
Ekler Dezs? építész Szombathelyen született 1953-ban. Mestere Makovecz Imre. 1993-ban elnyeri az Év háza díjat a családi háza a Duna-parton, a jellegzetes hajóformával, majd egy évvel kés?bb az Ybl-díjat. 40 évesen vendégtanár a M?szaki Egyetem Városépítési Tanszékén, s ekkortól vesz részt a Kós Károly Egyesülés munkájában is.
Építészeti koncepciójában a felszabadult szellem áll a középpontban, mintegy anyagtalan párjaként a reneszánsz világ körbe és négyzetméterbe szerkesztett emberképének.
Egyik els?, jellegzetesen a Makovecz-iskolára valló ismert m?ve a hazai organikus építészet h?skorában, még 1986-ban keletkezik, ez a nagykállói Tánccs?r, az angyalszárny jellegzetes szimbólumával, s ez motívum látható elvontabb formában Kaposváron és sok más épületén.
A 90-es évekt?l házain a lélekment? hajó vagy Noé bárkájának ?si ikonográfiája jelenik meg
A régi épít?m?vészek iránti tiszteletb?l, szellemi jelenlétük és a folytonosság hangsúlyozására beépíti a régi cserép-, tégla-, gerenda- és korlát-, lépcs?- és ablakszerkezeteket.
Egy jellegzetes Ekler-féle megállapítást idézünk Térrablás és mozgósítottság: a nagyvárosok hatása a lélekre cím?, 2005-ben elhangzott el?adásából:
„Egy egyszer? metaforával szeretnék el?hozakodni. Így hangzik: úgy élünk ma, mintha háborúban élnénk, állandó ostromállapotban. A metaforát átvitt és konkrét jelentésben is értem, és szeretném alátámasztani rögtön egy másik hasonlattal is: olyan a mai város, mint a megbolygatott hangyaboly, azaz nem normális menetében, nem civil alapjáratában, hanem hadiállapotban m?ködik.
Tézisem tehát, hogy a mai ember hadat visel önmaga ellen. Mindez a városban ölt testet,
Valamennyien hódítók vagyunk, és valamennyien védekezésre szorulunk. Mindenki kiköltözik Budapestr?l, aki tud, mert a város ostrom alatt van, majd amint kiköltözött, újult er?vel ostromolja a várost.”
Ahogy a vele 2000-ben megjelent Ezredvégi beszélgetések interjújában vallja: „A jó szolgálatban álló építészet az ? mércéje.” A Magyar M?vészeti Akadémia tagja, melyhez mostantól életh?en odaillik A Magyar M?vészetért Díj.

Laudációk 2006
Benedek Gyögy – a laudációt Bereczky Lóránd írta
Benedek György szobrászm?vész a kortárs magyar képz?m?vészet egyik jelent?s mestere. Tanulmányait a Magyar Kép?m?vészeti F?iskolán 1954-60. között végezte. Fest?nek tanult, mestere Bernáth Aurél és Kmetty János volt, és pályáját is fest?ként kezdte. A tehetséges fiatal m?vész 1964-67. között Derkovits-ösztöndíjat, 1979-ben Munkácsy-díjat kapott, kés?bb Érdemes M?vész kitüntetést.
Fest?ként az úgynevezett „bernáthi iskola” hagyományait folytatva intellektuális igényesség? és els?sorban a színre épít? koloristaként vált ismertté. Fest?i pályája derekán „m?formát” váltott, és a kezdeti párhuzamosság után majdnem kizárólag szobrászattal kezdett foglalkozni. El?ször portréival vált ismertté, majd domborm?ves alkotásokat készített, amelyeket az épületekhez való kapcsolódásában nagyszer?en oldott meg. Az utóbbi két évtizedben teljesen új szellemiség?, a kortárs élet és a történelem kihívásait is értelmez? m?vészi attit?ddel készítette emlékm?veit, amelyek korunk legsikeresebb alkotásai. A fonyódi, a kalocsai, a balatonfüredi második világháborús emlékm?vek emelkedetten állítottak emléket a háborúban harcoló magyar katonáknak, és szólnak egyúttal a háború borzalmairól is. Legutóbbi munkája, a kalocsai 56-os emlékm?ve, összegzése pályájának. Az ?si keleti – az egyiptomi – m?vészetig visszanyúló relief készítési mód és a líraian megfogalmazott hétköznapi h?siesség gyönyör? emlékm?vet ihletett.
Eötvös Péter
A Székelyudvarhelyr?l származó világhír? m?vész, Kossuth-díjas zeneszerz? a Liszt Ferenc Zenem?vészeti F?iskolán szerzett oklevelet – tizennégy évesen került az akadémiára! -, majd Németországban folytatta magániskoláit, Kölnben az opera korrepetítora lett. 1979-ben Boulez párizsi társulatának lett az igazgatója, majd a holland rádió kamarazenekarának vezet? karmestere – ugyancsak Hollandiában hozta létre a fiatal zeneszerz?ket és karmestereket képz? Nemzetközi Eötvös Intézetet -, illetve a Budapesti Fesztiválzenekar vendégkarmestere a 90-es évek els? felében. F?m?ve a Három n?vér cím? opera. Zérópontok cím? m?ve a Budapesti Tavaszi Fesztiválon aratott nagy sikert két éve. Életm?vének súlypontját els?sorban az operák és a nagyzenekari darabok jelentik. Eötvös Péter ma világszerte ünnepelt nagykövete a magyar zenének, mint például a tavaly ugyancsak A Magyar M?vészetért Díjjal kitüntetett Kurtág György. Megemlítjük, hogy éppen ennek elismeréseként kapták meg az idén a Bartók Béla emlékdíjat, Kurtág György Párizsban, Eötv?s Péter Rómából hazasietve. Mint Eötvös Péter vallja: az ? anyanyelve a Székelyföldön hallott zene és Bartók muzsikája. Karmesteri és zenepedagógiai munkásságáért is számos díjat kapott a nagyvilágban.
Idézzük még egy percre hitvallását: „Növényhasonlattal élve Magyarországon azt tanultam, ami a virágból látható, azt, hogy milyen a szára, a levele. Stockhausent?l és Boulezt?l pedig azt, hogy hol vannak a gyökerei, mib?l táplálkozik a növény.”
? is vallja, mint majd egy kés?bbi kitüntettünk, Vidnyánszky Attila: a kib?vített Európában, az Unióban nem szabad megengednünk nemzeti kultúránk nivellálódását, tartsuk meg és ápoljuk azt, ami csak ránk jellemz?. Ezt köszönjük most meg A Magyar M?vészetért Díjjal.
Fekete György:
1957-ben diplomázik az Iparm?vészeti F?iskola Bels?építész Tanszakán, 1989-ig magántervez? stúdiót tart fent, m?vel?dési házakat, múzeumokat, iskolákat, templomokat, szállodákat, bankokat és bútorokat tervez, összesen 350 beruházás részeként. Négy kontinens 50 országában 167 magyar kiállítás szervez?je. A 80-as évek elején a Képz?- és Iparm?vészeti Szakközépiskola igazgatója, ahol belebukik az intézmény gyökeres átalakításába, megel?zte az id?t szándékaival.
Hat építészettel és környezetkultúrával foglalkozó televíziós sorozat 67 adásának forgatókönyv írója, m?sorvezet?je. Az Iparm?vészeti Vállalat m?vészeti vezet?je és a Képz?- és Iparm?vészeti Szövetség alelnöke 1989-ig. 1990-ben az Antall-kormány kulturális államtitkára, két ciklusban parlamenti képvisel?. Ez alatt 6 kulturális közalapítvány létrehozásában vesz részt, és törvényel?készít?je, majd els? elnöke a Nemzeti Kulturális Alapnak. Munkácsy-díjas Érdemes-m?vész, a Nemzeti Társaskör H?ség-díjasa, Zalaegerszeg díszpolgára. 1993-ben habilitál a Nyugat-Magyarországi Egyetemen Sopronban, ma az egyetem professor emeritusa. Újraalapítja  Magyar Iparm?vészet cím? folyóiratot, ennek máig a f?szerkeszt?je. Megjelent 11 könyve, 2 újabb kiadása van folyamatban.
A Magyar Örökség Díj egyik alapítója, F?bizottságának elnökhelyettese. A Magyar M?vészeti Akadémia tagja.
Gál Sándor:
Gál Sándor annak a harmincas korosztálynak a költ? tagja, amelynek a második világháborút követ? jogfosztottság után az akkori Csehszlovákiában a semmib?l kellett újjá teremteni a magyar írásbeliséget.
Írói pályája az ötvenes évek derekán indult, s azóta folyamatosan jelennek meg versei, novellái, regényei, riport- és publicisztikai munkái, melyek lényeges vonása a szociológiai pontosságú valóságábrázolás. Nemkülönben fontosak az irodalommal és az írással kapcsolatos esszéi, tanulmányai, kritikái. Líráját mi itt Magyarországon a szlovákiai magyarság történelmi számvetésének tekintjük. Emlékezünk a Mesét mondok, valóságot cím?, 1980-ban megjelent visszaemlékezéseire, vagy az Egyetlen id? cím? verskötetre 1988-ból.
Gál Sándornak mostanáig több, mint ötven kötete jelent meg. Az írói munka mellett az elmúlt évtizedek során különböz? közéleti tisztségeket is betöltött. Egyebek mellett több, mint 30 évig volt a Csemadok Kassa-környéke területi választmányának az elnöke, 15 éven át az Anyanyelvi Konferencia társelnöke, 3 évig a Tokaji Írótábor Kuratóriumának az elnöke. Egyik alapítója volt a Kassai Thalia Színháznak, de a nevéhez f?z?dik a Keleti Napló cím? irodalmi havilap megalapítása is, melynek megsz?ntéig f?szerkeszt?je volt.
Írói és közéleti munkásságáért számos díjat és elismerést kapott az elmúlt évtizedek során.

