Gubcsi Lajos
Hírek A MM Élőtárlata Albumok Díjak Gálák Gubcsi Lajos életrajza - A MM Laudációk Mecenatúra MM-díjazottak Hangoskönyvtár
Laudációk

LAUDÁCIÓK 2010-2012

 

Laudációk 2010-es MM-díjakhoz

 

Kaiser Ottó

A kitűnő fotográfus folytatta egész életen át tartó utazását a határainkon túl élő magyar írók, költők, alkotók élete, érzéseik, körülményeik megismertetése céljával. A legjobb magyar művészek kapnak portréhelyet gyönyörű köteteiben, s interjúk olyanokról, akik valamilyen okból véglegesen választották Magyarországot lakóhelyüknek. Állomásaiból, arcképcsarnokából: Anglia: Stephen Barlay, Gömöri György, Határ Győző, Sárközi Mátyás, George Szirtes - Ausztria: Bujdosó Alpár, Monoszlói Dezső - Németország: Borbándi Gyula, Ďsa Schneider, Török Imre - Norvégia: Kovács Katáng Ferenc, Sulyok Vince - Románia: Bogdán László, Farkas Árpád, Jánosházy György, Kányádi Sándor, Markó Béla, Selyem Zsuzsa, Szilágyi István, Vida Gábor - Svédország: Domonkos István, Gergely Tamás, Gulyás Miklós, Tar Károly - Szlovákia: Tóth László. Azaz magyar kultúrtörténet a világban.

Kaiser Ottó A Magyar várak című képes albuma a Magyar kastélyok című kötet sorozatszerű folytatása. A fotóművész mintegy 200 - részben légi - felvétele látványosan illusztrálja a kötetben szereplő 40 várat, várkastélyt és várromot. Ezzel az albummal a magyar történelem egyik "látleletét" adjuk át a tisztelt olvasónak. A kötet tanulmányával és látványos képeivel azt mutatja be, hogyan épültek váraink a korai Árpád-kortól a XVI. század derekáig, miként védték királyainkat és a földesurakat házuk népével egyetemben. Láttatja a magas falak védelmében zajló életet és azt a művészeti környezetet, amely hiteles tükre az építtetők ízlésvilágának. Kaiser Ottó most Franciaországban folytatja a szépség feltárását és megörökítését: Provence vezetői hívták meg egy évre, hogy mutassa be nekik a világhírű térség művészetét.

 

Makoldi Sándor levele 2012 novemberében: A magyar művészetért egy életen át

K  2010-ben, 65 évesen kaptam meg A Magyar Művészetért Díjat, aminek örültem. A kiállításokon kapott szakmai díjak mellett más kitüntetést eddig el sem fogadtam volna (az ismert történelmi helyzet miatt). A magyar művészet létrehozásáért viszont egész életemben küzdöttem, önerőből – mondhatnám: magányosan. Így festői utam is egyedire sikeredett, nem csatlakoztam társaságokhoz, irányzatokhoz, galériákhoz. Csak tanítványaim és barátaim ismerik azt a küzdelmet, amit széllel szemben – mind a mai napig – folytatok.

A szocializmusba születtem – de kezdetben absztrakt festőként, fogalmilag próbáltam képben megfogalmazni a XX. század érzéseit. Debrecenben be is tiltották első kiállításomat. Nem ez változtatta át fokozatosan a világlátásomat, hanem, hogy a Tanítóképző tanáraként, és apaként felismertem az emberrel született vizualitás természetes fogalmi kifejezését, ami anyanyelvi szinten él a gyermekben – és a hagyományos magyar népművészetben egyaránt. Felnőttként az egyetemen elvégezve a néprajz szakot is, átíródott bennem a magyar művészet mibenléte. A vizualitás terén megfogalmazódott bennem – és környezetemben – amit Bartókék a zenében már megalkottak: nemcsak magyarországi, de magyar művészetet kell létrehozni (fogalmilag: tehát absztrakt és figurális szinten is, képírásként). A nemzeti művészetet őrző értékes, évezredes hagyatékot kell a mai képzőművészetbe visszaemelni, az egyetemes jelképrendszer segítségével Európának is felmutatni értékeit, mondandóját – hogy mai életünket is jobbá tegye! Törekvéseim elismeréseként értékeltem tehát a magyar művészetről elnevezett díjat, melyet Debrecenben, a Belvárosi Galéria termeiben rendezett életmű- kiállításon vehettem át Gubcsi Lajostól. A laudációt Földi Péter festőművész és Pap Gábor művészettörténész tartotta.

 

Laudációk a MM 2011-es díjakhoz

Petrás Mária

A Bákó megyei Diószénben született, Romániában, édesapja, édesanyja mindketten tősgyökeres, moldvai csángó földművesek. Nyolcan vannak testvérek. Iskoláit hat évesen, Diószénben kezdte. Ekkor találkozott először a román nyelvvel. Ott elvégezve a tíz osztályt, Hétfaluban folytatta tanulmányait egy szakmunkásképzőben, amelyet kitűntetéssel végzett, mint elektroműszerész. Munkába állt, és mellette a brassói népfőiskolán, a grafika szakon tanult három évig. Esti tagozaton elvégezte a gimnáziumot, sikerrel tett érettségit. Egy hétfalui gyárban dolgozott mint dekoratőr. Színházi plakátjai országos első helyezést kaptak. 1988-ban kényszerűségből önálló lett, és kizárólag festésből, rajzolásból tartotta fenn egyedül az akkor már 8, illetve 10 éves gyermekeit Hétfaluban.

1990 nyarán jött először Magyarországra egy csángó küldöttség tagjaként, Domokos Pál Péter születésnapi köszöntésére. Az ünnepségen többen meglátták Péter bácsinak készített rajzait. Meghívták a Nemzetközi Előkészítő Intézetbe tanulni. Ekkor kezdett írást-olvasást tanulni magyarul. 91 szeptemberében már a Magyar Iparművészeti Egyetem (akkor még főiskola) hallgatója volt kerámia szakon. 95-ben jelesen diplomázott. Azonnal felvételt nyert a mesterképzőre is, amelyet azután kitüntetéssel végzett. Három és fél méter magas, két méter széles, közel életnagyságú, ötalakos, mázatlan kerámia diplomamunkája a dévai Ferences Kolostor kerengőjében áll ma is.  1997-ben volt az első önálló, jelentősebb kiállítása Zuglóban, ezt követően Százhalombattán, amelyet eddig több mint 90 követett a fővárosban és szerte az országban. Százhalombattán ez év augusztus huszadikán ötödször nyílt kiállítása. Ezeken túl kiállított Olaszországban öt alkalommal, Franciaországban két alkalommal, Torontóban, Rómában és az Egyesült Államok több városában érdeklődnek munkái iránt. Budapesten négy, vidéken, határon belül és túl legalább nyolc köztéri munkája, Sitkén, Százhalombattán és Száron egy-egy Keresztutam áll. 1990 óta folyamatosan és aktívan vesz részt a csángó ügyeket szolgáló anyaországi és határon túli szervezetek munkájában. Csángó népdalokat énekel hihetetlen erővel és szépséggel különféle kulturális és nemzeti rendezvényeken, rádió- vagy televíziós stúdiókban.

