Gubcsi Lajos
Hírek A MM Élőtárlata Albumok Díjak Gálák Gubcsi Lajos életrajza - A MM Laudációk Mecenatúra MM-díjazottak Hangoskönyvtár
A vlach Vitéz - hol volt ekkor még "román"?

A lemészárolt jogalap
Az a bizonyos Vitéz Mihály "erdélyi fejedelem", akiből a románok levezetik a gyulafehérvári jogosultságukat és Erdély elrablását.
Mert meddig is volt ő "Erdély fejedelme" Habsburg támogatással? 1599 őszétől 1600 tavaszáig, mint Rudolf császár zsoldjának kedvezményezettje a magyarok ellen. Fejedelmi asztalnokból lett Havasalföld fejedelme ezzel egyidőben, 1600-ban "meghódította" Moldvát is, ahonnan hónapok alatt elzavarták. így aztán mindhárom "fejedelemségét" elveszítette 1600-ban. 
Nem is nagyon őrizhette volna meg. Ugyanezen Rudolf császár német vezérének, a kassai főkapitány Bastának vallon zsoldosai hamarosan felkoncolták a nagy Vitéz Mihálya sokszoros "fejedelmét", Havasalföld, Moldva és Erdély "egyesítőjét", mely szerepet német zsoldban fél évig töltötte be. Ő lett a jogi alap Gyulafehérváron 1918. dec. 1-én.
A német zsoldosok tényleg brutálisak voltak, íme a leírás a nagy vitéz felkoncolásáról:
"A vallon kapitány csellel élt. Először csak kevesed magával ment a vajda sátorához, hogy kikémlelje, „hogy az vajda mit cselekszik és ha hozzáférhetnek-é az megöléséhez". A vajda mit sem sejtett…
…a többi vallonok is megérkeztek s a sátort hirtelen körűlfogták. A vallon kapitány látván, „hogy a vajda ingyen sem gondolkoznék halála felől, úgy kezdett hozzá a dologhoz". Beauri néhányad magával a sátorba megy s ezen szavakkal: fogoly vagy! megragadja a vajdát. Mihály sem rest, felkiált : ha ! s a sátor „árbóczfáján" függő kardjához kap bal kezével — mert balog volt a miért a magyarok „balog"-nak is nevezgették. — Ámde a vallonok megelőzik. Beauri alabárdjával hasba szúrja, más vallon puskáját hozzá lövi s épen bal karját találja, a harmadik derekát lövi át. így, midőn sebeiben összeroskadt, „azért hogy az vallon roszpergerel nem vehette fejét", a vajda saját szablyáját kapják és azzal veszik fejét. Azután a sátorból kivonszolják, levágott szakálas fejét egy kevéssel azelőtt elhullott ló testére tették és sokáig ott tartották közszemlére kitéve. Ruhájától megfosztott hullája harmadnapig hevert lemeztelenítve az útfélen. „Az németek a vajda testéből darabonként nagy bőröket szeldeltek ki, megnyúzván a hátát, oldalát, vállát" s a bőrdarabokat eltették emlékűl s talizmánul. „Végre ilyen undokul, hogy szinte az ebek meg ne egyék, egy kis verembe valami ráczok eltemették." Básta aztán Fejérvárra vitette s a vajda által alapított templomban temettette el ; később az oláhok Havasalföldére vitték s most ott nyugosznak hamvai egy kolostorban.

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember
További hírek

 HA FÉRFI VAGY, LÉGY FÉRFI!
Minta pedig van hozzá: Gyurta Gergely úszó. Kommentár nélkül mellékelem nyilatkozatát azok után, hogy 10. lett 25 km-en.
Ilyen egy sportoló, ha igaz ember. Kb. az 50 másodpercnél már fogod tudni, miről beszélek.
https://www.origo.hu/…/20190719-uszas-sirva-nyilatkozott-a-…..
És fogod tudni, mennyi erő, akarat, kitartás, becsület, elszántség és végtelen férfiasság van az ő életükben, munkájukban.
PÉLDAKÉPEK lehetnének, azok is, de a média-celeb-világ nem róluk szól, harsog, hanem ripacsokról
És ráadásul lassanként naponta köszönthetünk ÚJ HŐSÖKET A SPORTOLÓK világából.