A Juhásznak jól van dolga?
Juhász Zoltán laudációja
MAGYAR M?VÉSZETÉRT DÍJ 2006

Juhász Zoltánt – mint sokunkat – egy dallam ébresztette föl, „hamvas bélai” értelemben. Egy gyimesi furulyás lemezr?l felhangzó játéka döntötte el egy szempillantás alatt, hogy mi lesz az ? küldetése. Eredeti, választott hivatását (villamosmérnöknek mondatja magát máig) fel nem adva, azt is az ügy érdekében használva lett olyan népzenekutató, aki nem csak ír és beszél, hanem anyanyelvi szinten zenél. S?t, mesebeli pásztor módjára feltámasztott nem egy muzsikáló „utolsó” hagyomány?rz?t - de legalábbis éveket ragasztott az éveikhez .– Titok?rzök ?k, mint a lassan 88 éves , örökifjú Pál Pista bácsi, akin elveszettnek hitt dudáját, s ezzel az életkedvét kapta vissza Zoltántól vagy 15 évvel ezel?tt. .
Sokakat említhetnénk név szerint Zalától a Felvidéken át az itt lév? Tímár testvérekig, akiknek játékát megörökítette, akikb?l türelmével, szeretetével, hihetetlen magas fokú tudásával kicsalta a bennük lév?, már-már örök szunnyadásra ítélt dallamokat.
Legizgalmasabb, nemzetközi érdekl?désre is számot tartó kutatási eredményei is ehhez, a dallamok elfelejtéséhez, és kedvez? körülmények közötti újra felidézéséhez kapcsolódik. Err?l a témáról írt könyve a napokban jelent meg.
Maga a népzenével való találkozás kezdetéül az 1976-os évet jelöli meg, tehát külön is indokolt, hogy a 30 éves jubileumon átvehesse az ?t már régóta megillet? díjat.
Ekkor találkozott a valóságban is els? mestereivel, Csobán György és Gusa Pál Moldvából áttelepült furulyásokkal. Azóta sok száz órányi felvétele gy?lt össze.
Nem elégedett meg azzal, hogy csak önképzéssel tanuljon, és az ördöngös duda is érdekelte, így került Óbudára, az hetvenes évek közepén induló népzenei tanszak tanárától, ifjú Csoóri Sándortól tanulni.
Aztán 15 év múlva maga is az iskola, akkor már Óbudai Népzenei Iskola tanára lett, tanártársai és tanítványai örömére.
Doktori dolgozata régi, zajos hangfelvételek számítógépes megtisztításával foglalkozik, hézagpótló munka. Számos tudományos cikket, hiánypótló oktatási segédanyagot publikált.
El?adóm?vészként legszívesebben nem egyedül, hanem az Egyszólam együttesben muzsikál, de szívesen m?ködik közre neves népzenei együttesek m?soraiban, hangzó kiadványaikon. Furulyajátékát Európa számos országában, és a londoni Royal festival Hallban, a New York-i Lincoln Centerben, vagy az isztambuli Boszporusz Egyetem koncerttermében is megcsodálhatták
És végül, de nem utolsósorban: feleségével csillaghegyi házukban öt gyermeket nevelnek. A nagyobbak már apjuk örökségét viszik tovább.

            „Apja fújja furulyája, hogy a fia jól csinálja”
                        a Tímár testvérek laudációja
Sokan siratták – már Bartók is a múlt század elején – a népi kultúrát, a zenét, a kézm?vességet, a népi mesterségeket. A magyar kultúra öreg tölgye azonban er?s gyökérzettel bír, nem egykönnyen adja meg magát az enyészetnek.
Példát adnak erre a Tímár fivérek, akiknek ?sei a Svájccal veteked? szépség?, - már Orbán Balázs által is  megcsodált – gyimesi tájra vet?dtek, ahol azonban nem könny? az élet. Kós Károly beszél így a Varjú-nemzetségben: „a hegyi ember örökké lefelé húzódik… mennek is, mindig csak mennek…vissza nem tud jönni bel?lük egy is, fel a hegyre”
Nos, a gyimesi völgy megtartotta az embereit. S hogy megtartotta, abban bizonyosan nagy szerepet játszott a zene s a tánc. Az a tánc, amib?l Martin György vagy 30 félét talált még a hatvanas években is. S az a zene, amib?l Kallós Zoltán oly sokat ?rzött meg a számunkra végtelen magnószalagjain. ? fedezte föl Csorba Annát, id?s Tímár Jánost is, a hidegségi hiteles hagyomány?rz?ket. S szüleik nyomán jár a két testvér is ?sei útján. A kaszálásban és a muzsikában. Meg a gyógyításban füvekkel és hangokkal, jó szóval.
Kik is ?k, Viktor és az öccse János?
Fenn, a Javárdi-patak szádánál, a torkolatnál laknak, jó messzire a forgalmas f? úttól, Istenhez kicsit közelebb, mint a lentebbiek. Fiatal koruktól zenélnek, játszottak mindenfélét, amihez kedvük volt, s amit szívesen hallgattak az emberek, de egyszer aztán rájöttek, mi is az ? feladatuk.
Nagy segítséget kaptak ebben Juhász Zoltántól, a sógorától, Sáringer Kálmántól, meg más „Kis-magyarországi” emberekt?l. S azok vitték is ?ket mindenfelé, hogy lássák másutt is, még Angliában is, hogy micsoda muzsikásaink vannak nekünk Budapestt?l 700 kilométerre Keletre, ahol a kel? Napot hamarabb meglátják a korán kel?k.
Segítse ez a díj is ?ket áldozatos munkájukban.
Juhász Zoltán ehhez még hozzáf?zte maga is: „Bizonyosak vagyunk benne, hogy a Tímár testvérpárral együtt örülnek most a díjnak az égi Gyimesben (ami nem is lehet olyan távol a földit?l) a szül?k és a nagyszül?k, a ki tudja, hány nemzedékre visszanyúló nótás, zenész tudományú ?sök is… A zene ismerete és szeretete régre nyúló hagyomány a Tímár családban. Gyerekkoruk nyarai a hegyi szállásokon, az esztenákon teltek, és a nadrágszíj alá beszúrt furulya már akkor sem maradt el t?lük soha. Esténként, fejés után nagyapjuk furulyaszava altatta el, vagy éppen tartotta ébren ?ket a cserge alatt.”
Kobzos Kiss Tamás
                
