Gubcsi Lajos
Hírek A MM Élőtárlata Albumok Díjak Gálák Gubcsi Lajos életrajza - A MM Laudációk Mecenatúra MM-díjazottak Hangoskönyvtár
Erdélyi gyöngyszemek II.
A Magyar Művészetért Díjrendszer XXXVIII., marosvásárhelyi gálájából

 

Bakó Pál atya, ferences szerzetes

            Marossárpatakon született 1954. július 23-án, apai ágon asztalos, anyai ágon gyógyítással foglalkozó szülők, nagyszülők gyermekeként. Mélyen vallásos családi háttérrel. A segítőkészséget családi örökségként megöröklő gyerekként folyamatosan tapasztalhatta a család szociális érzékenységét, elkötelezettségét. Úgy a szegények, mint a munkát vállaló roma/cigány falubeliek irányába. Szászrégeni középiskolai tanulmányai után két évig a marosvásárhelyi kábelgyár, előbb szakképzetlen, majd szakképzett munkásaként dolgozott, 1975-ben kezdve el teológiai tanulmányait Gyulafehérváron. 1981-ben szentelte pappá dr. Jakab Antal megyéspüspök. Csíkszeredai, brádi, orotvai egyházmegyés papi tevékenysége után 1990-ben kérte felvételét a ferences rendbe, ahol 1994-ben végleges fogadalmat tett. Szerzetesi névként választotta a Pál nevet, s azóta mindenki Pál atyaként ismeri.

        Már a végleges fogadalomtétel előtt a marosvásárhelyi ferences Szent Imre plébánia vezetője, házfőnöke, ahol 1994-től a rendházhoz tartozó szegény-konyhát kezdte el működtetni. Párhuzamosan intenzív cigány-pasztorációt kezdeményezett, amelyet 2003-i úgy Marosvásárhelyen, mint Kerelőszentpálon is végzett. Párhuzamosan 1994-től szintén 2003-ig a börtönpasztorációt is felvállalta. 2003-2005 között a csíksomlyói kolostor házfőnöke, majd Déván és Désen teljesített szolgálatot. 2009-től a kolozsvári rendházban végzi tevékenységét.

     Az 1998-ban létrejött a marosvásárhelyi ferences rendház keretében a Szent Erzsébet Társulás, ahol a félárva, árva elhagyott gyerekek gondozása kezdődhetett el. A társulás 2001-ben önállósult, s azóta folyamatosan bővül. Jelenleg 40 gyereket, fiatalt gondoznak 10 családjellegű házban Marosvásárhelyen és Marossárpatakon. A Szent Erzsébet Társulást szívügyének tekintve, azt folyamatosan koordinálja, függetlenül attól, hogy a rend hol igényli jelenlétét, szolgálatát.

    Pál atya családi gyökerekből is merített szociális érzékenysége és tevékenysége a Székelyföld nehéz helyzetbe kerülő társadalmi rétegeit, csoportjait segíti folyamatosan a méltó emberi élethez. A társadalmi integráció részeként felvállalt börtönpasztoráció és cigány-pasztoráció mellett az általa megálmodott, működtetett Szent Erzsébet Társulat keretén belül a családi biztonságot nélkülöző magára hagyott, árva és félárva gyerekeknek nyújt lehetőséget annak a szeretetnek a megtapasztalására, amely a felnövekvő gyerekeknek, fiataloknak megadhatja saját értékességüknek tudatát.