Hajdu Szabolcs

Az új magyar filmes generáció egyik tagja. Rendező, forgatókönyvíró, színész, aki fiatal kora ellenére már négy nagyjátékfilmet készített, és legalább egy tucatban játszott. Színészként is, rendezőként is vitt már el fődíjakat különböző nemzetközi fesztiválokon. Fehér tenyér című alkotását Magyarország nevezte az Oscar-díjra.

1972-ben született Debrecenben. 5 éves korától 8 éven át tornázott. 13 éves korában a kötöttségek és a - Fehér tenyér című filmjében is megjelenített - bánásmód miatt abbahagyta az edzéseket. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Simó Sándor vezette osztályában tanult, a 90-es évektől színészként dolgozott. Két kisfilmjét követően 2000-ben készítette el Macerás ügyek címmel első játékfilmjét, mely 2003-ban a Magyar Filmszemle legjobb első film díját nyerte el, majd Kijevben a MOLODIST Filmfesztivál zsűrijének különdíját is.
A 2004-ben készült Tamara című játékfilm az egységes képi látvány megteremtéséért kapott különdíjat a Magyar Filmszemlén, majd 2005-ben a portugál Avanca filmfesztiválon kapott első díjat a mozifilmek versenyében.
2006-ban készítette el a tornászok világában játszódó részben önéletrajzi elemekre épülő Fehér tenyér című filmet, mely számos fontos hazai és nemzetközi díjat nyert el, köztük például a 37. Magyar Filmszemle legjobb rendező, legjobb operatőr, aranyolló, és közönségdíját. A film főhősét Dongó Miklóst a rendező testvére, Hajdu Miklós alakítja, akinek életútja, karrierje szintén megjelenik a filmben.
Feleségével, Török-Illyés Orsolyával a főszerepben készült az Off Hollywood című produkció 2007-ben. A film Garaczi László Április című novellájából íródott, Bódi Adél magyar rendezőnő egy napját mutatja be, benne szakmai és magánéleti problémáival, kapcsolataival, nehézségeivel. A 2010-es Filmszemlén Bibliothèque Pascal című alkotása kapta a fődíjat. Hajdu Szabolcs ars poeticája, saját szavaival így foglalható össze: „Ez a történet, és a történet az minket különösebben nem érdekel. Minket a színészek, a jó helyzetek, az izgalmas filmnyelvi megoldások érdekelnek, és ha ezen keresztül sikerül még a történetet is elmesélni, akkor azt mondjuk, hogy ügyesek vagyunk.”

A Mirage-ról a rendező azt nyilatkozta, hogy western lesz, a Térkép szélén című Tar Sándor-novella szabad adaptációja. Kovács Gábor, a Filmpartners producere elmondta, hogy bár a történetről nem sokat mondhat, egy idegenlégiós futballista viszontagságaira épül a cselekmény. A filmterv szerepelt Rotterdamban, a Cinemart koprodukciós vásáron, most pedig Szarajevóban fejlődik tovább a projekt, ahová Lovas Nándor asszisztens, Taschler Andrea producer és Hajdu Szabolcs fog kiutazni. A forgatókönyvírásban részt vesz az a Jim Stark is, aki olyan Jarmusch-filmekben dolgozott producerként, mint a Mystery Train (ebben szerepelt is), a Törvénytől sújtva, a Kávé és cigaretta vagy az Egy éjszaka a földön. Hajduval a TIFF-en, Transylvania International Film Festivalon ismerkedett meg, és most együtt írják a forgatókönyvet, amelynek nyár végére jó lenne elkészülnie, ennek érdekében is megy most a produkció Szarajevóba. A projekt iránt nagy az érdeklődés, amit nyilván elősegített a Bibliothéque Pascal magyar és berlini sikere.

Kása Béla

1979-ben diplomázik a Kölni Művészeti Szakfőiskolán, művészeti fotográfusként. A főiskola idején készít fotókat Erdélyről meg Budapestről a Stern magazin felkérésére, a Geonak pedig nagyszebeni és macedóniai cigányokról csinál képriportot.  1983-ban 31 évesen, amikor sokan úgy érezték, el kell menniük hazájukból, ő már visszafelé tart, úgy érzi, haza kell jönnie Nyugat-Németországból, ahová 13 évesen szüleivel költözött. Azt hitte: "Itthonról közelebb lesz neki mindennél kedvesebb erdélyi muzsikusaihoz, és így többet tud járni fényképezni is majd."
1993-ban Somogyi Győző alföldi festőművész környékén készít fotókat. 1994-től a MAG népzenei magazin fotósa és képszerkesztője. 1995-től a letelepedni nem akaró vándorcigányok útját követi rendszeresen gépével. 1996-ban az "Ikerkönyvek" sorozat publikál róla "Kása Béla fotográfus" címen egy kötetet. 1996-tól tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének. 1997-ben jelent meg az Erdélyi zenészek című fotóalbuma magyar és angol nyelven, mely az erdélyi cigány és parasztzenészek öröklétig tartó panteonját alkotta meg. Nélküle már lehetetlen a XX. század végi parasztzenében érdemi dolgokat megállapítani. Galériái címének és kiállításai helyszíneinek felsorolása önmagában elmond mindent munkásságáról: Erdélyi zenészek, Csángóföld, Kalotaszeg-Méra, Szék, Magyarpalatka, Magyarszovát.

1997-től két éven keresztül 45 erdélyi zenekart fényképez le az Utolsó óra című népzenei gyűjtés részére.  A népi kultúra elkötelezett kutatója, megőrzője és továbbadója. Zenél, népzenét gyűjt és fényképez Erdélyben, Moldvában és Gyimesben, de járt Indiában a félnomád életmódot folytató tevepásztor Rabari törzseknél is.