Kerekes Éva – Mácsai Pál laudációját ismertetjük
Kerekes Éva ?stehetség. Olyan, akinek öröklött tudása van, így nem az a feladata az életben, hogy a tudást megszerezze, hanem az, hogy jól használja, ami örökt?l van neki.
A f?iskolára érkezve minden fontosat tudott, s ott soha sem utánzott. ?t utánozták. Lényének olyan kiáradása van, mintha közvetlen kapcsolatban állana valamilyen különös, mások el?tt ismeretlen fényforrással. Színészetének nem anyagszer? dolog – szerencsés hangi vagy fizikai adottságai, szép arca vagy szép mozgása -, hanem valamiféle légnem?ség a lényege. A csodálatos ösztönnel megtalált színpadi igazság, az eredetiség. Az ösztönök terepe legtöbbünknél ködös és síkos terep. Kerekes Éva ösztönei azonban biztonságosak és világosak, s?t fényesek. Színészetének palettája hallatlanul széles. Volt elrajzolt, torz idióta és titokzatos, hódító, gyönyör? n?, volt szellem és rafinált asszony, öreg és fiatal. Volt maszkos és sminktelen. Meztelen is volt.
Ösztön? Sugallat? Tehetség? Elnevezés kérdése. Kerekes Éva belelép, vagy inkább beleillan a szerepébe, és kész is van. Mint színpadi ?sei, a nagy bohóc-asszonyok, Dayka Margit, Kiss Manyi. Színpadi próbákon, amíg bels? birodalmában válogat, és keresi magában a szerepet – nem is csinál semmit. Aztán egy próbanapon, akár egy szóban, egy gesztusban megtalálja, és attól kezdve kész is.
Sz?cs Géza
Az erdélyi Sz?cs Géza költ?i ereje egy ideig jelent?ségének megfelel? figyelemben részesült, mostanában azonban – vélhet?en irodalmon kívüli megfontolások miatt – kevesebb szó esik róla. Soha nem méltányolta elismerés az egyik legérdekesebb közéleti és közgondolkodói életm?vet, amely a Ceausescu-diktatúrával szemben vállalt ellenállással indult, emigrációs küzdelemmel folytatódott az erdélyi magyar és a romániai román jogokért. Sz?cs Géza ott bábáskodott a vasfüggöny lebontása körül, neve elválaszthatatlan az RMDSz els? sikereit?l. 1984 óta töretlen híve az erdélyi magyar autonómiának – rendszerkritikus ellenzékiként, szám?zött újságíróként és az erdélyi magyar politika vezet? politikusaként. Jogvédelmi tevékenységét soha semmilyen állami vagy kormányzati elismerés nem honorálta – hát persze, hogy ki kell tüntetnünk.
Hangsúlyozuk A Dunánál cím? folyóirat kulturális missziójának fontosságát. Ez a folyóirat egyszemélyes szellemi vállalkozásként  közvetít kultúrák között, az intézményi hátterek falain és sáncain kívül, a m?veleti területnek min?sül? szabad mez?n - mondhatnánk pusztát vagy sztyeppét is. Romantikus hittel emel fénybe elfeledett vagy soha számba nem vett értékeket és szolgálja az épített, a történelmi valamint a zöld környezetnek a védelmét.
M?fordítói, könyvkiadói és kultúraszervez?i teljesítményével is kiegészítve a laudációt: a leírás teljesen egy személyre szabott, a költ?, a politikus, a lapszerkeszt?, a m?fordító és a könyvkiadó egy és ugyanazon személy.
S hogy elismerésünk már tíz évvel ezel?tt sem lett volna korai, hadd idézzük azokat a szavakat, amelyeket Schneller István, Budapest akkori f?építésze és f?plgármester-helyettese mondott 1996 augusztusában, a Lágymányosi híd budai hídf?jénél, annak a gránitlapnak a felavatása alkalmából, amelyre Sz?cs Géza verssorait vésték: „Az ? személye több vonatkozásban is összeköt? kapocs a Duna mentén. Ezért is kértük meg Sz?cs Gézát, a rendszerváltás folyamatának aktív szerepl?jét, hogy verse itt k?be faragva is megjelenhessen. A verset tartalmazó k?tábla szervesen illeszkedik a budai hídf? kompozíciójába.”
Tíz év elteltével elismerésünket erre a k?re is helyezzük, amikor A Magyar M?vészetért Díjat átadjuk a költ?nek.
Tari István:
Szép, hosszú sort gazdagít Tari István, amikor ma este átveszi A Magyar M?vészetért Díjat, melyet fest?m?vészi és költ?i-írói munkásságáért ítélt neki a kuratórium. A Délvidék nagy m?vészei közül sokan érdemelték ki el?tt e díjat: Fehér Ferenc, Domonkos István, Herceg János, Nagy József, Király Ern? neve az er?szakosan elszakított délvidéki magyar m?vészet szívós erejét jelzi. Az ? példája azt mutatja, hogy Óbecsén nem adják fel a nyelv, az alkotó szellem erejét, s ezt tapasztaljuk máshol is, habár nagyon nehéz ott az élet. Most éppen Magyarkanizsán er?södik a magyar színjátszás, igazi fellegvárban, s amikor Bartók Béla-emlékdíjjal jutalmaztuk a délvidéki zene, népzene, néptánc megszállott szerelmeseit, olyan neveket tanultunk meg tisztelni, mint Bodor Anikó, a Horgosi Bartók Béla Táncegyüttes – hogy ne is beszéljünk például az Aracsi Pusztatemplom ?si romjait, fenségét véd? ?rz?kr?l, akiket szintén Bartók Béla-emlékdíjjal jutalmazott a kuratórium októberben. Tari Istvánt ?k küldték jelképesen most hozzánk: annak szimbólumaként, hogy olykor kegyetlen nyomás, elnyomás közben is él, mediterrán er?vel tör fel újra és újra a délvidéki magyar m?vészet.
Turányi Gábor
Az 1948-ban Kadarkúton született építész a magyar regionalista építészet kiemelked?, iskolateremt? alakja. Tervez? építész és oktató: a MÉSZ Mesteriskola és az Iparm?vészeti Egyetem tanára, egyben a ME tanszékvezet?je. 1975-ben szerezte meg építészmérnöki diplomáját a BME-n. Ezt követ?en tervez?i pályafutását a LAKÓTERV-ben kezdte, majd az ÁÉTV-ben, a CD Design-ban és a BUVÁTI-ban folytatta. 1995-ben saját céget alapított Turányi és Simon Építésziroda, majd 2004-ben T2a Építész Iroda néven.
Építész-szakmai tevékenységei sokrét?ek: többek között 1987-89 között a Magyar Épít?m?vészet f?szerkeszt?je volt, 2002-t?l pedig a szerkeszt?bizottság elnöke, illetve 1998-tól a Nemzeti Kulturális Alapprogram Épít?m?vészeti Kollégiumának tagja.
Tervez?i tevékenységét színvonalas lakóházak, villák fémjelzik, de sorra épületek a magyar építészetben meghatározó jelent?sséggel bíró, gazdag formavilágú középületei is, melyek közül kiemelend? a badacsonytomaji üdül?központ – melynek építészeti megoldásáért 1984-ben Ybl-díjat kapott -, a deák téri irodaház, a visegrádi erdei iskola és – A Magyar M?vészetért m?vészei és kuratóriuma számára különösen fontos herendi Porcelánium épülete.
Vidnyánszky Attila
    Vidnyánszky Attila a metamorfózis nagy m?vésze. Nemcsak azért, mert színházi alkotó, hanem, mert képes volt arra, hogy egy alapvet?en hátrányos helyzetet, nevezetesen a kisebbségi létet el?nnyé alakítsa át. Meglátta az orosz, az ukrán kultúrában rejl? gazdagságot, és amivel szellemi rokonságot érzett, magáévá tette. Képessége van arra, hogy észrevegye, amit a sors felkínál neki, például egy nagyszer? Drámam?vészeti F?iskolát Kijevben, ahol rendkívül gazdag diákéveket töltött: egyenes ágból kapta Sztanyiszlavszkij-t, ellátogathatott Moszkvába Anatolij Vasziljevhez és más nagy színházi m?helyekbe, a litván Nekrosius-hoz például. Grotowski munkásságával szintén a kijevi F?iskolán került közvetlen kapcsolatba.
Megalapozott szakmai tudással felvértezve tért vissza szül?városába, Beregszászra, ahol a „szegény színház” eszméjét maradéktalanul megvalósította az általa alapított társulattal: szinte a semmib?l, hihetetlen körülmények között hoztak létre nemzetközileg elismert színházi m?helyt. Európa számos fesztiválján felléptek, több mint 40 díjat mondhatnak magukénak, részt vettek a III. Színházi Olimpián Moszkvában.  A magyar színházi életbe pedig egyértelm?en friss leveg?t hoztak be. A beregszászi társulat nagy közönséget vonz, bárhol is lép fel.
    Hívják Olaszországba, Horvátországba, Szlovéniába operát rendezni, mehetett volna Franciaországba tanítani, és sorolhatnánk a felkéréseket. Itt maradt. 2006 januárjától a Csokonai Színház m?vészeti igazgatója Debrecenben, irányultságát itt így fogalmazza meg: „Az egyesül? Európa egyik legaktuálisabb kérdése, hogy a nemzeti lét, a nemzeti kultúra vállalása anakronisztikus jelenség-e, vagy éppen a modernség új formája, amelyben a jöv? kihívásaira nem a tradíciók tagadásával, hanem azok vállalásával és továbbgondolásával válaszolhatunk. Meggy?z?désünk szerint a Bartók és Kodály által zenében megfogalmazott eszmények a színház területén is érvényesek – a hagyományokból kiinduló kulturális megújulás a legmodernebb, leghaladóbb alkotói attit?d. Nyilvánvaló, hogy a magyar kultúra nemzetközivé válásának, egyetemes jelent?ségének záloga nem a nemzeti öntudat és kultúra feladásában, hanem éppen következetes és színvonalas vállalásában rejlik.”
Zsigmond Vilmos
Vagyóczky Tibor laudációját ismertetjük, a Kuratórium nevében is.
 „Alig” 55 éve, 1951 óta ismerjük egymást, s talán szerénység nélkül mondhatom, hogy els? perct?l fogva, mióta átléptük a F?iskola kapuját, barátok vagyunk.
Vilmos Zsigmondot: Vilmos, nem Vilmosz és nem William, bármilyen nehezen tanulják meg munkatársai. Amikor itt van közöttünk, azt mondja itthon vagyok. Amikor Los Angelesben van, azt mondja otthon vagyok, ami így igaz.
Filmoperat?r, és amilyen a film – mármint, hogy nemzetközi – ? maga is egy nemzetközi m?vész, aki számtalan neves alkotótárs álmait realizálta. HOGY CSAK NÉHÁNYAT EMLÍTSEK: dolgozott Robert Altmannal, Peter Fondával, Mark Rydellel, Woody Allennel, Steven Spilberggel, Brian De Palmával, Richard Donnerel. Kamerájával olyan színészeket örökített meg, mint Mel Gibson, Gene Hackman, Al Pacino, John Travolta, Jack Nicholson, Paul Newman, Tom Hanks, Goldie Hown, Bette Midler, Cher, Michelle Pfeiffer, Melanie Griffits, Liv Ulmann, Jodie Foster. Olyan filmek képi világának alkotójaként találkozhattunk vele a mozivásznon, mint McCabe and Mrs. Miller, Madárijeszt?, Sugarlandi hajtóvadászat, Szarvasvadász, Eastwicki boszorkányok, Harmadik típusú találkozások, közel 100 filmjének felsorolására itt nincs lehet?ségem.
? varázsolta itthon a mozivászonra a Bánk bánt. Mozi! Az ? fülének még ma is Heltai Jen? kitalációja hangzik a legkedvesebben: MOZI. Csupa nagybet?vel. Magáénak mondhatja a filmes világ valamennyi díját, a cannesi nagydíjtól a Brit Filmakadémia díján át az OSCAR-ig. Még a televíziós Emmy díjat is megkapta Sztálin cím? filmjéért. Annak idején, még a budapesti F?iskolán megfogadta, a megszerzett tudását nem tartja magának, tovább adja a felnöv? ifjú filmes nemzedékeknek. Oktat, szemináriumokat, mesterkurzusokat tart itthon is.
ITTHON most díjjal ismerjük el e ritka tehetség m?vészetét.