 

Plesch Katalin-EMKE Beszterce-Naszód megyei szervezetének laudációja

 

Sokszor elgondolkodom milyen nagy a hite és a magyarság ügye melletti elkötelezettsége  Plesch Katalinnak, aki szívósan, következetesen dolgozik, a sokszor már magyarul sem beszélő, de még magát magyarnak valló nemzettársainkért, akik mélyszórványban, peremközösségekként élnek Beszterce Naszód vármegyében. Plesch Katalin,  minden lehetőséget megragad arra, hogy erősítse  és tartsa a lelket a besztercei szórványban, hogy felmutassa, mint a Beszterce Naszód megyei EMKE elnöke azokat az értékeket amelyek menstvárai lehetnek ott élő magyaroknak. Mint a tenyerét, úgy ismeri az egész megyét és annak múltját.  Könyvbemutatók szervez, képzőművészeti és fotótárlatok rendez. Egyik fontos tárlat volt a besztercei magyar színjátszást bemutató korabeli plakát és fénykép kiállítás. A Magyar Kultúra Napját például öt énnekkar fellépésével szervezte meg társaival együtt. Reményik Sándor születésének 125. évfordulóján Radnaborbereken, ahol a költő sokat pihent és alkotott, három napos rendezvénysorozattal emlékeztek meg a kisebbségi létünkben oly sok reményt adó költőről. Ismerjük meg értékeinket, a megye híres szülötteit elvét érvényesítve számos fontos személyiségre emlékeztek már Besztercén és a megyében. Legközelebb a szögmérő feltalálójára gróf Teleki Ferenc költőre és matematikusra emlékeznek és helyeznek majd el emléktáblát a romai katolikus templomban.  A besztercei EMKE rendszeresen ápolja a szeretfalvi Magyar Honvéd Sírkertet és minden év szeptemberében kegyelettel emlékezik az elesettekre. Plesch Katalin mindent megtesz azért, hogy a román többség érdeklődő  rétegével megismertesse a magyar kultúra különböző szegmenseit. Magyarságát nem hivalkodva, de büszkén hordozza, munkája egyszerre nemzetmentő és építő. Megérdemelten veheti át most az Ex Libris Díjat.

 

 

EMKE Maros megyei szervezete

 

Az  Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 1989-es változások után vagyonától megfosztva, kényszerű hallgatásból éledt fel újra és lépett Maros megyében is arra az útra, amelyet alapító elődeik kijelöltek. Haller Károly, Kolozsvár legnagyobb polgármestere 1884-ben egy közművelődési egyesület alakítására való felhívásában írta: ” hazafias lelkesedéssel és kitartó munkássággal  a cselekvés terére kell lépnünk”

  A Maros megyei első vezetőség, Szabó György Pál elnök kezdeményezésére elindította a Gyöngykoszorú népzene – és néptánc találkozókat, amely az egész megyére kiterjedő, ma már önszerveződő, napjainkig tartó, és egyedülálló, hagyományőrző mozgalom a romániai magyar közművelődésben.

A város és megye életében hiánypotló eseményeket szervez a Maros megyei EMKE: a Marosvásárhelyi Napok alatt Kilyén Ilka kezdeményezésére először szervezett a magyar közösséget megszólító programokat, amelyek azóta is élnek és vonzóak, mint például a több ezer embert együtt éneklésre buzdító magyar nóta est a nyári színpadon később a Kultúrpalotában, vagy a magyar kézművesek vására. Először szerveztek Marosvásárhelyen térzenét, népdal vetélkedőt kisiskolások számára, amely ma  a Tóth Erzsébet nevét viseli. Nem felejtkezhetünk el az énekelt versek fesztiváljáról, a szavaló versenyekről kiállításokról, könyvbemutatókról. Fiatal tehetségek tavasza címmel Március 15-e tiszteletére a Kultúrpalotában felvonultatták, több éven át  a megye ügyes tanulóit, diákjait. Nagyszabású Anyák napi rendezvény , sőt, először az Apák napjának megünneplése,  ugyancsak először a Magyar Kultúra Napjának a megünneplése is a Maros megyei EMKE népszolgálatát dicséri. Két köztéri szobrot állítattak, dr. Ábrám Zoltán és Ábrám Noémi kezdeményezésére: Petőfi Sándor szobrát és a Római Katolikus Sírkertben található Don-kanyari áldozatok emlékművét. Ismertető kiadványokat, népdalokat tartalmazó CD-t jelentettek meg. Fazakas Ildikó vezetésével, több mint 6 éve, citera együttesük alakult. A Fagyöngy citera zenekar ma már fontos része Marosvásárhely és a megye kulturális életének.