 

(IDE 4-6 oldalon: főcímmel: Kása Béla – Kása Béla 8 örökérvényű fotója az erdélyi nép-, cigányzenészek életéről

  • gyurka 3a  - Gyurika Marlborova, kezében a kontra, Szék, Mezőség, 1976  
  • istvan5 26/a  - István Sándor és Babos néni, Szék, Mezőség, 1976  
  • mulatok 12/a  - Mulatók bonchidai brácsással, Szék, Mezőség, 1976
  • szovatiak - Szováti zenészek munka közben , Magyarszovát, Mezőség , 1981  
  • Timar_V - Tímár Viktor Trifán, Gyimes, Hidegségpataka, 1993
  • Todor Bogdan - Todor Bogdán moldovai prímás feleségével, Stejaru, Moldova, 2001
  • Virrasztas – Virrasztás a koporsóban fekvő zenésztárs mellett Magyargyerővásárhely,Kalotaszeg, 1992
  • Zeneszek 021 - Zsenika, moldvai prímás, Radoaia, Moldova, 1996  

 

 

Lukács Miklós

1977-ben született Törökszentmiklóson. Édesapja szintén cimbalmos, édesanyja tíz évig hegedült. Zenei tanulmányait a Tóth Aladár Zeneiskolában kezdte, Szakály Ágnes keze alatt. Kilencévesen a Rácz Aladár Cimbalomverseny serdülő korcsoportjában már második helyezést ért el. 1990-ben került sor első külföldi fellépésére: Brüsszelben az UNICEF szervezésében adott szólókoncertet. 1991-től ’95-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait, ahol ugyancsak Szakály Ágnes volt a tanára. A dzsessz – s azon belül főleg az improvizáció – iránti érdeklődése akkoriban kezdett kibontakozni. A szakközépiskola elvégzése után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, 1999-ben diplomázott. A főiskolán G. Szeverényi Ilona irányításával képezte magát. 1997-ben megalakult a Cimbalmos Baráti Kör Alapítvány, melynek kuratóriumi tagja lett. Az alapítvány rendezte fesztiválokon nemcsak előadóként, hanem zeneszerzőként is bemutatkozott. Hazám címmel 2003-ban a Krétakör Színház számára, Divertimento kamarazenekarra és cimbalomra címmel pedig az ELTE Kamarazenekar felkérésére írt darabot. Számos művét játszották, köztük a – kamarazenekarra és cimbalomra komponált – Cimbalomversenyt, amelyet Szakály Ágnesnek ajánlott.

1997-ben szólistaként szerepelt a Budapesti Fesztiválzenekar Liszt: Hat magyar rapszódia című lemezén. 1998-ban az Egyesült Államokban a Concertante di Chicago kamarazenekar szólistájaként lépett fel. A nagy sikerre való tekintettel a zenekar következő évadjára is meghívást kapott. 2000-ben Artisjus-díjban részesült. Főiskolai tanulmányait követően – a klasszikus zene mellett – többféle zenei műfajba is belemerült, elsősorban a dzsesszbe és az etnozenékbe. A mai napig számos ilyen formáció – többek közt a Kvartett B, a Borbély Műhely, Lovász Irén, a Tűzkő Csaba Septett, az East Side Jazz Company, a Dresch Mihály Quartet s az Improvokation – volt vagy jelenlegi tagja, illetve állandó vendége. 2005-ben Check It out, Igor címmel teljesen improvizatív duólemezt készített a magyar jazz meghatározó alakjával, Szakcsi Lakatos Bélával. Eötvös Péter Atlantis című művét előadta a Varsói Ősz Fesztiválon 2006-ban, a hamburgi Filharmonikusokkal a következő év januárjában, márciusban pedig a torinói RAI zenekarral. 2008-ban fellépett szólóban, és duóban szerepelt a Menuhin-fesztiválon, Gstaadban. Ugyancsak 2008-ban portréfilmet forgattak róla és hangszeréről, Mano Camon rendezésében Cimbalom Legacy – The soundscape of Miklós Lukács címmel.

Szabadi Vilmos hegedűművész (Budapest, 1959. március 10.). Hangszere egy cremonai mesterhegedű, melyet Laurentius Storioni készített 1778-ban, s mely a Magyar Állam kollekciójából való. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Halász Ferenc irányítása alatt 1983-ban fejezte be és egy évvel később, már ezen intézmény legfiatalabb tanáraként tanított. Posztgraduális tanulmányait Ruggiero Ricci, Végh Sándor és Fenyves Lórántnál végezte. Már kezdettől különböző versenyeken végzett első helyen. 1982-ben a Magyar Rádió által rendezett Hegedűverseny győztese. 1983-ban a Hubay Jenő Hegedűverseny első díjasa, illetve mindkét versenyen elnyerte a zsűri különdíjait is.  Karrierje 1988-tól teljesedett ki: a Royal Festival Hall Bartók Béla tiszteletére rendezett gálakoncertjén Bartók 2. hegedűversenyét játszotta Solti Györggyel. Ezt a BBC és a Decca rögzítette, majd a Philips világszerte megjelentette. 1990-ben a londoni Royal Philharmonics Orchestrával, 1992-ben a BBC Philharmonic zenekarral, majd az Ír Koncert Zenekarral lép fel. Október 23. előestéjén egyetlen magyar állampolgárként játszott Solti György 80-ik születésnapi koncertjén a Buckingham Palotában, a teljes brit uralkodóház jelenlétében.

1995-ben a spanyol uralkodóház Stradivari-hegedűjén játszott. Ugyanebben az évben, mint művészeti vezető, megalapította a nyaranta megrendezett Kastély Kamara Koncertek hangversenysorozatot. 1996-ban a HUNGAROTON Classic – egyetlen magyar hegedűművészként – exkluzív szerződést kötött vele. Amúgy eddig 29 CD/LP/CDV jelent meg nevével fémjelezve. 1999-ben megalakította a Wiener Belvedere Trio kamaraegyüttesét. Az elmúlt évek folyamán számtalan mesterkurzust adott világszerte. 1992–ben Liszt-díjat kapott, 1999-ben és 2002-ben Midem nagydíjat Cannes-ban, 1999 – Hungaroton díjat. 2006-ban elnyerte A Magyar Művészetért által alapított Bartók-emlékdíjat, majd 2011-ben a marosvásárhelyi gálán átvette A Magyar Művészetért díjat.

Kovács Géza szobrászművész visszaemlékezése a marosvásárhelyi gálára:

K  Tisztelt Kuratórium!