A Magyar M?vészetért Posztumusz Díjak
Bárdos Lajos
A XX. század kiemelked? tehetség? m?vésze, nagy hatású pedagógus, kíváló kórusvezet?, zeneszerz?, zenetudós volt. 1925-ben végzett a Zeneakadémián Kodály Zoltán osztályában zeneszerzés szakon. Pályáját gimnáziumi tanárként kezdte, de 1929-ben már meghívást kapott a Zeneakadémiára. 40 éves tanári pályafutása során számos tantárgyat tanított, melyeknek anyagát saját maga dolgozta ki.
1925-ben átvette a Cecília Kórus vezetését, kés?bb a Palestrina, majd a Budapesti Kórus karnagya lett. 20 évig a Mátyás templom kórusát vezette nagy sikerrel. 1931-ben Kertész Gyulával megalapították a Magyar Kórus Kiadóvállalatot. 20 éves munkásságuk alatt 2000 m?vet adtak ki, 5 rendszeres folyóiratot szerkesztettek.
A kórusmozgalom fellendítésére elindították az Énekl? Ifjúság mozgalmat, melybe a határon túli iskolák is bekapcsolódtak. Gazdag zeneszerz?i munkássága mintegy 800 m?vet ölel fel.
Zenetudománnyal Kodály biztatására kezdett foglalkozni. Kiemelked?ek Bartók, Kodály, Liszt elemzései.
Ragyogó zenei pályafutása mellett példamutató családapa volt. Feleségével 11 gyermeket nevelt fel, 1986. november 18-án bekövetkezett halálakor gyermekei mellett 47 unokája gyászolta. A díjat lánya, Bárdos Ágota veszi át a Bárdos Lajos Társaság nevében is.
Domokos Pál Péter
Közel másfél évtizede nincs már közöttünk Domokos Pál Péter. S ahogy telnek az évek, mégis látni véljük tekintetét, halljuk jellegzetes hangját, s figyelünk tanácsaira, amelyek mit sem vesztenek id?szer?ségükb?l. Miképp lehetséges ez?
    Magas kort ért meg. Több mint 90 esztend?t. Els? harminc esztendejében lett a hat gyermekes csíksomlyói földm?ves család legkisebbjéb?l a búcsú hangulatára felfigyel?, tanítói szavát megfogadó, az els? világháború következményeit felfogó erdélyi fiatal értelmiségi. Bartók szavai nyomán eljut a moldvai csángó magyarokhoz. De nem csupán eljut: bejárja településeiket, összegy?jti dalaikat, hagyományaikat, örökre szívébe zárja ?ket, és a világ tudomására hozza sorsuk pontos adatait.
    A következ? harminc év még felel?sségteljesebb, nehezebb körülmények között telik, immár a székelységnek és az erdélyi magyarságnak is jelent?s személyisége, aki nagy családjával 1944-ben kénytelen „hazát cserélni”, hiába marad szívében mindhalálig egy a haza, Nagymagyarország.
    Az utolsó harminc évben válik fokozatosan az egyetemes magyarság összefoglaló egyéniségévé. Lakása szinte népvándorlási állomás, gy?lik és indul t?le Kelet felé az ifjú érdekl?d?k serege, s köt ki nála tanácsait kérve, adatokat hozva szeretett szül?földjének vándor zarándoklata. Már életében legenda, „tanár úr”, „Péter bácsi”, „a csángók vándorapostola”, s?t, bizonyos megemlékezésekben „a magyarok királya”. Most már szobrok, plakettek, kiállítások, monográfiák, iskola- és utcanevek ?rzik nem halványuló alakját, emlékét, de ilyesmit ? sohasem várt. E szavakkal köszöntötte most fia, Domokos Péter. A díjat két lánya, Domokos Mária és Domokos Erzsébet veszi át.       
Götz János - Wehner Tibor m?vészettörténész értékel? sorait olvassuk fel.
Csupán 30 esztend? adatott meg a magyar szobrászat kirobbanó tehetség? alkotójának, Götz Jánosnak: az 1941 nyarán az észak-magyarországi Hercegkúton született m?vész Michelangelo szobraihoz tett zarándokútján, 1971 telén Itáliában hunyt el. Szobrászata a klasszikus tradíciók szemléletében formálódott és bontakozott ki: a kizárólagosan emberalakokat és állatokat megragadó érmei és domborm?vei, kisplasztikái és monumentális, köztérre és középületekbe került hajlított-domborított alkotások.
A portrékat, az anya-gyermek kompozíciókat, a szakrális témák feldolgozásait, az allegorikus jeleneteket és a szimbolikus összegzéseket mindenkor magabiztos anyagalakítás, összefogott formarend, biztos tömegformálás, érzékeny modellálás, és mindebb?l ered?en dinamikus térszervezés, szuggesztív, mély érzelmi töltéssel áthatott tartalmi-gondolati kifejezés jellemzi. Legjelent?sebb alkotásai állandóan köztünk vannak: a hallatlan szelíd és mégis fenséges szépségeket kibontó Ivó szarvas-szobra a szekszárdi Gemenc Szálló el?tt áll, megrendít? szépség? stáció-sorozata a budapesti Városmajori templom értékeit gazdagítja, Legenda cím?, kirobbanó dinamikájú lovaskompozíciója Zalaegerszegen lelt otthonra, míg a tragikusan rövid munkásságot lezáró drámai hatású Korpusza a budapesti Központi Papnevel? Intézet kápolnájának éke. „Életm?ve nagyon fontos része a huszadik századi Magyarország m?vészetének” – írta róla az egykori iskolatárs, a kiváló kortárs szobrászm?vész, A Magyar M?vészetért Díjas Asszonyi Tamás. S kell-e több, mint hogy most átadjuk A Magyar M?vészetért Posztumusz Díjat Götz János egykori feleségének, Jándi Zsuzsannának, a családnak.
Pilinszky Jánosról Gyurkovics Tibor írt szép megemlékezést:    
Pilinszky sír
    Pilinszky méltathatatlan. Ki volna, aki egyszer?en el?áll és dicsérgeti Pilinszkyt, ilyen nagyszer?, olyan pompás költ?. Egyrészt nem nagyszer? és nem pompás, mindenki visszaborzadna ilyen jelz?kt?l, másrészt annyira elüt a költ?k általános fajtájától, hogy szinte nem is lehet közéjük sorolni.
Harmadrészt Pilinszky olyan vékony, mint egy papírszelet, melyre Isten üzenete van fölírva. Csak lobogtatja a szél.
    A leggroteszkebb, ha Pilinszkyt be akarjuk fogni az esztétika jármaiba. Világnagy költ?ink is bele-bele tuszkolhatóak, még Ady vagy József Attila is – Pilinszky nem.
Valami szótlan szóval lehetne leírni, mint egy fest?képet, mint akár Munch „Üvöltés” cím? arc-tragédiáját. Néma kép. Néma vers. Csak az üvölt? és fájdalmas száj van – talán vers sem jön el? a kitárt száj mögül.
     Amikor ötvenhatban megismertem, ott ült a Belvárosi Kávéház ablaküvege mögött és láttam: halhatatlan. Nem evilági. Mintahogy Jézus mondá Pilátusnak:
„az én országom nem e világból való.”
„- Király vagy-É, hát?”
„Te mondád”
             Azt írtam akkor róla:
„Állad vékony mint az ostya,
szemed gödre két verem,
homlokcsontod sápadt és az
arcvonásod végtelen,
cigarettát eregetsz és
ülsz a piros székeken.”
Hová lettél azóta Jancsika? Te mindene túli gyerek? Jézusfi?
Már csak fényképr?l idézhetlek:
„Pilinszky sír ezen a képen,
Pilinszky nevet.
És befelé hullatja mosolyogva
a könnyeket.
Ó, mennyit sírt Pilinszky,
mindig  vörös volt a szemealja,
s most a fényképen mely ránk maradt
szemét a balkezével eltakarja,
Mintha Istennel érintkezne,
mintha Istent?l elszakadna.
Haja simán fejére gördül,
füle jóformán áll alatt,
él?, ahogy egy holt lehet,
s halott, aki örökre megmarad.
Ugyanolyan, mint ötvenhétben,
nevetne, sirna valami
titkot sug Isten a fülébe,
 s azt nem lehet kimondani.
Olyan szégyenletes s olyan
borzalmas és vigasztaló,
olyan háborgó, mint a tenger,
olyan nyugalmas, mint  a tó.
Félszem? volt. Mosolyába
kapaszkodom éveken át,
idehallatszik a sírása,
látszik szvettere horkolása,
könyörgök – soha ne feledjem,
ahogy ? se a franciát.”
                     