Az EMKE vezetését, a szervezéseket mindig önkéntes alapon bonyolították le vallván és vállalván a jelmondatot: „ Ki a köznek él, annak élni érdemes” (Szász Pál)

A díjat a jelenlegi elnök Kilyén Ilka veszi át.

 

Csűrszínház

 

2003-ban indult a  Nyárádmentén levő Mikházán  Szélyes Ferenc mikházi gyökerekkel bíró színművész kezdeményezésére a csűrszínházi mozgalom. Évente, a nyári évadszünetben egy régi csűr előtt „színpadra” állítottak egy-egy színdarabot azzal a céllal, hogy közelebb vigyék a színházat a közönséghez.

2007-ben létrejött a Csűrszínházi Egyesület, és a színházi előadások az évek során kiegészültek képzőművészeti népművészet és fotókiállítással  divat-és könyvbemutatókkal.

A Maros Megyei Tanács, a Nyárádremetei Polgármesteri Hivatal és a Marosvásárhelyi Rotary Téka Klub, valamint a Művelődési Minisztérium támogatásának köszönhetően a mikházi iskola udvarán álló csűrt átépítették. Így jött létre a Mikházi Csűrszínház.

Állandósult a Maros Megyei Múzeummal közösen szervezett Romai Fesztivál, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezete által rendezett gazdanap, az Artecotur Egyesület által rendezett diákszínjátszó-, vagy a Bekecs Néptánc színház néptánc tábora, legújabban pedig filmnapot, kortárs zenei fesztivált is szerveznek. A programok májustól októberig tartanak.

A Mikházi Csűrszínházi Egyesület szándéka, az összmagyar kultúra ápolása, az erdélyi magyarság helyben maradásának ösztönzése, az ifjúság szellemi gyarapítása és egy fontos térség gazdasági fellendítése.  A szervezést Szélyes Ferenc mellett minden évben felvállalja Vajda György újságíró, Szélyes Andrea-Natália díszlettervező, bábszínművész és mindazok, akik leteszik a garast e jó ügy mellett.

 

Bartha Julianna és a Habakuk Bábegyüttes

 

Szerényen, népmesék alakjai mögé bújva több mint húsz esztendeje végez népnevelői munkát Bartha Julianna. Ötéves korában baleset érte. Az éppen akkor meginduló Marosvásárhelyi Rádió (1958) gyermek és mese műsorai jelentették az egy évig  ágyhoz kötött kislánynak a szórakozást, az örömöt. Rongybabákat készített magának és önmaga szórakoztatására eljátszotta a meséket. Amikor a 89-es változás után magához tért és szervezkedni kezdett az erdélyi magyarság, Marosvásárhelyen megalakult a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, amelynek alapító tagjaként egy kézimunka kiállítás keretében bábokat állított ki Bartha Julianna. A kiállítást megtekintő tanító és óvónőképzős lányok szorgalmazták, hogy a bábkészítés csínját-bínját tanítsa meg nekik is. Kezdetben szemléltető eszközként használt bábuk egyre sokasodtak és teret követeltek maguknak. Megalakult a Habakuk bábjátszó csoport 1996-ban 2004-ben pedig önálló egyesületté vált. Ettől kezdve Bartha Julianna nemcsak kézügyességére alapozott, hanem fejlesztette tudását. Szakkönyvekből tanult, továbbképzőkön vett részt, bábos találkozókon figyelt mások tapasztalataira.  Kisgyermekekkel ismerteti meg a bábmozgatást, a bábszínészetet, akik az oktatójuk segítségével dramatizált meséket adnak elő a város iskoláiban, óvodáiban, valamint számtalan szórványtelepülésen is. Mennyire hiteles szórakoztatás és nevelési forma ez. Kisgyermekek kisgyermekeknek. Mögöttük pedig ott áll az irányító-oktató, aki nem vágyik sem hírnévre sem tapsra, csak át szeretné adni azt a sok szeretet, amit gyermekkorában nagymamájától, édesanyjától kapott. Az eltelt húsz év alatt legalább háromszáz gyermek szerette meg általa a bábkészítést és mozgatást, és a hétvégi találkozókon valamint az alkotótáborokban egyre többet tudott meg erről a csodálatos, sokszor mostohán kezelt művészetről, a magyar és egyetemes népmesekincsről. Akik 1996-ban és utána is mellé szegődtek ma maguk is oktatók, művészek, dolgozó felnőttek és tovább viszik azt a Julikától ellesett , megtanult mintát, hogy a legjobb pedagógia módszer a szeretet.