Gubcsi Lajos Marosvásárhelyt a Kultúrpalotában azt mondta, hogy „Nem jöttem üres kézzel’’, mert elhoztam a Magyar Művészetért díjait. Nagyon boldog voltam 2011-ben, amikor megtudtam, hogy Ex Libris Díjat kapok. Először hirtelen nem jött, hogy higgyek a szememnek. Ezért megkérdeztem, hogy tényleg én vagyok-e a díj várományosa. Örömmel töltött el az is, hogy Marosvásárhelyt a szülővárosomban a gyönyörű szép Kultúrpalotában volt a díjátadó ünnepség. Ez a díj megerősített abban a hitemben, hogy jó az út, amit választottam, és hogy ezen kell továbbhaladjak. Őszinte szeretettel köszönöm, hogy érdemesnek tartottak erre a díjra.   

Engedjék meg, hogy elküldjem Önöknek az ottani szavakat idéző új alkotásomat: „Nem jöttem üres kézzel” címmel 24x40x13 cm nagyságban acélból készítettem 2011-ben a díjátadás ezen momentumát idézve.                                                                                              2012. november, Sepsiszentgyörgy   K

 

Varga Miklós díja Munkácson, a várban

Kivételes alkalommal adtuk át A Magyar Művészetért Díjat Varga „Mikinek”. A díjátadás percében ő már Rákóczi volt, a fejedelem az Ismét Vereckénél című balladában, mélyen magába szállva készült lelkileg az ősbemutatóra. Eléggé „ős” volt. Még soha nem látta, nem hallotta, nem játszotta senki. Még csak próba sem volt. Az énekesek, a stáb úgy állt fel a munkácsi várban a bemutatóra, hogy ott és akkor először hallották-látták egymást. Olyan volt ez, mint amikor Rákóczi és pici hada – szétszórt szegény talpasai – mégis lezúdultak Vereckéről, lesz, ami lesz, a hazáért. Miklós hihetetlen személyes átéltséggel és erővel formálta meg Rákóczi fejedelmet, a zenetörténetben először énekelve Verecke dilemmáját: Kié az ország, kié az a föld ott lent? Nem tudok mást mondani, Miklós azonosult fejedelmével, hangja egyszerre volt fenséges erejű, vérző szívű, könnycsalogatóan fájdalmas – és győztes. Mivel Rákóczi „ruhájában” nem vehette át a díjat, két gyermekének nyújtottuk át a várfal tövében, a „színpadon”. A laudáció gondolatait összegzem most:

Varga Miklós oly szívből énekel, hogy a szívünkből énekel egyszersmind. Talán nem véletlen, hogy az európai megújulásra szomjazó, vágyakozó akkori Magyarországon egyszerre és éppen az ő hangja révén csendült fel a magas égig, s vált saját szobánk legmeghittebb dallamkincsévé a „Vén Európa” a 80-as évek közepén, s ekkor a Magyarországot Európához kötő István, a király. Varga Miklós nemcsak énekben, hanem szóban is gyönyörködtetően fejezi ki magát, mert ő maga egyenlő a hitvallásával. Így, ha jellemezni akarjuk őt, válasszuk az ő szavait e hitről, idézzük tehát honlapja általa írt „Előszavát”:

„A trikolór, Nagy-Magyarország, a Szent Korona látványa (honlapom jelképei is egyben) – mindig arra törekedtem, hogy ezek a szimbólumok összekovácsoljanak bennünket e hazában. Az együvé tartozást fejezik ki az én olvasatomban. Bármerre is jártam a nagyvilágban, mindig nagyon megörültem, ha bárhol váratlanul magyar szó ütötte meg a fülemet, s ez az együvé tartozást erősítette bennem, hogy van egy hely, a Kárpát-medencében, ahová hazatérek, s olyan emberekkel vagyok körülvéve, akiknek hasonlóak a gondjai, örömei, mint az enyémek. Mert itt élünk együtt - Ady szavaival élve - magyarok és nem magyarok, közös problémáinkkal, gyötrelmeinkkel, amit - ha tetszik, ha nem - nekünk kell együtt megoldanunk. Én a magam módján próbáltam eddig is, ezután is tenni a dolgomat legjobb belátásom szerint, lehetőleg mindenki örömére. Pályámról, hitvallásomról, sikerekről szól ez a honlap, a kudarcaimat, ha nem haragszanak meg érte, megtartom magamnak. Ez az egész nem akar több lenni, mint ami. Egy történet, s egy hang Európa szívéből.”

 

Laudációk a 2012-es MM-díjakhoz

Kósa Ferenc MM-díjához: A kiemelkedő magyar filmrendező 1937-ben született. A tízezer nap című diplomafilmje 1967-ben Cannes-ban elnyerte a legjobb rendezés díját, azóta számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült. Filmjeit több mint 50 országban vetítették. Korszakot teremtett a magyar filmgyártásban kortársaival együtt. Kiemelkedő művei: Ítélet, Nincs idő, Öngyilkosság, Hószakadás, A mérkőzés, Küldetés, Az utolsó szó jogán, Guernica, A másik ember. Legközelebbi alkotótársa Csoóri Sándor és Sára Sándor. A Magyar Mozgókép Mestere, Kossuth- és Balázs Béla-díjas érdemes művész, Prima Primissima Díjat kapott 2012-ben. Kósa Ferenc alapító tagja volt A Magyar Művészetért Díj Kuratóriumának, mely 1987-ben alakult, s melyben – Sára Sándorral együtt – a filmszakmát képviselte.

 

Dévényi Sándor MM-díjához: Azon kevés magyar építészek egyike, akinek van saját stílusa, személyisége. Szerencsés módon alapkaraktere egyezik Pécs életvidám, ízes, délies bájával. Házai a Mecsekben gyökerezők, kedvesen ironikusak, mára a város szerves részei.  "Érzékenyen igazodunk a környezethez, a történeti élő szövethez... csak az nyúlhat bele egy ilyen szervezetbe, aki annak élettani vonatkozásaival tökéletesen tisztában van... épületeink... élőlények"  írja az építész.  Házai úgy illeszkednek, hogy felismerve a városi szövet lényegét, azt folytatják. A pécsi belváros és a Mecsek oldala szegényebb, szomorúbb lenne nélkülük.