Tamási Áronról a legszebben akkor emlékezünk most, 1956 évében, ha visszaidézzük híres beszédének részleteit, a Magyar Írók Szövetségében mondta el 1956. december 28-án Gond és Hitvallás cím? alkotásában, melyet teljes terjedelmében idéztünk A Magyar M?vészetért égisze alatt megjelent A szabadság népe cím? díszalbumunkban, melyben a m?vészek hajtottak fejet 56 el?tt:
Egy ezredév alatt sok zivatar verte nemzetünket, de a zivatarok borújában is két fény mindig h? maradt hozzá. Az egyik a nemzet csillaga, mely vészek idején is áttört fényével a homályon, a másik pedig virrasztó költ?ink fáklyafénye, mely a magyarság számára ma is tanítás.
Számunkra több is ennél, mert kötelez? h?séggel szeretn?k ezt az örökséget hordozni. Nehéz, de megtennünk mégis az egyetlen út, mert nincs feloldás.
Itt állunk a számadás és vallomás erkölcsi kényszere alatt. Itt állunk az októberi szabadságharc véres halmán, melyet egy nép reménye ostromolt. Ha egy évtizedre visszatekintünk err?l a halomról, szenved?nek és vágyakozónak látjuk a népet. Szenvedett, mert korának eszméit, melyeket tíz év el?tt reménnyel üdvözölt, idegen formában és zsarnoki módon akarták életévé tenni. A hosszú kényszer alatt kiújultak természetesen a történelmi sebek, és nemzeti függetlenségét veszend?nek látta. Szenved? és igaztalan sorsában gyógyulásra áhítva vágyakozott, s nemzetté lenni sóvárgott.
Ebben a vágyban és sóvárgásban van a forrás, mely október 23-án feltört a mélyb?l. Mint ennek a forrásnak neves tanúi, keserves szívvel kell megmondanunk, hogy a szovjet kormányzat történelmi tévedést követett el, amikor vérrel festette meg forrásunk vizét.
Dics? költ?ink él? szelleme és az emberi igazság segít nekünk abban, hogy jóslatot tegyünk: eljön az id?, amikor a megtévedt hatalom b?nbánatot mond, mint ahogy az általa megdöntött hatalomnak is meg kellett bánnia azt a tiprást, melyben Pet?fi elveszett…
Igen, nemzeti függetlenség nélkül kedveszegett a munkás és a paraszt, a kéz és az értelem, egészséges társadalom nélkül pedig nem gyarapszik a közös vagyon. Meg kell tehát szereznünk és éppen a szociális haladás érdekében a nemzeti függetlenséget, s a népi önkormányzat útján meg kell teremtenünk az egészséges társadalmat. H?séget fogadunk a zászló el?tt, mely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéb?l a nemzet újjászületett. Ebben a h?ségben hitvallásunk alapján gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Erkölcs legyen a munkánk alapköve…