További hírek

Két kutya megy az úton az erdő szélén. Ugatnak.
Illetve csak az egyik. A másik nyerít.
Az egyik sántít.
A másik vidáman nyargalászik.
Az egyiknek tüske van a talpában.
A másiknak nincs.

Na, ebből se lesz semmi. Abbahagyom. Kérem a támogatást átutalni a .. számlámra
Aláírás "Mai magyar belterjes irodalom"



Amikor még nem voltak nők…

Félegyházi emlék, mert esik most

A kályhánkban bágyadtan pislákolt a tűz
A város széle szélben hideg volt a télben
S ha a sors velem csodás tréfát nem űz
Elkoptam volna a lusta, alföldi messzeségben

A sütőben tököt perzselt a kukoricacsutka
Toporogtunk körülötte vágyakkal teli szájjal
Tetején hajában párolgott a krumpli édes szaga
Az ebéd most vacsora s fordítva, nevetett nagymama

Sárban szügyig lovak hozták ki a kenyeres kocsit
S papucsban rohantunk a távoli kútra két kanna vízért
megfagyva, de sietni kellett, enni-inni ma is egy kicsit
A jég az úr télen Félegyházán, a fázás máig kísért

Ettünk, faltunk, hol zajosan, hol csöndesen, megosztva
minden falatot hárman, miket a szülők s a nagyik hagytak ránk
megfosztva magukat minden édes porciótól, egy része holnapra
"Mert másnap is nap lesz, ne falj fel mindent", ez lett a miatyánk

A város nagy volt és hatalmas a legszélső utcák végén
Ünnepnek számított a központ s ékessége, a könyvtár
A fő utca, hova ha fagyiért mehettünk mamuka pénzén
havonta egyszer, forró nyáron, szebb volt az álomnál

De semmi sem számított. Csábított a suli, a gimi és a tanár
dicsérete, a táskák háton hordott kincse, a jó kis lecke
S valahol érthetetlen szavakat suttogott a jövő: Megvár
és én vele belebeszélgettem a párnámba minden este.

Lányaink, asszonyaink...!

Pénteken volt 465 éve, azaz 1552. szeptember 15-én záródott be a teljes török ostromgyűrű Eger vára körül.

Az egri asszonyok legendává lett hősiességét a híres 16. századi német történetíró, Hieronymus Ortelius ekként örökítette meg:

„Az asszonyok is kövekkel, forró vízzel és szurokkal rohannak a falakra, az ellenségben nagy kárt tesznek, s nem is emberek ők, hanem dühös oroszlánok módjára viselkednek. Többek között egy asszony a leányával együtt ott volt a bástyán harcoló férje mellett. Amikor a férfi puskagolyótól eltalálva holtan összerogyott, nem temette el az asszony addig, amíg bosszút nem állt érte. Felkapta férje kardját és pajzsát, rövidesen három törököt levágott... Egy másik asszony követ vitt a fején, hogy az ellenségre dobja, de fejét szétlőtték. Ekkor a leánya kapta fel az édesanyja vérétől pirosló követ és a mélybe zúdította. Két török halt szörnyen, másik kettő pedig megsebesült."
Nándorfehérvár 1456-os ostroma óta nem született ekkora magyar diadal a török felett. Eger hős védői meghiúsították Szulejmán tervét, és fél évszázadra elvették a törökök kedvét attól, hogy újabb hadjáratot indítsanak Magyarország ellen. 
(idézve az origo.hu-ból)

Lányaink, asszonyaink...!