 Képtalálat a következőre: „gyurta gergely”


Rákóczi ballada, Benkő László-Gubcsi Lajos Ismét Vereckénél című rockballadájának werkfilmje, interjúkkal, dalrészletekkel. Varga Miklós, Gubás Gabi, Kobzos Kiss Tamás, Tanka Balázs, Majsai Gábor, Nagy Csaba tárogatóművész - parádés előadóművészek sora 2011-ből a most netre tett összefoglalóban.
https://www.youtube.com/watch?v=wLmnrb4V6uc

Fiam most készítette e képet a szoborkertünkben álló Szent István szobor részletéről (Györfi Sándor alkotása).
Kifejez mindent a kompozíció - mindent, ami nekünk fontos.


HA MEGDOBNAK KŐVEL...?
A magyar ellenzék képviselői az EU-ban árulók módjára viselkednek, amikor kiszavazzák és frakciójukkal kiszavaztatni próbálják a Fidesz képviselőit a tisztségekből, Kiviszik az országból és beviszik az EU-ban utcai viselkedésüket, azt, amit a tévé székházánál bevezettekk, mikor "rájuk csapódott az ajtó véletlenül". Primitív dolog.
Most a Fidesz kövesse ugyanezt, másolja le, és itthon szavazza ki ugyanezen felfogás alapján az ellenzékieket a zsíros tisztségekből? Joggal teheti, hiszen politikai ellenségei, a diszkrimináció-pankráció kicsinyes bajnokai megadták erre a zöld lámpát. Egyet is értenék ezzel: szevasztok, by-by.
Vagy hagyja őket a Fidesz ott, ahol most is vannak, a parlamenti vezető funkciókban, megmutatva, hol a dimenzió-különbség a pankráció és a politika között? Ezzel is egyetértenék.
S ha dönteni kellene? ÉN BIZONY kiszavaznám őket a funkcióikból. Ciao, ti akartátok. Ráadásul nem csak itthon, hanem büdös lehelettel az európai fórumokon is. Micsoda nagy röhögés lehet ott mások között, amikor látját a sáskákat össze-vissza röpdösni, győzködni arról hogy igen, verjétek ki a magyarokat!
Magyarok? Pitik. What a pity?

Istenem, Dobrev Klára, amint ügyködik ezen. Brrrrrrrr.

Képtalálat a következőre: „pankrátorok”


Meister Évi volt kedves idézni Rákóczi 1704-es gyulafehérvári fejedelemmé válásának évfordulóját. Én is hozzájárulnék: íme, az Ismét Vereckénél írt Rákóczi rockballadánk Benkő Lászlóval, Varga Miklóssal, Gubás Gabival, Kobzos Kiss Tamással és más, nagyszerű művész barátainkkal - a felvételek a munkácsi, ungvári várban, Veredkénél, Erdélyben készültek Wonke Rezső rendezésében. Nagy Endre producerrel. A film kér részben - s előtte a 6 és fél perces spot a stúdiófelvételről.
Szívből ajánlom munkánkat, ma is meleg önt el tőle.
A SPOT
https://www.youtube.com/watch?v=4keaeUiM_lk
A FILM ELSŐ RÉSZE (a 25. percnél ér véget az I. rész)
https://www.youtube.com/watch?v=l2GvbQL-GO4&t=72s
A FILM 2. RÉSZE:
https://www.youtube.com/watch?v=FmZ79vtXH7c&t=1283s
A képen a munkácsi vár

HOGY AZ A...!!! Nem találom a közölhető szót...!
Két román szenátor törvénytervezetet terjesztett be arról, hogy június 4. legyen számukra Trianon napja, nemzeti nap, győzelmi nap.
"A trianoni szerződés nemcsak Erdélynek az anyaországhoz, Romániához történt visszatérését szentesítette jogilag, hanem a térség többségi román lakosságának politikai és polgári jogait is elismerte. (szóval értjük: Erdély visszatért anyaországához, hogy az a...!)
...ezen a napon a történelmi esemény jelentőségét népszerűsítő rendezvényeket tartanak, és országszerte kitűzik a nemzeti lobogót."
Állítólag bele lehet fulladni a korlátozhatatlan mohóságba.