Bessenyei Ferenc - Szakonyi Károly és Csoóri Sándor  írása, Bp. 2004. december 2.
 
El tudom képzelni, hogy az a jó hangú fiatalember, azzal a minden regiszter? orgonabúgású, zengés? hangjával a szegedi Városi Színház kórusában mennyire fel tudta hívni magára a figyelmet, hangja hogyan tört át a többieké közül, s töltötte be a tere, hogy aztán akik hallották, meg is jegyezzék hamar, ki az a jókép?, derék, er?teljes kórista ott a színpadon. Húsz éves volt akkor Bessenyei Ferenc, s akik megismerték ?t és kivételes tehetségét, követhették is megelégedéssel kialakuló pályafutását. Miskolc, majd a háború után a Budai Színház, s megint szeged, de már a szegedi Nemzeti, aztán Pécs, 1950-t?l pedig a budapesti Nemzeti a Blaha Lujza téren. De kés?bb, az esztend?k során hol a Madách Színháznak, hol megint a Nemzetinek volt tagja, hogy aztán a pálya ’87-t?l mégis a Nemzeti színpadán tet?zzön. Id? tekintetében. Mert a pálya már sokkal korábban tet?zött, és azt nem csak a két Kossuth-díj meg érdemes meg kiváló m?vészi cím jelezte, hanem mindazok a szerepek, amelyeket eljátszott zsenialitásával, Isten-adta tálentumával.
Bessenyei Ferenc a legnagyobb színészek közül való, de nem csupán a hazai színpadokon, filmekben, hanem világméretekkel mérve. Az, hogy  mi ismerjük igazán, hogy a magyar színpad m?vésze, hálát adhatunk a sorsnak! És jól tudjuk, hogy az ? Otellója, Asztrov doktora, Lear királya, Ványa bácsija, Galileije, Széchenyije vagy Calusen tanácsosa meg a többi kit?n? alakítása nemzeti kincsünk csakúgy, mint egy Arany János ballada, József Attila vers vagy Móricz-regény…
A hang, amellyel hajdan betöltötte a szegedi Városi Színház termét, az évtizedek alatt betöltötte hazai színjátszásunkat, képletesen és valóságosan is. Otelló az ? orgánumán létezik, amióta eljátszotta a velencei mórt, Lear fájdalma lányai hálátlansága fölött Bessenyei hangján panasz, Dózsa az ? erejével szólal meg, Tevje, a tejárus átköltözött az ? lényébe, - és táncol, énekel az egekig zeng?n, Kossuth felcsattanó replikáit a konok Görgeyvel szemben nem lehet másként hallani, mint azon az ércesre is felharagvó baritonon, ami aztán a Galileiben a zsolozsma szelídségét?l a méltatlankodás dörejéig terjed, ahogy Dávid Ferencé is a Vendégség cím? Páskándi darabban. De az Úri muri Szakhmáry Zoltánja vagy Bánk szólhat-e másként a fülünkben azóta, hogy magára öltötte alakjaikat? Másfel?l Higgins professzor, vagy II. Fülöp, Ádám a Tragédiából de különösen Az Úr, ahogy szól: „Mondottam, ember, küzdj és bízva bízzál! – nem rögzült-e bennünk az ? baritonján?
Bessenyei Ferenc színpadon, filmen, televízióban, rádióban pályafutása hatvan éve alatt emberábrázoló színészi tehetségével, játékával, gesztusaival, személyisége kisugárzásával, szeretetével, nemzet-féltésével a magyar m?vészetet azzal a h?séggel szolgálta, amivel ezen a mi tájainkon mindig is a leghivatottabbak, a lélek mesterei. Azt is tudja, hogy a mi színpadjainkon kétszáz éve a megteremtett magyar nyelv? színjátszásnak küldetése volt, a játék az anyanyelv istápolásáért, pallérozásáért is folyt, s ha más körülmények között és más id?ben is, de Bessenyei Ferenc nem feledte ezt a küldetést beteljesíteni napjainkban sem. A hang, mely az orgonasípok regiszterének sokféle zengését idézi, szép, tiszta magyar nyelven szól hozzánk…
A köszönet mindezért most ez a szép díj is, amit a Magyar M?vészetért betöltött szolgálatért ad át Bessenyei Ferencnek a hálás publikum nevében is a kuratórium.
    