Az európai kulturális főváros építésekor durva hibát követett el a város akkori vezetése, mikor ezt a gyöngyöző tehetséget nem ismerte fel, és a belvárosi szövet fejlesztése helyett egy  "szép új város"  megalomán tumorát hozta létre. Dévényi és Pécs helyzete kísértetiesen hasonlít Makovecz és Budepest viszonyához. Az elszalasztott lehetőség szégyen mindkét városra.

Remélem, hogy Pécs új vezetése még idejében felismeri az építész originális tehetségéből és beágyazottságából adódó páratlan lehetőséget, és a város a következő években újra egészségesen fejlődik, gazdagodik.

Főbb állomásai:

1985-86 Az év lakóháza díj: Pécs, 1988 Ybl Miklós-díj, 1994 Pro Architectura-díj, 1989 Kós Károly Egyesülés egyik alapítója, 2009-től igazgatója, 1991-95 Budapest, Rákóczi híd, 1997-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 1997-2008 Budapest, Gellért Szálló felújításának terve, 1999 Kossuth-díj, 2004 Príma Díj, 2012 a Magyar Művészeti Akadémia elnökség tagja, 2012 egyetemi tanár    Írta Nagy Ervin országos főépítész

 

Mihály Gábor

A Dési Huber Körben Laborcz Ferenc volt a mestere. 1969-1974 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolában tanult. Mesterei: Mikus Sándor, Somogyi József. 1975-1979-ben Derkovits-ösztöndíjas, 1977-ben Állami Ifjúsági Nívódíjat kapott, majd 1979-ben Munkácsy-díjat. 1985: Gyermekekért Érdemérem; 1991: NOB (Nemzetközi Olimpiai Bizottság) művészeti díja. Köztéri és murális munkái a magyar történelem és az olimpiai gondolat, a sport mindenhatóságának megismertetését szolgálják. Sport tárgyú plasztikáin az erő, a dinamika jut kifejezésre. Polírozott kisbronzainak gyakori témája a sport, az ember és technika új viszonya (Új magvető, 1985). Reliefjein a síkok és a nagy, pozitív formák váltakozó ritmusa izgatja (Pannónia fríz, 1978, Zánka). Kővel, vassal, bronzzal dolgozik, a vörösréz lemezt maga munkálja meg. A Magyarország hírnevéért harangját 1997-től díjként adja ki. Mint a Sport a szobrászatban alapítvány szervezője, sokat tesz a NOB céljaiért is. 1999-ben a Százados úti művésztelepen létrehozta a Kék daru galériát és művészeti műhelyt, ahol kortárs kiállításokat szervez, kollégáival szimpóziumokat tart külföldi és hazai érdeklődőknek, tanítványainak. Ő az alkotója a Hamvas-fürt  borművészeti díjnak is.

 

Nagy érzéke van az elvonatkoztatásokhoz, melyet plasztikáiban érthető szobrászi köznyelvvé avat. Ezt példázza a 8 méter hosszúságú Olimpia című műve, mely festett acél, és a ceglédi sportcsarnok homlokzata elé került. Csongrádon Kapcsolatok című plasztikáját helyezték el, az egymásba fonódó hajlított hengerek a barátságra, testvériségre utalnak. Kő és vas egyesítéséből jött létre különleges jelképe, az Eke című szobor, mely a Föld és a Munka apotheózisa.
Hallatlanul ízléses és újszerű Paradicsomi oszlopfője és a Medgyesegyházán látható Ádám-Éva kútja. Remekel Mihály Gábor abban a harangra komponált Magyarság Hírnevéért Díjban, melyet a Magyar Kormány elismeréseként kiválóságoknak ad át. Tótkomlósra került Szent István megkoronázása és Vésztő-Mágorra Szent László lovas szobra, mely a győri Szent László-herma továbbteremtése. A mű kisplasztikája is meggyőző változata az Árpád-házi király megálmodott egyéniségének.

Csornán, Münchenben, Bonyhádon, Szöulban, Budapesten és Brüsszelben láthatók művei. Mihály Gábornak két fő témája van: a történelem és a sport. 1993 óta Lausanne-ban, az Olimpiai Múzeumban áll acélból és vörösréz lemezből mintázott 3x2 méteres Kerékpárosok című szobra, ez kiváló, maradandó alkotás, amely azért különösképpen jelentős, mert Myron  Diszkoszvetője után viszonylag kevés az igazán jó sportszobor. Budapesten 1996-ban felállított 5 méteres kő- és bronzszobra a Széchenyi rakparton látható: ennek az Olimpiai emlékműnek az az érdekessége, hogy görög oszlopfője immár nem csigavonalakra és akantuszlevelekre összpontosít, hanem emberi formákra, birkózókra, kocsihajtókra. Mihály Gábor művészetének jelentősége abban összegezhető, hogy leleményeivel, hallatlan tudásával és munkabírásával képes folytatni és továbbteremteni azt a világot, melyeket Medgyessy Ferenc és köre állított eszményként a magyar szobrászat elé.

 

Horváth Ádám (Miskolc, 1973) magyar operaénekes (bariton), zenei producer, a Magyar Állami Operaház volt miniszteri biztosa. Az érettségi után a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába (Konzervatórium) járt. Mentora Polgár László volt, aki saját énektanárát, Mircea Breazut ajánlotta énektanulmányainak folytatásához. Az ő javaslatára jelentkezett a Grazi Zeneművészeti Egyetemre, ahol sikeresen felvételt nyert, itt Ernst Dieter Suttheimer, majd Claudia Rüggebergg növendéke volt a magánének és opera tanszakon. 1995-ben I. díjat nyert a grazi American International Music Studies (AIMS) Nemzetközi Énekversenyén. 1996-tól a versenygyőzelemnek köszönhetően, tanulmányokat folytatott New Yorkban Jerome Hinesnál, majd a Juilliard Schoolban, Marshall Williamsonnál. 1997–98-ban énektanulmányokat folytatott a San José-i Egyetem Opera Tanszakán. 2000-től vendégszerepel Ausztriában, Németországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban. 2003-ban a Grazi Zeneművészeti Egyetem Opera szakán magiszter diplomáját kitüntetéssel vehette át, majd 2008-ban az Ének, dal és oratórium szakon ugyancsak kitüntetéssel végzett. 2009 óta ugyanitt folytatja doktori tanulmányait. A Magyar Állami Operaházban 2006-tól lép fel rendszeresen.