Pénteken volt 465 éve, azaz 1552. szeptember 15-én záródott be a teljes török ostromgyűrű Eger vára körül.

Az egri asszonyok legendává lett hősiességét a híres 16. századi német történetíró, Hieronymus Ortelius ekként örökítette meg:

„Az asszonyok is kövekkel, forró vízzel és szurokkal rohannak a falakra, az ellenségben nagy kárt tesznek, s nem is emberek ők, hanem dühös oroszlánok módjára viselkednek. Többek között egy asszony a leányával együtt ott volt a bástyán harcoló férje mellett. Amikor a férfi puskagolyótól eltalálva holtan összerogyott, nem temette el az asszony addig, amíg bosszút nem állt érte. Felkapta férje kardját és pajzsát, rövidesen három törököt levágott... Egy másik asszony követ vitt a fején, hogy az ellenségre dobja, de fejét szétlőtték. Ekkor a leánya kapta fel az édesanyja vérétől pirosló követ és a mélybe zúdította. Két török halt szörnyen, másik kettő pedig megsebesült."
Nándorfehérvár 1456-os ostroma óta nem született ekkora magyar diadal a török felett. Eger hős védői meghiúsították Szulejmán tervét, és fél évszázadra elvették a törökök kedvét attól, hogy újabb hadjáratot indítsanak Magyarország ellen. 
(idézve az origo.hu-ból)





Ma tudtam meg, hogy mások mellett idén Szilágyi Istvánt is Prima-díjra jelölték. Köszöntjük őt, mint a mi Magyar Művészetért Díjunk tulajdonosát is. Idézem a híres kolozsvári író életrajzát.
Szilágyi István (1938–)

1938. október 10-én született Kolozsváron. Édesapja Szilágyi István tímármester, édesanyja Zemáncsek Margit. A család 1940 őszén visszatelepedett ősi lakhelyére, a szilágysági Zilahra. Ez a Meszes-alji kisváros volt gyermekkora színhelye. Apját 1942 tavaszán behívták katonának, majd szeptemberben egységét kivezényelték a Donhoz, ahol Szilágyi őrvezető az 1943. januári frontszakadást követően elpusztult. Az apa elvesztése súlyos megpróbáltatásokba sodorta a családot.

Iskoláit a zilahi Wesselényi kollégiumban kezdte, ahonnan 1952 őszén egy teherautó rakterén érkezett vissza Kolozsvárra. Beiratkozott a Vasúti Gépipari Középiskolába, mert az biztosabb megélhetést ígért. Harmadéves volt, mikor a magas színvonalú képzést biztosító iskola az akkor gyakori átszervezések következtében egyik napról a másikra megszűnt. A nagyváradi körfűtőház szerelőműhelyébe került, majd Váradról áthelyezték a szatmári fűtőházba. A Kölcsey Gimnázium esti tagozatán érettségi diplomát szerzett.

A hivatást kereső fiatalember sorscsapásként élte meg, hogy szemgyengeség miatt nem lehetett mozdonyvezető. 1958 őszén sikeresen felvételizett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem jogi karára. Miközben a szocialista jog felsőbbrendűségéről szólt az egyetemi előadás, négyszáz kilométerrel odébb kivégezték Nagy Imrét, Kolozsváron pedig folytak a harmadik Bolyai-per vádlottjainak kihallgatásai. Bár 1963 nyarán megszerezte a jogászdiplomát, az ügyészi kinevezést nem fogadta el, és soha nem vállalt olyan állást, amelynek betöltéséhez jogi végzettségre lett volna szüksége.

Időközben novellákat, karcolatokat közölt a Kolozsváron megjelenő irodalmi folyóiratban, az Utunkban. 1960-ban megnyerte a folyóirat novella-pályázatának első díját az Ahol nem történik semmi című írásával.