A NAGY SZÍNÉSZ „HALDOKLÁSA” - Csoóri Sándor Bessenyei Ferencr?l a Gálán
A közfelfogás azt sugallja az embernek, ha véletlenül éppen dicsérik, vagy ha valamilyen érdem-éremmel kitüntetik, akkor viselkedik okosan, ha csöndben lehajtja a fejét s így hallgatja végig a magasztaló szavakat.
Magam is jól ismerem ezt az íratlan szabályt és eddig be is tartottam. A mai díjkiosztó ünnepségen is ehhez kellene igazodnom, de mivel tudom, hogy ebben a megismételhetetlen, cifra életben több alkalmam nem lesz arra, hogy Bessenyei Ferenccel együtt részesüljek ilyen rangos elismerésben, ezúttal lemondok err?l az egeket is megfényesít?, pazar szerénységr?l.
Lemondok, mert ma mindenképpen szabálytalannak kell lennem. Lehajtás helyett fölemelem inkább a fejemet, hiszen az a körülmény, hogy a Magyar M?vészetért díjjal egyszerre tüntetnek ki mindkett?nket, nekem fölér egy külön díjjal.
Bessenyei! Bessenyei Ferenc!
Futkározó ifjú író koromban már külön fogalom volt a neve. A Nemzeti Színház színpadán Shakespeare Otellójában láttam el?ször, még az ötvenes években. Körülöttem akkortájt minden kisszer? volt, tompa, zsugorított. Az emberek annyira összementek, hogy kétszer is elfértek volna a b?rükben. Ezzel szemben a pusztító szenvedélyek h?se, Otelló nemcsak önmagában nem fért el, de az egész világegyetemben sem. Otelló szerepében Bessenyei, mondhatnám, titáni volt. Rendkívüli, szabálytalan, földrengéses lény. Megsérült, sötét emberi hatalom. Emberi nagyság. És ugyanez ny?gözött le néhány év múlva Németh László Széchenyiének az alakításában is. És minden másban, amiben szerepelt. Nem tudom, mikor lesz és egyáltalán lesz-e még olyan színésze a nemzetnek, mint amilyen – Latinovits, Sinkovits pályatársaként – Bessenyei Ferenc volt? Elnézem a nyomában lépked?ket, de jelenlétükben sohase érzem, hogy remeg alattam a föld, hogy megfékezhetetlen bikaként rohan felém a történelem, vagy hogy az igazi élet mindig-mindig vakmer? vállalkozás.
Bessenyei olyan eredend?en és fölülírhatatlanul színész, ahogy Ady Endre költ? volt.
Szakonyi Károly íróként és színházi emberként beszélt az imént err?l.
Engedjék meg nekem, hogy alkalmi rögtönzésemmel ne a színháztörténet emléktárát gazdagítsam, hanem egy villanásnyi történetkével érzékeltessem Bessenyei eredetiségét, színészségének mélyben m?köd? titkát.
Kósa Ferenccel és Sára Sándorral közösen készített filmünknek, az Ítéletnek, amelyet a parasztkirályról, Dózsa Györgyr?l forgattunk, ? volt a f?szerepl?je. ? volt Dózsa György. A forgatás ideje alatt sokat voltunk együtt, sokat gondolkodtunk, fecsegtünk és szórakoztunk. Ezek az együttléteink mindig üdék voltak, színesek, szertelenek, gyakran fölértek egy-egy
További hírek
Idei díjátadó gálánk - 30. évünkben - két részletben zajlik Erdélyben: július elsején Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában, és július 8-án Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Házban.

Most a kézdivásárhelyi gála díjazottainak névsorát tesszük közzé, íme:

 

Árpád fejedelem-díj

Pászka Lehel lovasíjász

 

Gubcsi Lajos Ex Libris Díja

Barabási Albert-László fizikus, hálózatkutató

Beder Tibor és a Lármafa-találkozók

Gyűjtemények Háza, Kézdivásárhely

Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad

Nagy Mózes Elméleti Líceum

Romániai Magyar Pedagógus Szövetség

Szabó Enikő színművésznő

Szima Csaba helytörténész

Sántha Attila költő, történész

Veres István séf

Vetró Bodoni András képzőművész

 

A gálát megnyitja: Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és Gubcsi Lajos, a díjak alapító elnöke.

(a fotón az Árpád fejedelem-díj, e herendi alkotás látható, valamint az Ex Libris Díj logója - Ötvös Nagy Ferenc alkotása)


Elhunyt egy kiváló, nagyszerű tévés személyiség: Nagy Gyuri.
Fura fintora a sorsnak: éppen ma, még a rossz hír előtt sokat töprengtem azon, hogy milyen kegyetlen vak szerencsétlenség, főleg, ha rák formájában érkezik. Mert mennyi jó ismerősömre sújtott le ez a betegség mostanában (Gyuri esetében még nem olvastam halála okát).
S bizony magamban hozzáfűztem: védtelenek vagyunk. S éppen tegnap írtam Benkő Lacinak, az Omega billentyűsének, hogy milyen nagyszerű az Ember, s mennyi oka van arra, hogy az Élettel a legutolsó másodpercig találkozni akar, s tud is. Jó ismerősök vagyunk vele, őt pillantjuk meg először, s hozzá ragaszkodunk végsőkig.
Gyurikám, örök békét földi jó híredhez.
Ő is azok közé tartozott, akinek évekkel ezelőtt átnyújthattam az Ex Libris Díjamat.
(fotó Magyar Nemzetből)

8051 LÖVÉS ÍJJAL!

Kopecsni Gábor bámulatos íjász teljesítménye Felvidéken, Gömörpéterfalán, 12 órán át szakadatlanul - idézet a nekem is írt leveléből:

Kilőtt vesszőmennyiség: 8051
Találati arány 73, 55 %
Küzdelmek száma: 626 küzdelem
Győzelmi arány: 90, 6 %

Sokak számára úgy fog eljutni a hír, hogy Kopecsni Gábor kilőtt 8051 vesszőt, 73, 55 %-os arányban. Ez az eredmény nem születhetett volna meg, ha nincs az a kiváló csapat, aki összejött segíteni! Akik hűen kitartottak, akik hűen szedték és hordozták a vesszőket, akik hűen figyeltek egymásra és váltották a fáradókat egész nap, az említett szélsőséges időjárás dacára.

Minden tiszteletem a dunaszerdahelyi, a tornaljai, a palásti és a házigazda péterfali barantásoknak!
Ez az eredmény bár a Felföldi Baranta Iskola hírét öregbíti, de legyen példa minden fiatalnak és íjászónak, ha van hite és bizalma, akkor még jobb eredményeket is elérhet egymás példájára, és arra, hogy az íj a magyar ember kezébe való! Így emlékezzünk meg 2017-ben a 907-es győztes pozsonyi csata 1110-i évfordulójára, ahol az íj fő fegyver volt a magyarok kezében, és az okos taktika mellett ennek is köszönhetjük azt, hogy most itt lehetünk a szeretett hazákba, a Kárpát-medencében!
Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, nem bírom, még ezt a sorozatot lövöm. Voltak szakaszok, amikor minden egyes lövés nagy fájdalommal járt. Az íjtartó vállam, a feszítő kezem csuklója és az alkarom szinte robbanásig feszült, voltak pillanatok, mikor nem tudtam már megmarkolni az előkészített vesszőket és kiestek a kezemből… de amikor ránéztem azokra a tanítványaimra, akik hajnaltól végig kitartottak velem, tűző Napon, többször ránk szakadó esőben, sárban sem hátráltak meg, a lányok szakadó esőben is számolták a leadott lövéseket… az ő hitük nekem is hitet adott és bár minden perc háromszor annyinak tűnt, lelassult az idő, kitartottam a végsőkig.