Zenei producerként az első saját produkciója Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának stúdiófelvétele volt, amely 1999-ben készült Sinkovits Imrével regösként, Lukin Márta és, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának közreműködésével. Szervezésében 2000-ben a diósgyőri várban Mozart Don Giovannijával indul el a Nyári Operafesztiválok sora Miskolcon. Ezt követően 2002-ig minden évben folytatja a zenei/opera fesztivál megszervezését. A fesztivállal egy időben jelenik meg az általa alapított a Vox Artis Kiadó három új CD-je. 2002-ben harmadszor került megrendezésre a Vox Artis Nyári Opera Fesztivál, amelynek keretében Verdi A trubadúr című operáját mutatták be, amelyet színpadra álított a New York-i Metropolitan rendezője, Yefim Maizel. 2005-ben szervezi meg első budapesti rendezvényét a Művészetek Palotájában: Mozart A varázsfuvola című operáját állítja színre. 2006-ban Solti György halálának 10. évfordulóján bemutatja a Művészetek Palotájában Mozart Don Giovanni című operáját. 2006-ban a Magyar Kultúra Napján ismét a Művészetek Palotájában szervez koncertet, amelyen Dohnányi Ünnepi nyitánya is elhangzik. A hangversenyen közreműködött Dresch Mihály, Szalóki Ágnes, a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészei. A gálaest rendezője Vidnyánszky Attila volt. 2007-ben a Kodály-év tiszteletére a Művészetek Palotájában Kodály kórusműveiből szervezett hangversenyt, amelyen a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara mellett a nyíregyházi Cantemus Kórus lépett föl Szabó Dénes vezényletével. Főbb szerepei: Kékszakállú, Anyegin, Papageno, Don Giovanni, Figaro, A Hollandi, Wolfram.

 

Rófusz Ferenc

Lehet-e valami érvényest megtudni az életről, a korról, az emberről, ha pusztán rajzfilmekből tájékozódunk? Habár rendezőnk legnagyobb filmjei egy nagyon is meghatározott korszaknak, a nyolcvanas évek vasfüggönyön inneni Magyarországának a dokumentumai, mégsem vesztettek érvényességükből, hiszen a korhoz és helyhez nem kötött ember mitikus portréját képesek felvillantani egy apró bogár, egy arctalan fogoly vagy egy érett alma képében.

Rofusz Ferenc az első magyar Oscar-díjas rendező. A légy című filmjében a nézőnek egy vesztébe rohanó légy szemszögével azonosulva egy pusztulásra ítélt rovar sorsát kell vállalnia. A szubjektív kamerába bevillanó ablaktábla egy ideig talán szebb sorsot sejtet, menedéket a pusztító tél elől, aztán bent, az eleve esélytelen küzdelem legfőbb tragikuma nem is a biztos pusztulás, hanem az, hogy az ellenfél személytelen marad, legyőzőnk kilétét meg sem ismerhetjük. Holtpont című filmjében szintén egy halálraítélt utolsó perceit kell magunkra vállalnunk a sortűz előtt. Az emberi szabadságot, mint megkerülhetetlen sorskérdését körüljáró teoretikus trilógia harmadik darabjában, a Gravitációban egy ambiciózus és energikus alma próbál megszabadulni az őt fogva tartó fáról, a rabságába belenyugvó, sőt azt boldogságként megélő társaktól, ám a viszonylagos szabadság, a szabadesés jelentette röpke eufória után a földre zuhanva összezúzódik. Letisztult művek, és mindegyikből, akár a legújabból, a külföldi „szerencsepróbálás” után újra itthon forgatott Tikettből is, valami összegző szándék olvasható ki. Bár tudjuk, hogy ez a műfaj sajátossága is, hiszen épp a jelképekben való fogalmazás, az emblematikus sűrítés, a helyzetek és tettek esszenciális magjának a megragadása az animáció lényege és ez az, amihez Rófusz Ferenc a legeslegjobban ért.   

Ismervén őt anekdotázó vidám barátként, és sorskérdéseken tépelődő elmélyült alkotóként, bizton állíthatjuk, a szabadság keresése, és hiányának, majd fátumos, kegyelmi  pillanatainak átélése nem csak filmjeit, személyes sorsát is motiválták, művészi eszközeit is alakították, világképét is formálták -, és formálják folyamatosan.                    Írta Orosz István

 

Misztrál együttes

„Szín a különség, különség az élet” (Babits Mihály)

– a Misztrál együttesnek ajánljuk

Jövőre immár tíz esztendeje lesz annak, hogy Huzella Pétertől egy addig ismeretlen együttes nevét hallottam: MISZTRÁL. Őket ajánlom – mondta. Nagyon tehetségesek. Ők a jövő. Irodalmi szerkesztőként kerestem versmegzenésítéseket egy munkához akkor. Aztán ettől teljesen függetlenül versmondóként is összehozott a Misztrállal a sors: Balassi-év. 2004. Közös fellépés: Úristen hogyan énekelnek! Honnan énekelnek? Honnan tudják már? A művészi formáról beszélek. Azt honnan tudják már… Mi történik?  Ez itt most a teljesség. Te történsz, Uram.  S aztán számtalan koncerten, Misztrál-klubokban s Nagymaroson, a fesztiválon – tudom, sokak számára ugyanez az élmény: színes zenei köntösökbe öltöztetett versek ihletett interpretációja. Lelki közösség. A hiánytalanság felszabadító ereje. A versek és az együttes tagjai is: markáns, egymástól elütő színek, s együtt – a fehér fény, a teljesség.

 

A költészet a Misztrál zenéjével és előadásában ajtókat, ablakokat nyit ki kicsiknek és nagyoknak. Majd ötszáz éves Balassi-sorokat énekel általuk s velük az óvodás és a kamasz, s egy kilencvenen túli idős úr, aki korábban – mint mondja – egy lyukas kétfillérest sem adott volna az efféle modern zenéért, lelkesülten magyarázza, hogy milyen kár lett volna, ha nem hallotta volna a koncertet. S a versértő, a versolvasó is sokszor rácsodálkozik, hogy általuk hogyan szólal meg, nyílik meg jobban: mondjuk Dsida Nagycsütörtöke, Ady Párizsban járt az ősz című verse, Janus Pannonius Békéért című epigrammája vagy éppen Nagy László Varjú-koszorú című költeménye.