1963-tól az Utunk belső munkatársa. A következő évben (1964) a Forrás-sorozatban megjelent első novelláskötete, Sorskovács címmel. A kor proletkultos, sablonos munkásábrázolásával szemben a kötet novelláinak friss életanyaga, érzelmi telítettsége s az élőbeszéd megjelenítő ereje újszerűen hatott. Ezekben és a következő kötetek novelláiban a lét határait feszegető küzdelem rendszerint valós helyzetekre épül.

Második novelláskötetét (Ezen a csillagon, 1966) nagyobb lélegzetű írásmű követte, az Üllő, dobszó, harang című regény (Irodalmi Könyvkiadó, Bukarest, 1969). Ezután jelent meg a Kriterion Könyvkiadó gondozásában a Jámbor vadak című novelláskötet (1971), majd ugyanitt készült el 1975-ben a Kő hull apadó kútba című regény első kiadása, amelyet két további kiadás követett. A regény Magyarországon öt kiadást ért meg, és időközben megjelent németül, románul, szlovákul, lengyelül és oroszul. Mindmáig Szilágyi István legnépszerűbb, legolvasottabb műve.

A nyolcvanas években az Utunk Évkönyv-sorozatában közölte Szilágyi memorialisztikus esszéit. Ezekben az években, a diktatúra szorításában írta abszurd látomását az elembertelenedő világról. Az Agancsbozót című regény megjelenését a korabeli cenzúra nem engedélyezte. A könyv 1990 nyarán jelenhetett meg, a Kriterion Tiltott könyvek szabadon sorozatában.

2001-ben a Magvető Kiadónál jelent meg nagylélegzetű történelmi regénye, a Hollóidő. A monumentális alkotás a magyar múlt négy és fél évszázaddal ezelőtti, máig üzenetes jelenét kelti életre. Márkus Béla elemző tanulmánya szerint a „képzelet, létezés és az emberi élet titkait fürkésző” mű: „a képzelet kivirágzása kánoni kopárság ellen”. 2009-ben, hetvenedik születésnapjára a Magvető kiadta Bolygó tüzek című novelláskötetét, mely negyven év rövidpróza-terméséből hoz válogatást.

Időközben, 1968-tól Szilágyi az Utunk helyettes vezetője, majd az 1989-es rendszerváltozást követően a lap örökébe lépő Helikon főszerkesztője.

1990-ben József Attila-díjjal jutalmazták. Ettől az évtől kezdődően tagja a Magyar Írószövetségnek, majd 2002-től a Magyar Művészeti Akadémiának.

2001. március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki.

2010. szeptember 16-án választották a Digitális Irodalmi Akadémia tagjává.

Gubcsi Lajos fényképe.

A Magyar Művészetért 30 éve

KRISZTUSI KORBAN
Idén 30 éves A Magyar Művészetért Díjrendszer. Ha tehetem, átfogó albumban emlékezem majd rá, róla. Ízelítőül az Előszóból, ami látszólag valami teljesen másról szól. Vagy nem.