Az Ősök útján, önmagunkhoz…

Tisztelettel e pár sor olvasóinak:
Kopecsni Gábor


Kopecsni Gábor 2014 óta Ex Libris Díjasunk.


Aki elmarad ettől, kívánom, legyen ő is benne!

298 300 forint a bruttó átlagkereset Magyarországon, 12,8 százalékkal magasabb, mint egy éve -KSH jelentés.
Az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 198 400 forint, akik kedvezményt kaptak, azoknak átlagosan 206 300..
A magánszektorban 11,6, a közszférában 14,4 százalékkal emelkedett a bruttó átlagkereset márciusban - a közmunkások nélkül számolva, akiké 2,6 százalékkal emelkedett. 
Főleg a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése, valamint a közalkalmazottak és állami cégeknél dolgozók bérrendezése a kb. 12 %-os bérnövekedés oka tavalyi és idén március között. 3 éve, 2014 januárjában a mostani kb 300.000 helyett kb. 223.000 volt a bruttó átlagkereset.


Más. (kieg. a tegnapi hírhez) Tisztelettel teszem közzé a szolnoki tévében bemutatott tudósítást az ottani Makovecz kiállításomról, kiemelkedő gondolatok hangzottak el s igen látványos, szép a kiállítás.

http://www.szolnoktv.hu/musorok/kulturkorzo/?article_hid=44024


Most, hogy emlékeztettek az Imre álma című kiállításom sikerére, összefoglalva: Makovecz grafikai kiállításom jelenleg 40. helyszínén, Szolnokon, az Aba-Novák Agora Kulturális Központban látható, a szolnokiak igen szép, méltó ünnepséget rendeztek.
Az Imre álma bejárta az egész történelmi Magyarországot az elmúlt 6 évben: Erdélyt, Kárpátalját, Felvidék, Délvidék közösségeit, Várvidéket s természetesen a mai Magyarország számos kiállító termét - - sőt, a grafikák egy része, más kiállítási címen idestova 10 éve járja a magyar világot. .
S természetesen nem ért véget...

Harcedzett, vidám örök-tévés barátom, Pomezanski György nagy baráti-rokoni körben ünnepli ma 50. születésnapját. Ezek a sorok jutottak eszembe, megírtam az ünnepségre:

Gubcsi Lajos: A csendes intelligencia

A fenti cím nem más, mint Pomi, Pomezanski György neve egy sokak számára ismeretlen nyelven, amelyben a "csendes" azt jelenti, hogy pome, az intelligencia pedig a zanskival egyenlő. Ugyanezen a nyelven a György jelentése áttételes: utalást tartalmaz arra, hogy mindig élő, sokáig élni fog, halhatatlan. Míg ez utóbbi jelentést ellenséges érzelmű nyelvészek kétségbe vonják, az előzőekben nincs vita sehol a lingvisztikai szakirodalomban.
Így hordozza Pomezanski György, Gyuri, Pomi évszázadok óta - ezt ünnepeljük most - a csendes és az intelligencia lenyűgöző párosát. Voltak nagy emberek, Bonaparte Napóleon például, aki mindenkit meghaladó természetes intelligenciával rendelkezett, de kezdeti csendességét később zajra váltotta, egyszerűen nem bírta ki ágyúdörgés nélkül. Gyuri nem ilyen: még a balliberális harsogásokat is rezdületlen arccal viseli, erre Napóleon soha nem lett volna képes.
Csak az utóbbi években adott át Gyuri egy kéziratot, amelyből kiderült, hogy nemes ember. Nem tudom, miért nem akarta ezt már sokkal korábban közölni velem, hiszen jómagam tudtam kezdetektől. Ránézésre. Főleg pedig attól a pillanattól, amikor éppen mélyen vesztes helyzetemben meghívott a műsoraiba állandó szereplőnek, arcot mutathattam újra a képernyőkön is. E tekintetben ő volt az egyetlen, ekkor jöttem rá végérvényesen lengyel nemesi származására, ők - és mi, kiskunok - szoktunk kivont karddal belevágtatni az ellenség sűrű soraiba, merő büszke dacból. Tette - hogy nekem képernyőt, műsort ajánlott a sajátjából - felért egy kihívó, kirívó árulással az akkor éppen engem is letipró balliberális gócok szemében.
Egyébként nem volt könnyű az élete Gyurinak a tekintetben, hogyan maradjon egyszerre csendes és intelligens. Általában senkinek sem sikerül, ha bekerül a tévék vonzásába. Ő sajátos életutat teremtett azzal, hogy nem szállt be az önhitt hivalkodók ricsajába akkor sem, mikor pályacsúcsain ez kézenfekvő lett volna. Harsogó időkben halk szó? - ki ez az ember? Ja bocs, lengyel nemes magyar testben. Így aztán könnyen megvalósítja a lengyel, magyar két jó barát eszményét.
Azok, akik most emléksorokat írnak hozzám hasonlóan, nyilván tévés sikereit méltatják okkal, e fontos értékeléseket nem szaporítanám. Inkább egy olyan szempontot említek, amit mások talán nem.
A vezénylő tábornok szerepét. Aki pontosan tudja, hova küldi katonáit, a "Gyertek utánam, nem megyek sehova!" hamisságát szemétdombra dobva teljes biztonsággal tervezi meg a támadás irányát, a pontos ellátást lőszerrel, élelemmel, vízzel és markotányos nőkkel, az utak biztonságát, a váratlanul reá szakadt visszavonulás rendjét. Mert tudja, hogy a csata elvesztése csak akkor vezet vereséghez, ha fel is bomlunk, ld. Magyarország és Lengyelország megannyiszor!, - innen tehát tényleg tudhatja Gyuri, hogy ez nagy baj! A vezénylő tábornok képes azonnal, hittel és ésszel újraszervezni a sorokat, újabb erőfeszítésekre készen, legyen az akár az elkerülhetetlen halál, ha az az utolsó pillanatban is hordozza, viszi hátán a dicsőséges életet.
Sem a csendes intelligenciát, sem a vezénylő tábornok zsenijét nem lehet akarni: nem mondhatja senki, hogy én az AKAROK lenni. Vagy az vagy, vagy nem. Vagy lehetsz az, vagy nem. Ezt eldöntötték egyrészt őseid egy végtelen hosszú láncszemben, másrészt az a véletlen, amilyen lettél születésed pillanatában és utána, ifjú korodban, harmadrészt eldönti nagy fordulóinkon a vak szerencse. Ez a csodálatos vak ember, aki úgy tud hunyorogni a szempillái alatt, hogy soha nem tudjuk meg: világtalan-e, vagy látja az egész világunkat, benne piciny mivoltunkat, benne az eséllyel, hogy mi nem csak voltunk, hanem mindig leszünk is. És ebben 75 év csak egy csendes, intelligens hunyorítás a mindent látó vak derűs mosolyával kísérve.

Aki idáig eljutott az olvasásban, annak elmondom a hírt: közben Pomi 75 éves lett! Isten éltesse sokáig!