A Misztrál tagjai a szűk ösvényen járnak. Azok közé az áldottak közé tartoznak, akik a szakadozó hajszálereket varrják össze. Áldottak. S fontos, hogy a szűk ösvényen járva tudatosítsák, amit Thomas Mann így fogalmazott meg a József és testvéreiben: „…hitvány babona azt hinni, hogy az áldáshordozók élete fenékig boldogság és merő gazdagság. Az áldás tulajdonképpen csak alapszíne lényüknek, amely bőséges fájdalmak és sorscsapások szövedékén mintegy aranyosan átcsillog.” A Misztrál tagjai egyenként is egész estét betöltő, különböző színű előadók és szerzők: „Szín a különség, különség az élet”.  Mostanában – olykor csipeszkedve a robosztus életmű soraihoz – épp Babits, a poeta doctus, a tudós költő verseit öltöztetik új, színes zenei köntösökbe. Áldás legyen ezen a munkájukon is!                                            Írta Sudár Annamária

 


 

További hírek

Ma, a kuruc szabadságharcot 1711. április 30-án lezáró szatmári szerződés napján szeretném visszaidézni az indulást, az első percet, amikor Munkács feladásakor, 1688. január 17-én Zrínyi Ilona átadja a szabadság kardját fiának, az akkor 12 éves II. Rákóczi Ferencnek - a szobor A Magyar Művészetért Szoborkertjében áll 2004 óta, Györfi Sándor alkotása. Egyben a fejedelem születési évfordulójára is emlékeztünk vele - Tempfli József akkori váradi püspök szentelte fel, együtt Hajagos Gyula kiskunfélegyházi plébánossal.




Hajrá, magyarok! 6-ig meg se álljatok!

KÖSZÖNJÜK, CSALÁDOK, ÉS GRATULÁLUNK - EZ AZ AZ ÚT!

Évtizedes csúcsot ért el a magyar nők termékenységi szintje, kevésbé hivatalos kifejezéssel az áldott állapot és a házasodási kedv
20 éve nem kötöttek annyi esküvőt, mint tavaly, megtorpant a válások számának évek óta tartó növekedése, kevesebb abortuszra került sor.


2 éve már, hogy... de minek?
KÉT ÉVE ÍRTAM - emlékeztet most reggel a legnagyobb közösségi oldal -, s bizony, ma is írhatnám, semmi sem változott e téren, Isten malmai korpát őrölnek, ha úgy adódik. Riadtan nézem soraimat: marad ugyanúgy, ami rossz? Simicska, majd Habony és társai - mint a rendszer jelképei?

HABONY! - hablaty
Miért kell Habony Árpád ügyében - létéről, funkciójáról, szerepéről - hazudni? Mellébeszélni, ködösíteni, kitérni - mert e szavak is a hazugság kategóriája.
Nevét sem hallottam 2010-ig, az új Fidesz-kormány megalakulásáig. Ma már tudom, én voltam alulinformált. De vagyunk így közel 10 millióan. Aztán barátaim elmondták - 2010-ben - mi az ő kiváltságos szerepe Orbán Viktor körül. Nem örültem neki, ez nem jó konstrukció, nem olyan, ami illik a kétharmadhoz. Kifejezetten haragudtam érte, de egyébként mi közöm hozzá. Ki az a Habony Árpád, hogy foglalkoznom kelljen vele.
Az ellenzék és az érte dolgozó média, közformálók most mumusként néznek rá, lesik minden lépését, mintha maga az Úr járna köztünk. S megint eszembe jut: ki az a Habony Árpád? Miért kellene naponta magunkba engednünk a híreket róla. Nem a mi tévedésünk, nem a mi eszközünk, nem a mi módszerünk. Akkor miért? Oda se figyelek már, ha rugóznak rajta. Oda se figyelek már rá.
VISZONT. VAN. LÉTEZIK. HAT. BEFOLYÁSOL. TERVEZ, MEGVALÓSÍT. IRÁNYÍT. 
AKKOR VISZONT MIÉRT KELL LETAGADNI?

Ki és miért fél attól, hogy van egy fickó, aki tanácsokat ad a miniszterelnöknek? Miért fél bevallani ezt a kormányfő. Ismerve a Fidesz mai kormány- és jutalmazás-technikáit, érdektelen, hogy van-e fizetése bármely állami kifizető helyen, vagy nincs (nincs!), a hülye is tudja, hogy ha fontos embernek fontos helyen és helyzetben tanácsot ad (Habony Árpád vagy X, Y, Z), AKKOR megtalálják a módját annak, hogy elnyerje méltó jutalmát. Abba, hogy mi ez a jutalom, úgysem látunk bele, én nem is akarok, mert biztosan nem 100 milliárdos nagyságrendű, mint pl. a Simicska-birodalom jutalmazása (volt). Közömbös számomra, hogyan elégítik ki Habony Árpádot.

De ha ilyen egyszerűen megítélhető ez az egész kérdés, akkor miért kell hazudni, kitérni, ködösíteni, stb.? Ez a hiba, nem Habony. Őt és hatását nem tudjuk megítélni. DE a hazudozásból eredő hiba hatását meg tudjuk: elfordulunk tőle. Valahogy' nagyon stílustalan és erőszakos, mert az áll mögötte - immár hónapok óta minden Habonyt érintő kormányzati és Fidesz-megnyilvánulásban -, hogy: Figyelj! ÉN bármit mondhatok.

És ez bizony elementárisan nagy tévedés. 
Mert mondanak bármit, Habony évtizedes időzónában titkos és belső bizalmas tanácsadó. Úgy, mint ahogyan pl. Simicska "kincstárnok" kifizető volt. Mire ment vele a Fidesz a dolgok kitisztulásakor?  (Simicskát nem volt szabad bírálni, félni kellett - volna - tőle; s mi lett belőle...)


2015. április 23. 


ENNÉL UNDORÍTÓBB HÍRT ALIG LEHET OLVASNI
SIMICSKA LAJOSÉ LETT AZ INDEX.HU - alapítványi átmosással (mert ugye, éppen most írtam: mire is használják az alapítványokat Magyarországon...). Gátlástalanok, ha egybekelnek.
Kezdődik.
Pfuj. Ennyi.

A Magyar Művészetért Díjrendszer idén 30 éves. Alapításához 500 forint kellett. Azóta a 16 díj együttesévé vált díjrendszer nevében kb. 1300 díjat adományoztunk és 2038-ig biztosan látjuk, hogy ez így marad. Saját erőből, barátok saját erejéből. S néhány önkéntes hazai magántámogatásból. Ami soha nem volt bekalkulálva, anélkül is haladni akartunk.