"-Látod azt a bekerített kertet? – kérdezte Bugac környéki biokertész barátom. Nem láttam semmit. Néztem értetlenül. Kerítést csak-csak kivettem valahogyan, akácfa ágakból összedrótozott fajtát, ilyen az a tanyákon mindenütt évszázadok óta. De kertet?
-Az ott – mutatott még egyszer ugyanarra. Amit láttam, annak a kerthez semmi köze nem volt. Kiszáradt, agyontaposott, gidres-gödrös, homokos-agyagos hepehupa, porzott, taszított.
–Azt, azt – nevetett Imre. -Na jó, most nem kert. Állatok tapossák évek óta. Disznók, tehenek, juhok, kecskék, lovak. De kert volt egyszer. Zöldellt, virított. Pázsitfű tetszelgett a sorok között.
A látottak alapján én azt is el tudtam volna képzelni, hogy tankok dübörögtek rajta, traktorok dúlták fel, és átment rajta Közép-Európa minden vaddisznója. Imrével siettünk valahova.
-Azért csak gyere vissza jövő nyáron.
Így is lett. Imre megmutatta a kertet. Varázslatos volt. Üde, tiszta, hatalmas tüdőjével lehelte ki a széndioxidból kivarázsolt oxigént. Szinte egybefüggő pázsittá vált az egész, most már tényleg kert volt. Állatnak nyoma se.
-Ugye nem hiszel a szemednek?
-Ilyen gazdag ember az új gazda? Egyik évről a másikra új pázsitot telepített? És még gondozni is van ideje, pénze?
-Hozzá se nyúlt senki azóta, nincs új gazda, ugyanazé a tanya.
-Hát akkor?
-Elmondom. Lehet, hogy nem hiszed, csóválod a fejedet. De a növény emlékszik. A föld szintén. S mindketten együtt emlékeznek arra, hogy egykor, nem is olyan régen, az állattartás előtt ők ketten itt kéz a kézben jártak. Aztán eltiporták, agyontaposták őket az állatok. Tűrték szótlanul. A növény el is tűnt, elbújt szégyenében a föld alá, mintha nem is lenne. Aztán kitelepítették innen az állatokat tavaly ősz elején. És mivel emlékezett a föld is, a növény is, ismét megfogták, összefogták egymás kezét. És most láthatod, milyen az élet. Újra kezd mindent, ha szeret. Mármint ha élni szeret. A föld és a fű megfogta egymás kezét és leküzdött minden akadályt. Senki, semmi nem kellett hozzá. Csak ami van. A Nap, az eső és az örökkévalóság. Ezt mi emberek még nem tudjuk.

A könyv címe: Gubcsi Lajos: Krisztusi korban - A Magyar Művészetért 30 éve, megjelenés 2018

Képtalálat a következőre: „rét”


A Publimont egy reklámcég. Óriásplakátokat ragasztgatnak bérelt vagy talán saját felületekre is.

Simicska Lajos cége. Nem csak szócsöve, hanem a szava és a puskacsöve is egyben.

Éppen 7 éve történt.

2010-ben a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs cégének, a Zrínyi Kft-nek voltam azokban a napokban kinevezett igazgatója.

Simicskára hivatkozva megjelent ott a Publimont nevű cég két új vezetője, és - finoman, úri sejtetésekkel - Simicskára utalva előnyöket kértek a cégüknek, olcsó árakat, a szerződés megkerülését, hiszen nálunk, a mi óriásplakát helyeinkre is ragasztottak. A kedvezmény nyújtását elutasítottam. Arcukon világosan látszott,, hogy nem hagyják annyiban, az uruk nem akárki, Magyarország akkori kettes számú hatalma, a rettenthetetlen és rettegett Simicska Lajos.

Később igazuk lett, Simicska és újságíró bandái - s velük együtt más média-bandák - folyamatos, a kinyírásomat megcélzó támadások özönét indították ellenem, élükön az index-szel, a Magyar Nemzettel, a Népszabadsággal - érdekes társaság, nem? - és persze Simicska rádiójával, tévéjével, később a teljes közszolgálati médiumrendszerrel. 15 hónapos kemény küzdelemben győztek, ki is vágattak onnan az akkori, nekik engedelmes honvédelmi miniszterrel. Simicska tényleg No. 2 volt. Vele akarok én ujjat húzni? Vaze, neked - nekem - annyi! Hogy mennyi? Mi mennyi? Mi annyi?

Simicska most tovább tévelyeg. A Publimont persze az övé, és ragasztgatják a G-nap óta, hogy Orbán Viktornak és kormányának - bandájának - hova kellene eltűnnie. Most a Publimont-póráz ezt követeli meg tőlük és persze lapjaiktól, tévéjüktől. Az igazság kutyusai.

Micsoda szennyes 7 év ez így nekik? Vaú, vaú. Simicska már nem harap, csak a vaú, az maradt. Simicska-Publimont és más bandák? Ezért nyírtatok ki mindenkit, aki az utatokba került? Sekély e kéj. Milyen lefelé tartva? Szédülés?