Utálnám, ha a művészeteket, művészeket, alkotó személyeket és közösségeket támogató díjunk sorsa attól függne, támogatja-e az állam, önkormányzat, mások pénzéből élő alapítvány. Egyáltalán: utálnám, ha a díjak sorsa attól függne, támogatja-e más az alapítón kívül. Mert akkor miért alapítja az alapító, ha nem tudja ellátni. S ha már nem tudja, miért nem hagyja abba?

Egész életemben megvetettem azokat az alapítványokat, alapokat, amelyeket azért hoztak létre, hogy aztán kalapoljanak, kéregessenek, s ha netán nem kapnak, bajba kerülnek, sírdogálni kezdenek. Akkor mire alapozták adományozó kedvüket? S ha erejük elfogyott, ha céljukat más nem támogatja, akkor miért nem adják át a terepet alaposabb kezdeményezőknek. De e téren nem vagyok türelmetlen, kritikát sem szoktam gyakorolni mások felé, egyszerűen csak utálom az ilyesmit. Mikor úgy tüntetik fel, hogy áldoznak, közben abból élnek? - a célra beszedett pénzekből.

De mindennél jobban utálom az állam, stb. tőgyén lógókat. 

S hogy fokozzam: náluk már csak azokat utálom jobban, akik külföldről tartatják el magukat. S ők a "fő civilek". Ők civilek? Mióta? Mióta civil kurázsi az, hogy szervezetek, csoportok eltartatják magukat külföldiek pénzén, s itthon eljátsszák a nagy felelős adakozót, demokratát, jogbajnokot, pénzosztót? Szolgák, pontosan behatárolható érdekek mentén, hihetetlen hangzatos címeken-neveken: Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), s az ilyenekből tucatnyi, seregnyi. A TASZ a példámban jelkép: a pénzügyi kitartottság és a társadalmi nagyképűség zavaros keveréke - mondhatnék más neveket is, bőven.

Még ezt is lenyeli az ember. Hiszen nem én hozom a döntéseket, nem azért vagyok, hogy mások ügyeiben ugrabugráljak.

De mi abban a gond, hogy egy állam - bármely állam, bárhol a világon - a saját törvényhozó erejére építve azt mondja: OK, működjetek, demokrácia van, éljen minden kezdeményezés, ÁM szeretném törvényileg meghatározni, hogy milyen legyen a működésetek pénzügyi átláthatósága?! Elvégre ti is itt szerveztek, ügyködtök jót vagy rosszat ezen ország területén.

Mi a gond abban, ha van egy határ - nem az én dolgom eldönteni, éppen hol lehet és kell ezt meghúzni -, amely fölött nyilvánosságra kell hozni a külföldi támogatás összegét? Örülhetnének e "civilek", hogy rájuk is kiterjednek a közösségi szabályok, s nem kerülnek gyanakvás árnyékába. Büszkén s maguktól kellene ezt felajánlaniuk, tisztelve ezzel a közeget, melyben élnek: a magyarok közösségét, közös ügyeit.

Én természetesen a belföldi támogatás összegét is kötelezően publikáltatnám, ugyancsak a törvény erejével.

És keserűen fűzöm hozzá: hozzon bármilyen törvényt az állam, ezek a szervezetek úgyis kijátsszák. Mert ők ebből élnek. És úgy gondolják, hogy ők védettek, rájuk ennél szigorúbban úgysem mer senki ellenőrzést kiróni. Sőt számukra az ellenőrzés sötétté vált Magyarországot jelent, gátlástalanul küldik világgá panaszukat jogfosztottságukról. Hm.

Legalább legyen egy jelzőoszlop, hogy Uraim, eddig és ne tovább. De mivel persze nem azt korlátoznánk, hogy Önök mennyi pénzt zsebelnek be külföldről - hogyan is szólhatnék bele ebbe én, az állam -, hanem csak egyszerűen látni szeretnémk a befolyó támogatás méretét X magas összeg fölött, szíveskednének ezt tudomásul venni? Amúgy meg nyilván folyik majd a pénz Önökhöz ezután is, ugyanazért, ugyanonnan, ugyanúgy.

Mi itt a baj? Az, hogy a szolgák - akiket eltartanak külföldről - szeretnék úgy tenni, mintha ők igazi, nemes nagyurak volnának? De nem azok. S nem is civilek. Függelékek, mástól függnek, más pénzét szolgálják meg, őt szolgálják ki, s közben a fejük fölött lóbálják a táblát: MI VAGYUNK a civil szervezet. Tudják, mit? Akkor már százszor inkább az a család, amelyik az utcánkban rendszeresen szépítgeti a szegényes játszóteret, kizárólag a saját pénzéből, szó nélkül, csak úgy egyszerűen, mert úgy érzik: nekik erre több pénzük van, mint a környék lakóinak. ŐK A CIVILEK - AKIK A SAJÁTJUKAT ADJÁK. Ők, a feljegyzetlen tízezrek, s nem a kibélelt szolgák. Önök meg a máséból élnek, farizeus módon jótevőként kívánva szerepelni

Ajánlom tehát mindenkinek, hogy kunyerálás és kiszolgálás, hajbókolás és függés helyett arra a méretre, arra a szorgalomra, kitartásra, tehetségre és áldozatra építse adományozó kedvét, amekkorát elbír ő maga. S ha ezek után valakik szívesen segítik, tegye teljesen nyilvánossá. Ehhez még csak nem is kellene törvény. Ehhez elég lenne tisztességes civil kurázsi.

Társaság a Szabadságjogokért meg a többi, meg a többi? Az melyik alapjog, hogy ismeretlen és ellenőrizhetetlen külső forrásokból tartsanak már el, ellenőrizetlenül, mert én annyira nagyon szeretem a szabadságot? Ez elég gyenge adományozó kedv, szolgaként is kevés.

ÉN, KIBEN TE
ÁLDOTT MINDEN PERC (Húsvétkor)

Lüktető életben a dermesztő halállal
szemben feszülni lehetetlen,
ha nem hiszünk az egyetlenben:
amelyben rajtunk túl is fénylő világ van

Vétkek közepette az örök vigaszban,
hogy a reményben csak jó s igaz van
S bár gyarlón mindig mindent elrontottunk
nem lesznek úrrá görcsök, félelmek rajtunk

Hús és vér sejtjében a vétlen, tiszta lélek
emberszívű megváltóink, kik értünk élnek
Feléjük nyújtott vágyakozó, kérő kezünk
a körforgásban mi is új létet érdemlünk

Százszor is benned én
kiben te megszülettél
ezerszer bennem te
felkelő naplemente

(Gubcsi Lajos, 2017. április 14,)